ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Egyetértek a képviselő úrral abban, hogy ezen a területen is, mint az oktatás legtöbb területén a legfontosabb tényező az, hogy a pedagóguskollégák megfelelő szakmai felkészültséggel, támogatással, eszközökkel láthassanak neki a feladatuk ellátásának.
Ha ehhez hozzá tudjuk őket segíteni a pedagógusképzés megújításával, a pedagógus-továbbképzéssel, megfelelő módszerekkel, eszközökkel, és ha meg tudjuk nyerni ehhez a folyamathoz az önkormányzatok támogatását - ami szerencsére nagyon sok helyen megtörténik, nagyon sok helyen sikeres -, és ki tudunk alakítani egy olyanfajta helyi közvélekedést, olyanfajta helyi együttműködést, amely nemcsak a napi problémákra néz, hanem nézi azt a hosszú távú érdeket is, amely abban van, hogy minden gyerek járhasson iskolába, akkor eredményesek leszünk. Mert azt gondolom, minden okos helyi közösség felismeri azt, hogy a ma az iskolából lemorzsolódó, kiszoruló gyerekek bizony a jövőben sok gondot, sok problémát fognak okozni, ami aztán mindannyiunk jövőjére nézve veszélyt jelenthet.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés