FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! A hozzászólásommal szeretném támogatni a tűzoltó-egyesületekről szóló törvény tervezetét, illetőleg a törvényjavaslatot, hiszen mindnyájan átéltünk már több olyan katasztrófahelyzetet - akár a 2003. évi téli időjárásra gondolhatunk, vagy gondolhatunk akár egy árvízre -, ahol igenis tevékenyen, hasznosan, szakmailag megfelelő módon közreműködtek a tűzoltó-egyesületek a katasztrófák elhárításában, a műszaki mentésben, és sok esetben a tűzoltási tevékenységben részt vállaltak.

Én azt gondolom, hogy a polgárőrség és a Vöröskereszt után az önkéntes tűzoltóság, a tűzoltó-egyesületek méltók arra, hogy önálló törvényben szabályozzuk a működésüket, különös tekintettel arra a szakmai kihívásra, amelynek ezeknek a tűzoltó-egyesületeknek nap mint nap meg kell felelni a tevékenységük során. Én azt gondolom, feltétlenül rögzítenünk kell, hogy nem az egyedüli, de kívánatos eszköz az önálló törvény megalkotása e kérdéskörben, és ellentétben Bóka Istvánnal, én hiszek abban, hogy egy önálló törvényalkotás segíti a tűzoltó-egyesületek mozgalmának a fejlődését, és természetesen egyetértek azzal, hogy aki á-t mond, mondjon b-t is, tehát meg kell teremteni e tevékenység költségvetési fedezetét. De azt gondolom, ez a hely és ez a helyszín az, ahol én magam köszönetet szeretnék mondani minden önkéntes tűzoltónak, akik részt vesznek és segítenek nekünk, állampolgároknak abban, hogy ezeket a veszélyhelyzeteket könnyebben átélhessük, és úgy gondolom, mindnyájuknak köszönettel tartozunk, és ezt szeretném ezennel is kinyilvánítani.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu