GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az európai uniós támogatás ebben az évben nagyjából 35 és 40 milliárd közötti összeggel növekszik a magyar termelők számára. Ez nyilván árfolyamfüggő, de valahol ezen a határon belül mindenképpen többet fognak kapni termelőink, mint 2007 után. A nemzeti kiegészítés ezen belül változatlan összegű lesz, úgy, ahogy képviselő úr is mondta; az állattenyésztő ágazatokat preferálja ez a rendszer, és kevésbé a piacon jobb árpozíciót elérő gabonatermelőket. Miután 250 milliárd forint körüli kifizetésről van szó, nem mindegy, hogy mikor, milyen határidőben fizetünk. A tavalyi év jogosultságáról tudok annyit röviden elmondani, hogy az európai uniós időhatár számunkra a következő év június 30-a. Ehhez képest nyugodtan mondhatom, hogy a néhány vitás ügy kivételével, amelyben sem a szereplők száma, sem a kifizetett összeg nem éri el a 2-3 százalékot, a tavalyi kifizetéseket befejeztük a területalapú támogatásoknál. Azt gondolom, ez elég pozitív dolog.

Minden évben a rendszer korrekciójával tudjuk egy picit előbbre hozni a határidőket. Ahhoz, hogy lényegesen meg tudjuk gyorsítani a feldolgozást, ahogy azt képviselő úr is említette, egy nagyon komoly informatikai fejlesztést hajtottunk végre, és arra ösztönözzük a termelőket, hogy a 200 ezer szereplőből minél többen az elektronikus benyújtást válasszák. Ezt azért mondjuk, mert az elmúlt évek tapasztalata, amit a nagyobb területeken gazdálkodóknál ez a módszer hozott, lényegesen meggyorsítja, leegyszerűsíti és pontosabbá teszi ezt a rendszert. Miután tíz napja zajlik a bejelentések ilyen irányú feldolgozása, elmondhatom, hogy nagyjából a termelők 97-98 százaléka ezt a módszert választja. Nyilván ez köszönhető a falugazdászoknak, illetve a kamarai tanácsadóknak, akiknek sikerült arról meggyőzni a termelőket, hogy lényegesen gyorsabb és jobb, mint a papíralapú benyújtás.

Nem beszélve arról, és igazából ez hozza a nagy eredményt, hogy elméletileg ebben az elektronikus rendszerben nem lehet dupla területalapú támogatási igénylés, hiszen a másodiknál ez már kiderül, és egy többhetes, több hónapos egyeztetési procedúrát előzhetünk meg azzal, hogy már a benyújtás pillanatában egyezségi kényszer van a termelőknél. Ez nyilván a második bejelentőnél már kiderül, ez azt jelenti, hogy ott egy azonnali egyeztetés indulhat, és nem kell megvárni azt az októberi-novemberi határidőt, amit korábban a feldolgozások jelentettek. Ezzel a módszerrel mindenképpen hónapokkal rövidíthetjük meg a feldolgozást.

Ez azért is érdekes, mert ha 2009-től az SPS-rendszerre térünk át, ott a két rendszer előrehozásával már szeretnénk a kifizetéseket nagyjából decemberben megtenni. De ehhez az kell, hogy ez a rendszer lehetőleg hiba nélkül működjön. Egyelőre az első tapasztalatok kiválóak, több tízezer benyújtást sikerült feldolgozni az elmúlt tíz napban, és a szerver, az újjáépített rendszer hibátlanul működik. Még egy óriási feladat áll előttünk, és az szintén egy többmilliárdos informatikai fejlesztést kíván. A 2009-es átállástól függetlenül Magyarországon is alkalmazni kell az úgynevezett keresztmegfelelési ellenőrzés rendszerét, amiből az következik, hogy először hat, majd két év múlva 19 ellenőrzési szempontnak kell megfelelni azoknak a termelőknek, akik az Európai Unióból támogatást igényelnek. Ez nem egy öncélú dolog, itt az Európai Unió azt preferálja, hogy csak azoknak ad a Közösség pénzeiből támogatást, akik különböző állatjóléti és környezetvédelmi szabályoknak megfelelnek. Ezek a rendszerek működnek, és nagyon remélem, hogy még zökkenőmentesebbé tudjuk tenni a kifizetéseket.

Köszönöm szépen a figyelmet.

(14.20)

Forrás: parlament.hu