DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Témánk a tudás, munka, tulajdon - miniszterelnök úr kezdeményezte, hogy vitát folytassunk erről. Lehet, hogy a miniszterelnök úr nagy szívességet tett, lehet, hogy megbánta, mert ami ma itt elhangzott, a sok laza és hézagos dolog mellett, volt jó néhány bölcsesség, és olyan dolognak a kimondása, ami nemigen mondatott még ki ebben a Házban mostanában. Ennek a jelentősége majd meglátszik. Annyit mégis megállapítok, hogy a folyamatnak egy jelentős állomását éltük meg ma itt, akik ezt végigéltük, akik oda is figyeltünk, és részesei is voltunk.

Én az idő korlátoltsága miatt a tulajdon aspektusáról szólnék egy keveset. A tudás meg a munka, persze úgy, ahogy hallottuk és néha nem úgy, ahogy hallottuk, de lényeges tényezők. A tulajdonról viszont keveset hallottunk, és ott is jó adag félreértés hangzott el.

Azt szeretném hozzátenni, tisztelt Országgyűlés, hogy a tulajdonnak van egy olyan aspektusa, hogy az egy intézmény, az egy institúció. Többnyire úgy esett szó róla itt, mint vagyon, mint eszköz, mint a jövedelem forrása, részvény vagy másképpen: a tulajdon, ami föld vagy eszköz. Azonban nagyon jó volna, ha látnánk azt az aspektusát a tulajdonnak, hogy ez egy intézmény, ez egy institúció, társadalomszervező, politikaszervező; akinek a kezében van a tulajdon, aki a tulajdonos, annak hatása van a dolgokra, másképpen, mint aki nem tulajdonos, legyen ez egyén, legyen ez társulás, legyen ez önkormányzat vagy az egész országnak a kormányzása.

Hogy aztán mire használódik ez a tulajdon, nagyrészt erről volt szó, vagy kellett volna, hogy szó legyen. Annyi félreértés történt a tulajdon mint intézmény tekintetében az elmúlt napokban, években, évtizedekben, évszázadokban! Az évszázadokról eszembe jut Jean-Jacques Rousseau, a filozófus, aki kimondta valamikor a XVIII. század közepén, hogy az a valaki ártott legtöbbet az emberiségnek, aki először levert egy karót, és azt mondta, hogy ez a föld az enyém. Hát szegény Karl Marx is itt tévedt el, aztán szegény sok mindenki más is, és történt, ami történt a XX. században is a tulajdon félrehasználása nyomán. Hát ott volt az a hatalmas, gazdag Szovjetunió, sokszorosan gazdagabb, mint Észak-Amerika tulajdon tekintetében, de az életszínvonala az embereknek sokkal messzebb volt, mert a tulajdon mint intézmény, institúció nem jól használtatott.

Emlékszem - hadd mondjam el ezt a példát -, hogy tíz évvel ezelőtt vagy valamikor itt Pokorni Zoltán képviselőtársam mondott el egy számomra érdekes példát, anekdotát a tulajdonról. A rendszerváltozás idejében mondta Pokorni képviselő úr, hogy ő eljutott odáig, hogy házat épít. Vett is egy darab földet, aztán már leszállították a homokot az utcára, majd szükség lesz az építéshez a homokra. Ott volt az utcán a homok, s rátettek egy cédulát, hogy: privát. Ez azt jelenti, hogy az emberek nem fogják ellopni. Mert a korábbi közös tulajdon világban abban nem volt semmi rossz, ha egy ember hazavitt valamit, egy kicsit elfusizta vagy elvitt belőle. Szóval, amikor megváltozik a társadalom önképe, világa, akkor nagyon jelentős dolgok történnek. Az, hogy a tulajdon mint szervező instrumentum, az, hogy a földtulajdon, az, hogy az eszközök manapság Magyarországon eltékozolódnak, hát ezért röstelljük magunkat. Én röstellem magam, tisztelt Országgyűlés; remélem, hogy a kormány még jobban röstelli magát, mert a tárogató az ő kezükben van.

Magyarországon 1 millió 400 ezer hektár termőföld nincs megmunkálva; nem azért, mert ugarolják, hanem mert nincs megmunkálva. Ugyanakkor éppen azokon a vidékeken a munkanélküliség 15-25, néha 60 százalék. Tehát ott a föld, a tulajdon, ott az ember, a termelőeszköz, majdnem mindegy, hogy milyen színvonalon. Még ha szakképzetlen munkás is, akkor szedhetne eperfalevelet, vagy vethetne valamit, paradicsomot. Szóval, megvan a termelőeszköz, a tulajdon, megvan az ember, és valahogy nem áll össze. Ez vagyunk mi, itt vagyunk mi hibásak, tisztelt Országgyűlés, a törvényhozók, a kormány, mert nem ösztönzők, hanem fékezők vagyunk újból és újból. Az, hogy adóterhekkel terheljük a tulajdont, tehát ezért nem lesz hasznos, vagy azért, mert regulációkkal, megint visszamegyek oda, hogy a tulajdonnak mint intézménynek a kezelése eljut odáig, hogy a tulajdon mint termelőeszköz nem használódik kapacitásának, potenciáljának megfelelően.

Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnök úr kezdeményezte ezt a napot. De jó lenne, ha végigülte volna! De amikor a másik pártvezér úr, Kóka valami olyasmit mondott, ami nem egészen illett abba bele, mert tükröt mutatott fel Kóka képviselő úr, akkor éppen a kezdeményező miniszterelnök úr úgy gondolta, nem hallgatja tovább. Pedig éppen itt kellene tovább hallgatni azoknak, akiknek a kezében van a tárogató. Lehet, hogy Kóka képviselő úr olyan nagy szolgálatot tett, hogy talán maga sem tudta akkor, hogy teszi, talán a miniszterelnök, aki kezdeményezte, ő sem, de valami elindult, elindulhatott, ha elég éles a szemünk és belelátunk a tükörbe, és tudjuk, hogy mi az üzenet.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu