DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, abban egyforma a törekvés, és egyetérthetünk, hogy a legrászorultabbaknak szeretnénk segíteni, és hogy azok az emberek, akik tudnak, képesek dolgozni, és van számukra munkahely elérhető közelségben, azok dolgozzanak, azokat hozzá kell segíteni a munkavégzéshez, kell lehetőséget teremteni arra, hogy akár a nyílt munkaerőpiacon, akár közfoglalkoztatás formájában ne segélyt várjanak, hanem valóban dolgozva, ebből jövedelemhez jutva tartsák el a családjukat. Ebben szerintem közöttünk egyetértés van, de az eszközökben és a szociális ellátási rendszerről való vélekedésben van bizony közöttünk különbség.

A holnapi napon lesz lehetőség a parlamentben, a parlamenti vitában részletesen megbeszélni, hogy mi az, amiben egyetértünk, és mi az, amiben van vitánk, de most is szeretnék néhány dolgot jelezni, mert azt gondolom, hogy ezt érdemes világossá tenni. Először is ön hivatkozott egy jelentésre, de hozzátenném, hogy vannak olyan tekintélyes közgazdászok, akik az elmúlt időszakban olyan véleményt formáltak, hogy a kiadásaink csökkentésénél jelentős nagyságrendben szükségesnek tűnik forrásokat kivonni a szociális ellátórendszerből. Ezzel szociális és munkaügyi miniszterként nem értek egyet, a mi kormányunk ezzel nem ért egyet, mi azt mondjuk, hogy hatékonyabban, igazságosabban elosztani igen, erről a területről forrásokat kivonni nem. És az sem mindegy, hogy hogyan osztjuk el ezeket a forrásokat.

Azokkal a javaslatokkal, amelyekről ön beszélt, képviselő úr, az a legnagyobb baj, hogy pont a legelesettebbeket érintik hátrányos módon. Mondja meg nekem, az egy nagyon tisztességes törekvés, hogy a papa ne a kocsmába vigye a segélyt, hanem költse a családjára, ez egy nagyon korrekt, tisztességes törekvés, de mi van akkor, ha mégis odaviszi?! Attól a gyereknek nem jut semmi, ha nem adjuk oda a pénzt. Szerintem nekünk arra kell garanciákat kitalálni, hogy a gyerekeket segítő források valóban a gyerekhez jussanak. Az nem megoldás, amit az önök kormánya választott, hogy négy éven keresztül egyetlen fillérrel nem emelték a családi pótlékot, ez nem szociális érzékenység. (Szórványos taps, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Lehet, hogy ezt a fideszesek meg akarják tapsolni (Az elnök csenget.), de azt kérem, ne tegyék, mert szerintünk ez nem igazságos, szerintünk ez a legszegényebb családokat, a legrászorultabbakat érinti hátrányosan.

Tehát ez egy valódi vita, ez egy értelmes vita, hogy hogyan tudjuk úgy alakítani a családtámogatási rendszert, a segélyezési rendszert, hogy azokat segítse, akik valóban rászorulnak. Azt gondolom, hogy a családtámogatásban is a gyerekközpontúság, a gyerekek érdekeinek az elsősorban való figyelembevétele rendkívül fontos.

Magyarországon a szociális ellátórendszer erős, és azt is kell mondanom, hogy nincs szociális válság, még akkor sem, ha egyébként vannak szegény emberek, vannak szegény családok, akik segítségre szorulnak. Amikor azt mondom, hogy Magyarországon a szociális ellátórendszer és a családtámogatási rendszer erős, akkor ezt olyan tényekkel tudom alátámasztani, ami a közelmúltban a kormányzásunk ideje alatt, azt gondolom, a nyilvánosság számára is világos. Ilyen például az, hogy a szociálpolitika egyik kulcseleme a társadalmi alapegységet képező családok támogatása, családi segélyezés, ez mindenképpen fontos dolog. Aztán a másik az, hogy a legrászorultabbaknak juttatott családipótlék-emelés differenciált módon történik, és azokat érinti nagyobb mértékben, azok kapnak nagyobb összeget, akik erre a legjobban rászorulnak: a nagycsaládosok, a gyermeküket egyedül nevelők, a fogyatékos gyerekeket nevelők. Ez mind azt az elemet, az igazságosság és a szolidaritás elemét hordozza, amit ez a kormány fontosnak tart.

Tisztelt Képviselő Úr! Azt ajánlom tisztelettel önnek és valamennyi képviselőnek, hogy holnap a parlamenti vitanap során tegyük az asztalra a javaslatokat nyitottan, a közös megoldásokat is kereső vitára a kormány az "Út a munkához" program keretében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de a többi program tekintetében is kész a vitára.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu