JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Tűzoltók, akik figyelemmel kísérik a parlament munkáját! Felmérések és kutatások bizonyítják, hogy Magyarországon több év óta az egyik legelismertebb és legelfogadottabb hivatás a tűzoltóké. Múlt év végi közvélemény-kutatás során a lakossági elégedettséget vizsgálva kimagasodott a sorból a tűzoltóság. A 100 fokú skálán 84 ponttal fejezték ki az emberek, hogy a tűzoltók munkájával elégedettek, azt elismerik.
Egy másik vizsgálat során, amikor azt vizsgálták, hogy a lakosság mely foglalkozás képviselőiben bízik, szintén a tűzoltók végeztek az első helyen 98 százalékos bizalmi indexszel. Ezek az eredmények nem véletlenül alakultak így. A magyar tűzoltó-társadalom szakszerű, megbízható; és nemcsak a tűzoltásban és műszaki mentésben, hanem a különféle katasztrófahelyzetekben vagy a legegyszerűbb segélynyújtásban is számíthat a lakosság a tűzoltókra. Ez az elismertség általában ismert, az viszont kevésbé tudott, hogy az egységes tűzvédelmen belül többféle tűzoltó és többféle tűzoltóság működik.
Először is vannak a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok, 95 településen van 24 órás készenléti szolgálat. A több mint 8500 hivatásos önkormányzati tűzoltó a hivatásos szervek szolgálati viszonyát szabályzó úgynevezett Hszt. törvény hatálya alatt teljesíti a szolgálatot, ennek minden kötelezettségével és előnyével. Felszereltség, felkészültség és a szervezettség tekintetében ők a legjobbak. Ha akarják, mondhatjuk úgy is, hogy a profik.
A következő kategória a létesítmény-tűzoltóság kategóriája. A létesítményi tűzoltóságok fenntartását jogszabály írja elő. Az ő felszereltségük, felkészültségük is kiváló, de ők elsősorban, bár nem kizárólagosan a létesítmény, egy-egy üzem tűzvédelmét biztosítják.
A tűzoltó-társadalom következő nagy kategóriája az önkéntes tűzoltóság. Most 65, működési területtel rendelkező, köztestületként működő önkéntes tűzoltóság van. 1996 óta, amióta a tűzvédelmi törvény a szervezet megalakítását lehetővé teszi, számuk folyamatosan nő. Jellemzőjük, hogy önkéntes alapon, a települési önkormányzat és a tűzoltó-egyesület közös akaratából jönnek létre. Amennyiben működési területük is van, úgy a feladattal arányos költségvetési támogatást kapnak. Az itt szolgálatot teljesítők száma több mint ezer fő. Közel fele a munka törvénykönyve alapján foglalkoztatott tűzoltó, míg a másik fele önkéntes tűzoltó.
S van még egy kategória a tűzoltó-társadalomban, az önkéntes tűzoltó-egyesületek kategóriája és az itt tevékenykedő önkéntes tűzoltóké.
Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvény, amelyet az önkormányzati és területfejlesztés bizottság T/5281. számon nyújtott be, egyhangú szavazással, szeretném hangsúlyozni, nos, ez a törvény róluk, az önkéntes tűzoltó-egyesületekről szól. Nem véletlenül mondok önkéntes tűzoltó-egyesületeket. Nem tévesztettem, tudatosan használom ezt a kifejezést, amelyet több mint száz éve használ a magyar társadalom. Ismerem és elfogadom a jogi érvelést, hogy az egyesület csak önkéntes lehet, indokolatlan a kettős meghatározás. Azt is tudom, hogy az önkéntes tűzoltóság mint fogalom, mint szervezet, már foglalt a tűzvédelmi törvényben és más jogszabályokban. A köztestületi tűzoltóság kategóriájánál már erről szóltam, hogy önkéntes alapon a települési önkormányzatok és az egyesületek hozzák létre.
Az imént felsorolt érveket elfogadva be kell látnunk, hogy az előttünk lévő törvény címében és szövegében nem lehet ott az "önkéntes" szó, mert az jogbizonytalanságot okozna. De azt is tudom, hogy amíg lesznek olyan társadalmi szervezetek, egyesületek, amelyek a tűz elleni védekezést és a tűzoltóhagyományok őrzését tűzik ki célként, azok továbbra is az önkéntes tűzoltó-egyesület megfogalmazást használják magukra, azt tartják kötelezőnek, és ez így van rendjén, mert egy közel másfél évszázados hagyományt tisztelni kell és el kell fogadni. És nemcsak a hagyomány elfogadásáról van szó, de azt is tudnunk kell, hogy az a munka, az a segítségnyújtás, amit az egyesületekben dolgozó önkéntes tűzoltók végeznek, nélkülözhetetlen a magyar társadalom, a magyar tűzvédelem számára. A modern társadalmakra jellemző, hogy az emberek egyre nagyobb igényt tartanak a biztonságra. A biztonsághoz való jog, az egyenlő hozzáférés egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Azt gondolom, hogy belátható időn belül nem lesz minden településen hivatásos tűzoltóság. Azt viszont remélem, hogy e törvény elfogadása kapcsán a települések meghatározó részén lesznek és működnek önkéntes tűzoltó-egyesületek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A továbbiakban a konkrét törvényjavaslatról hadd szóljak néhány gondolatot, először is a törvény hatályáról. Ez a törvény csak azon tűzoltó-egyesületekre terjed ki, akik alapszabályukban vállalják a tűz elleni védekezést és a műszaki mentést, összefoglalóan a tűzoltószakmai tevékenységet, tehát nem minden önkéntes tűzoltó-egyesületre terjed ki. Azok, akik felvilágosító tevékenységet, hagyományőrzést végeznek, mert tagjaik egészsége vagy egyéb oknál fogva, vagy a felszereltségük nem teszi lehetővé az aktív beavatkozást, ők nem tartoznak e törvény hatálya alá. Természetesen rájuk továbbra is szükség van. Ők is hasznos tevékenységet folytatnak, végeznek, és lehet, hogy belátható időn belül belőlük is olyan egyesület lesz, amely már alapszabályában vállalni tudja ezt a tevékenységet, és akkor e törvény hatálya alatt végzik munkájukat.
Remélem, a törvényjavaslat senkiben nem kelt túlzott illúziót, illúziót a támogatást illetően. A mindenkori költségvetés helyzete az, ami eldönti, hogy milyen támogatásban részesülhetnek az egyesületek. Annak a szabálynak, amely az előterjesztésben szerepel, gyakorlatilag már 5-6 év óta megfelel a költségvetési törvény. Kaptak a tűzoltó-egyesületek támogatást az előző években is, ebben az évben is. Az egyesületek a felszereltségükhöz, működési képességükhöz pályázhattak korábban is, most is, remélem, ezután is. Az ma egy szerény összeg, amelyet a költségvetés biztosítani tud. Ismerve a konvergenciaprogram szorító kényszerét, ennek az összegnek a megtöbbszörözésére nem számíthatunk, de bízom benne, hogy a felszereltség és a védőeszközök beszerzése területén nem maradnak magukra az egyesületek, és az ország teherviselő képességének megfelelően emelkedhet ez a támogatás.
A törvényjavaslat elfogadása az együttműködés erősítését, a szervezettséget, az információáramlás hatékonyságát javítja, és a képzés területén is érdemleges változást hozhat.
(18.20)
Fontos hangsúlyozni, hogy a hatékony védekezés alapja a különböző szervezetek közötti jó együttműködés. Mindenkinek tudnia kell, hogy a másiktól mit várhat el, mire számíthat, az mire képes. Az önkéntes tűzoltó-egyesület tagjai nagyon sok esetben elsőként érnek a tűz, illetve a műszaki mentés helyszínére. Ők az első beavatkozók, viszont tudni kell, hogy a felkészültségük, a felszereltségük nem minden esetben megfelelő az adott feladathoz.
Munkájukat az is segíti, hogy a törvény egyértelműen meghatározza, hogy az egyesület azon tagja, aki szaktevékenységet végez, közfeladatot ellátó személynek minősül. Ezért e törvény keretében a Ptk.-t is módosítanunk kell.
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Befejezésül szólni kell arról, hogy egy igen hosszú folyamat révén jutott el a törvényjavaslat a mai tárgyalási állapotába. Az önkéntes tűzoltó-egyesületek több mint egy évvel ezelőtt kezdeményezték önálló törvényjavaslat benyújtását, amelynek egy első változatát, egy tervezetét el is készítették. Sok képviselőt, sok illetékest megkerestek javaslatukkal.
Szili Katalin házelnök asszony a múlt év közepén bízta meg az önkormányzati és területfejlesztési bizottságot e feladat koordinálásával, elvégzésével. Sok egyeztetést folytattunk, számtalan kérdést megvitattunk, a törvényjavaslatnak legalább öt változatát készítettük el, mire idekerült a parlament asztalára a benyújtott javaslat.
Tudom, még most sem tökéletes a javaslat, módosító javaslatok benyújtására szükség van, de a parlamenti tárgyalási rend ennek megfelelő keretet biztosít. Szeretném megköszönni az egyeztetésben részt vevőknek, a tűzoltó-egyesület vezetőinek, a szakértőknek, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium munkatársainak, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakembereinek a közreműködést, a segítséget, a javaslatokat, az együttműködést.
Ez a törvényjavaslat, ha a parlament elfogadja, nem egy szokványos törvény, de nem is példa nélküli. A hatályos jogrend szerint ma két társadalmi szervezetnek van, úgymond "önálló" törvénye: az egyik a Vöröskeresztről szóló törvény, amelyet '93-ban fogadott el a parlament, a másik a polgárőrségről szóló törvény, amelyet 2006-ban fogadtunk el.
Nagyon bízom benne, hogy a Magyar Országgyűlés a törvényjavaslat tárgyalásában eljut odáig, hogy Szent Flórián napján bizton mondhatjuk, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületeknek is lesz önálló törvényük, mégpedig nagyon rövid idő alatt. Megérdemlik ezt a törvényt, tisztelt képviselőtársaim, ehhez kérem a támogatásukat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés