DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt bizottsági Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nagy szeretettel köszöntöm a téma tárgyalására érkezett tűzoltó-egyesületi képviselőket, és köszöntöm az OKF vezérkarát is.
Én is örömömet szeretném kifejezni, hiszen önmagában a tény, hogy eljutottunk odáig, hogy a Magyar Országgyűlés Házában egy, kifejezetten az önkéntes tűzoltó-egyesületekről szóló törvény tárgyalásába kezdhetett az Országgyűlés, ennek minden bizonnyal és reményeim szerint az lesz a vége, hogy sokpárti alapon, minél nagyobb konszenzussal tudjuk megteremteni a kereteit, a működési, jogszabályi feltételeit az eddig is nagyon hasznos munkát végző önkéntes tűzoltó-egyesületeknek.
Két szempontot szeretnék kiemelni, ami számomra különösen fontos. A katasztrófavédelemért és ezen belül különösen a tűzoltóság, a tűzvédelem mindennapi problémáiért felelős ágazati tárca államtitkáraként örülök annak, hogy a hazai tűzvédelem szempontjából oly fontos szerepet betöltő egyesületek kapcsán egy szakmai, OKF-es, bizottsági képviselői indítványra megszületett és az egyesületek által is támogatott jogszabályt tárgyalhat most a Ház a kormány támogatása mellett.
Fontos ez a tűzvédelem szempontjából, de hadd jelezzek még egy másik szempontot. Nekem, aki egyéni parlamenti képviselőként pontosan tudom, hogy mennyire nagy jelentősége van egy-egy kistelepülésen, de akár nagyobb városban is az ilyen közösségeknek, amelyek már-már mozgalomként életcéljuknak tekintik azt, hogy a hagyományokat is ápolva, tehát valódi mozgalomként működve, de emellett egy nagyon fontos közös célt, a tűzvédelem célkitűzését alapszabályukban is és a mindennapi tevékenységükben megjelölve, hogy ezek a szervezetek érezzék azt, hogy igenis van állami figyelem, van kormányzati és van országgyűlési, sokpárti figyelem az ő tevékenységükön.
Ennek a két szempontnak, tehát a tűzvédelemben betöltött funkciónak és a hagyományápolás, a mozgalom bővítése szempontjából való fontos napi tevékenységnek a tudatában a kormány nevében ezúton támogatom a bizottság javaslatát azzal, hogy ha érkeznek módosító indítványok bármelyik frakciótól, akkor természetesen mi szakértő hátterünket, a bizottsággal közösen összevetve erőnket igyekszünk ezeket a módosító indítványokat kezelni, hogy a Magyar Országgyűlés ezt a jogszabályt elfogadhassa.
Köszönöm az előterjesztőknek, és különösen köszönöm az egyesületeknek, amelyek az elmúlt hónapok során folyamatosan nemcsak figyelemmel kísérték, hanem érdemi észrevételekkel támogatták, módosították ezt az előterjesztést, mire idekerülhetett az Országgyűlés elé.
Képviselőtársaim, javaslom én is, hogy fogadjuk el a parlamenti vita végén ezt a jogszabályt, és teremtsünk kereteket a tűzoltó-egyesületek későbbi munkájához.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés