DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint a civil szféra által jelölt egyetlen országgyűlési képviselő, szívesen vállalt kötelességemnek érzem azt, hogy ebben a témában a törvényjavaslat vitájában szót kérjek. Tudom azt, hogy a Magyar Tűzoltó Szövetség kellő szakmai tapasztalattal és helyzetismerettel törvényben kérte szabályozni az önkéntes tűzoltó-egyesületek tevékenységét és annak feltételrendszerét. Úgy gondolom, hogy ezt nekünk, országgyűlési képviselőknek mindenféle közvélemény-kutatás nélkül is komolyan kell vennünk. Ha nem kapnak kellő segítséget, akkor a még működő egyesületek is könnyen eltűnhetnek, elgyengülhetnek, és az a hagyományos erő, amely a hivatásos tűzoltók munkájának a kiegészítéséhez nélkülözhetetlen, könnyen elveszhet, és sokkal nagyobb lesz a kár, mint amennyi esetleg megtakarításra kerül azon, vagy megspórolunk azon, ha ezt nem vesszük komolyan, és nem kapják meg a kellő támogatást.
Hiányukban újabb köztestületek sem alakulhatnának, hiszen azokat az önkormányzatok és az önkéntes tűzoltó-egyesületek hozzák létre. A legfontosabb elérendő cél, hogy a hivatásos tűzoltóságok erősítése mellett, amelyben - úgy is mondom, mint korábbi önkormányzati vezető - Lamperth Mónika miniszter asszonynak elévülhetetlen érdemei voltak, növekedjen a bevetésre alkalmas önkéntes szervezetek száma, köre és ereje is; úgy, ahogy tőlünk nyugatra ezt már megoldották, ahol 10 percen belül minden egyes településen meg kell hogy érkezzen az első segítség, és ezt döntően az önkéntesek jelentik.
Nálunk ez az idő nemritkán - Tóth képviselőtársam erről szólt is - ennek akár három-négyszerese is lehet. Ezt nem lehet így tudomásul venni, nem lehet így tovább elfogadni. Elhangzott a vitaindítóban, hogy a 3600 településen jelenleg 95 hivatásos önkormányzati tűzoltóság és 63 önkéntes köztestületi tűzoltóság működik. Rajtuk kívül az én ismereteim szerint 500-700 körüli önkéntes tűzoltó-egyesület működik vagy vegetál az országban. Gondolom, itt a legkülönbözőbb jelzőt lehetne használni, a legjobban működőktől az éppen csak adminisztratíve létezőkig egyaránt; így vagy úgy, de beletartoznak az ország tűzvédelmi rendszerébe. Működtetésük egészen biztos, hogy gazdaságos. A legjobb ismereteim szerint a tűzoltóságok tevékenysége, a hivatásos tűzoltóságok tevékenysége költségeinek a 80 százalékát a bérköltségek teszik ki. S ha így van, akkor az önkéntes tűzoltók esetében éppen ezt spóroljuk meg, a legnagyobb költséget. Ezenkívül a forrásaik sokkal szélesebb körből jönnek össze, mint a hivatásos tűzoltóknak, hiszen az állami támogatás mellett önkormányzati segítség, alapítványi segítség, pályázatok, és sorolhatnám még tovább, hogy mily forrásokból lehet egyébként a működésükhöz szükséges feltételeket biztosítani.
A velük való törődés szándékát jelezte, amikor február végén 5052. számon törvényjavaslatot vettünk a kezünkbe, legalábbis én biztosan. Ennek a címe az volt, hogy "Az önkéntes tűzoltó-egyesületekről". Megmondom őszintén, meglepődtem, amikor egy hónap múlva kézhez kaptam egy másik törvényjavaslatot 5281. számon: "A tűzoltó-egyesületekről". A címében mindössze egyetlen szó változást tapasztaltam, az "önkéntes" szó nem volt benne. Azt hittem, hogy csak ennyi a változás, de aztán láttam, hogy egész másról van szó, mint az előző anyagban, bár mindkét anyagot az illetékes bizottság tárgyalásra alkalmasnak tartotta és javasolta.
A tartalma pedig, megmondom őszintén, egy kicsit engem meg is kavart. Kit, kiket zavar az a szó, hogy "önkéntes"? Én itt azt hallottam, hogy jogbizonytalanságot okoz. Ugyan már, kérem! Én erre azt mondom, hogy nevetséges. Ha ez eddig nem okozott jogbizonytalanságot, akkor ezek után miért fog okozni jogbizonytalanságot? Miért jó, hogy megsértjük azokat, akik adni akarnak, akár csak a 10 vagy 20 százalékukat? Valamennyire szükség lenne. Miért vesszük el tőlük a nevüket, ha már adni nem tudunk, vagy csak keveset tudunk adni nekik?
Kellenek az elkötelezett emberek, itt különösen kellenek. Nem mindegy, hogy ki ölti magára az egyenmunkaruhát, a tűzoltók egyenmunkaruháját. Civil szervezetekről van szó. Tagjai nem alkalmazási jogviszonyban, hanem tagsági viszonyban állnak az egyesületükkel, ugyanakkor kötelezettséget kell hogy vállaljanak az idevonatkozó szakmai jogszabályok betartására is. Mindezzel együtt mások életének és vagyontárgyainak védelme érdekében vállalják a veszélyt. Az önkéntes tűzoltó-egyesületek intézményi hátterének szabályozását az egyesülési jogról szóló törvény képezi, ugyanakkor a speciális tűzvédelmi feladatok ellátása tekintetében az egyesületi tagsági jogviszony nem rendezi kellő mélységig a jogokat és kötelezettségeket, az egyesület és a tag közötti felelősségi rendszert. Ezt külön törvénynek kell szabályoznia a tűzvédelmi törvényben felsorolt más tűzoltószervezetekhez hasonlóan, és mindenki mással egyetértek, aki ezt ilyenformán a legkülönbözőbb hőfokon ma itt megfogalmazta. Ne szégyenlősködjünk! Ha le tudjuk írni azt, hogy önkéntes tűzoltóság, ha le tudjuk írni, és ki tudjuk mondani, hogy önkéntes tűzoltó, akkor továbbra is merjük és akarjuk vállalni az önkéntes tűzoltó-egyesület nevet is.
Hogy a törvényjavaslat készítőiben is ott munkált, legalábbis tudat alatt ez az önkéntes tűzoltó-egyesület kifejezés, bizonyítja, hogy miközben szisztematikusan kiirtották ezt a szót az előterjesztésből, két esetben ott maradt az önkéntes tűzoltó-egyesületi kifejezés. Nézzük csak meg, ott van a 8. § (1) bekezdésében, ahol azt írja az 1. pontban, hogy "az együttműködési megállapodásban rögzíteni kell a tűzoltóság részéről ... szakmai továbbképzés, gyakorlat szervezését az önkéntes tűzoltó-egyesület részére". Ha egyszer bent lehetett, kétszer bent lehetett, miért ne lehetne bent valamennyi esetben? Vagy ott van a 4. fejezet címében nagy betűkkel, amely így hangzik: "Az önkéntes tűzoltó-egyesületek működési és fejlesztési feltételrendszere", majd az alatta lévő egyetlen kétsoros kis szakaszban már szégyenlősen törölték belőle az "önkéntes" szót, és már csak a "tűzoltó-egyesület" kifejezés marad meg.
Én ezt, őszintén szólva, nem tartom szerencsésnek. Mindenképpen a teljes értékű, történelmi tradícióval rendelkező név megőrzését támogatnám. Legyen ez általános nemcsak ebben a készülő törvényjavaslatban, hanem a mindennapok sorában is. Tiszteljük meg ezzel azokat, akik nem kérnek, hanem adnak a mindennapok során.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)
(19.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés