DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen a március 9-én elhangzottakra próbáltam rávilágítani, és arra emlékeztettem mindenkit, úgy emlékszem vagy úgy gondolom, hogy mindenki emlékszik arra, amikor azt a kijelentést hallottuk, hogy a költségvetésnek nincs módjában, a kormánynak pedig szándékában sincs a vizitdíjat pótolni. Azt hallottuk itt, hogy kész a tervezet, illetve elkészül a tervezet április 30-áig. Bízunk benne, hogy ez messzemenően különböző lesz az előzőekben beterjesztettektől, hiszen annak a szellemisége nem megfelelő. Nem megfelelő az, hogy elvesszük az egyik csoporttól a pénzt, és megpróbáljuk ezt szétosztani. Nem megfelelő mutatók vannak, amelyekkel teljesítményfinanszírozást próbálnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a háziorvosoknál finanszírozni. Nagyon jó lenne, ha megfelelő mutatók alapján ezt meg tudnák csinálni.
Az utolsó szó (Az elnök ismét csenget.) - rögtön mondom -: bízom abban, és az államtitkár úr is ezt mondta, hogy jövőre úgy emelik az alapfinanszírozást, a kártyapénzt, hogy megoldódik az alapellátás gondja. (Az elnök ismét csenget.)
Köszönöm, és bocsánat a hosszú válaszért. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés