DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A miniszteri helyről mondom el ezt a hozzászólást, bár ezt országgyűlési képviselői hozzászólásnak szánom. De a miniszter országgyűlési képviselőknek nincs külön helyük itt a parlamentben, tehát adja magát ez a hely. Bár hozzáteszem azt is, hogy miközben ennek a témának az ágazati felelőssége egészen világosan az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnál van, a civil szervezetek horizontális felelőssége annál a tárcánál, amit én irányítok.
Tehát akár országgyűlési képviselőként, akár a kormány tagjaként mondom el ezt a hozzászólást, mindenképpen azzal a mondattal szeretném kezdeni, hogy támogatom ennek a törvénynek a megalkotását. Támogatom, még akkor is, hogyha szemmel láthatóan vannak itt nyitott kérdések, amelyeket az elkövetkezendő időszakban - a vitában - így vagy úgy, de valamilyen módon le kell zárni, és pontot kell tenni a végére.
Itt a hozzászólásokból is kiderült, az előterjesztő és egy fél mondat erejéig Ujhelyi István államtitkár úr is utalt rá - és itt csak egy rövid kitérőt tennék: az államtitkár úr a kormány ülésén és más fórumokon is nagyon sokat tett azért, hogy ez az előterjesztés idekerülhessen a parlament elé, ami mutatja a felelős ágazati tárca elkötelezettségét az ügy mellett; de visszakanyarodva az eredeti gondolathoz -, az előkészítő munka során nagy vita volt arról, hogy kell-e, szabad-e azon törvények sorát gyarapítani, amelyek egy-egy társadalmi szervezetről szólnak, adnak felhatalmazást és keretet bizonyos tevékenységre.
Én azt az érvet szeretném megerősíteni, és szeretném az érvekkel meggyengíteni azok álláspontját, akik azt mondják, hogy ez mint jogi produktum, mint törvény nem bír elég tartalommal, és nem elég tartalmas maga a szabályozási kör. Mert ha visszaemlékeznek arra, hogy a Vöröskeresztről szóló törvény, a polgárőr-egyesületekről szóló törvény - mint keret - milyen lendületet adott a tartalmi tevékenységnek, akkor, azt gondolom, jó lelkiismerettel hozhatja meg ezt a döntést az Országgyűlés, és nyomhatja meg minden képviselő az igen gombot. Mert az a tevékenység, amit a tűzoltó-egyesületek végeznek, annak a társadalmi hasznossága nemhogy nem kérdőjelezhető meg, hanem tényleg csak dicséret és köszönet illeti őket úgy, ahogy ez itt ebben a Házban - úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki oldalról - elhangzott a mai vitában és más alkalmakkor is.
Tehát támogatni tudom ezt a törvényt, és a következő javaslatokat teszem. Az egyik az, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületekre vonatkozó elnevezést behozza-e ez a törvény vagy sem. Ezzel kapcsolatban érdemes megfontolni azokat az érveket, amelyeket Gyenesei István független képviselő úr elmondott - aki mindig kihangsúlyozza itt a parlamentben egyébként, hogy ő az egyetlen úgynevezett függetlenként megválasztott képviselő. Valóban, ő az egyetlen, akinek a mandátumát ilyen módon adták, de azért én is hadd mondjam el, hogy engem is támogatott a Somogyért Egyesület, és ez nekem igazi örömet jelent - ennyit csak zárójelben -, és az MSZP is támogatta őt második körben, ezt is hadd tegyük hozzá. Szóval, az ő érvelésében megfontolandó elemek voltak, egy dolgot azonban meg kell nézni.
Tájékozódtam a bizottság elnökétől, Jauernik elnök úrtól, hogy melyek igazán azok az érvek részletesebben kibontva, amelyek miatt mégsem így került ez be a törvénytervezetbe. Több érv mellett itt volt még egy nyomós érv - és higgyék el, hogy azért ezt meg kell nézni, érdemes megnézni -, hogy rengeteg jogszabályon kellene most átírni, átvezetni és új definíciót adni a tűzvédelmi törvénnyel kapcsolatban. Tehát azt javasolom, hogy a bizottságban ezt még egyszer nézzék meg, bevonva a szaktárcát és az igazságügyi tárcát is, mert nem lenne jó, hogyha a jogi szabályozásban ennek kapcsán bármilyen bizonytalanság keletkezne. De azt gondolom, érdemes megnézni, mert ha így marad, abban is van egy pici disszonancia, de hogyha úgy írjuk be az "önkéntes" szót ennek a törvénynek valamennyi definíciójába, hogy nem nézzük meg pontosan a hatásait, akkor egészen biztos, hogy abban is lesz disszonancia. Tehát szerintem ebben most itt nem lehet - én legalábbis nem tudok - végleges álláspontot mondani, amíg meg nem nézem, meg nem vizsgáljuk az összes összefüggését.
Óvnám attól magunkat - az Országgyűlést -, hogy maradéktalanul elfogadjuk Bóka képviselő úr érveit a finanszírozással kapcsolatban, mert ő nagyon szoros összefüggést vont a törvény, majd az ezt követő finanszírozás között. A képviselő úrnak is, a jelen lévő tűzoltóknak is mondom, hogy hát persze, ez a következő lépés, és ők ezt kérik; ez a napnál világosabb, és logikus. De azért azt szeretném világossá tenni, hogy az elmúlt években, 2002-től egészen bizonyosan soha nem látott fejlesztés volt a tűzoltóság területén, valamennyi területen.
Látom, nem mindenki ért egyet ezzel az állításommal, de azt egészen komoly felelősséggel tudom mondani, hogy miután fix, jogszabályban meghatározott források álltak rendelkezésre, teljes értelemben - most nemcsak az egyesületekről beszélek, hanem teljes értelemben a tűzoltásról és a tűzvédelemről - soha nem látott fejlesztési források álltak rendelkezésre.
Jogos tehát az az igény, hogy az egyesületeknél is legyen ennek nyilvánvaló következménye. De ha azt az elemét hangsúlyozzuk a tűzoltó-egyesületeknek, hogy önkéntesen, saját felelősségvállalással valósítják meg ezt a tevékenységet - és persze a szerződéskötési kötelezettség és egyéb, amiről a törvény rendelkezik, ez adja magát -, akkor mégiscsak azt kell mondani, hogy összhangba kell hozni, hogy e törvény alapján is mi az, ami állami felelősségvállalást jelent egy ilyen törvénnyel kapcsolatban, és mi az, ami az állami felelősség a tűzvédelemért, a tűzvédekezésért viselt állami felelősségnek az a része, ami egyébként más törvényekben szabályozott módon és szerkezetben valósul meg. Mert a kettő felelőssége nem ugyanaz.
Tehát természetesen azt szeretném, hogy a tűzoltó-egyesületek kapjanak megfelelő pénzügyi támogatást ahhoz, hogy el tudják látni a feladatukat, de azt gondolom, hogy ezt kizárólag olyan erővel bebetonozott törvényi garanciákkal - költségvetési törvényi garanciákkal -, mint ami az állami felelősségnél megjelenik, azt gondolom, nem lenne jogilag sem megalapozott. Tehát azt javasolom, hogy a költségvetési törvényben hozzuk meg a lehető legjobb és legbölcsebb döntést az egyesületek támogatására, de ez mégiscsak másfajta, más fundamentumon álló kötelezettség, mint ahol az állam kötelezően lát el feladatokat.
Végezetül azt szeretném elmondani, hogy országgyűlési képviselőként, politikusként sokszor volt alkalmam olyan rendezvényen részt venni, ahol a testvérvárosi kapcsolatok révén egy másik országból testvérvárosi delegáció jött, szinte mindig viszik magukkal a tűzoltó-egyesületeiket. Nagy büszkeséggel mutatják be őket és a tevékenységüket, mert ez a lokálpatriotizmusnak, a faluhoz, a városhoz kötődésnek egy olyan szimbóluma, amit - hadd mondjam - csak irigyelni lehet. Ezért azt kívánom önöknek, valamennyiünknek, hogy Magyarországon ebbe az irányba fejlődjön - reményeink szerint e törvény alapján - a tűzoltó-egyesületek élete, tevékenysége, hogy minden település, a falvak, a városok, az ott élő emberek érezhessék azt a büszkeséget, amit egy saját tűzoltó-egyesület jelent. Természetesen ennek nemcsak a külsőségekben, hanem a tartalomban is meg kell jelennie.
Köszönöm szépen a figyelmet.(Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés