GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Munka, tudás, tulajdon - erről beszélünk a mai nap folyamán, persze egy kicsit tágabb értelemben. Szeretnék e három kérdéskör közül kettőt érinteni, egyet egy kicsit exponálni; a munkát, a tudást érinteni, a munkával egy picit többet foglalkozni.

Ha a tudásról ejtünk szót, amiről ma már sok tekintetben szó esett, akkor én időben elébe mennék ennek a fázisnak, és azt mondanám, hogy van teendőnk, meggyőződésem szerint tovább kell erősíteni azt a folyamatot is, amely a gyermekek megszületését követően szükségszerű a családsegítő szolgálatok további megerősítésén keresztül, sok minden egyéb máson keresztül; pontosan annak érdekében, hogy a tudásnak, amely szükségeltetik a ma és a holnap követelményrendszeréhez illesztetten, annak tudjanak megfelelni azok a ma születendő gyermekek, akik napvilágot látnak az országban.

Mindezek mellett, ha egy picit előbbre haladunk az időben, akkor a szaktudás fontosságáról meg azért kell szólni és erősíteni, mert látható, hogy a magyar munkaerőpiac, tehát a piackonformitás ezt kívánja meg. Érezhető tehát, hogy e tekintetben van további tennivaló, és az is érezhető, hogy ha ezt tesszük, akkor ezzel az érintetteket segítjük. Hiszen, mint ahogy Kiss Péter miniszter úr is elmondta, a tudás szintjének az emelkedése, a megszerzett tudás többlete gyakorlatilag esélytöbbletet jelent a munkaerőpiacon. Míg a felsőfokú végzettségűek 85-86 százaléka, a középfokú végzettségűek, szakmai képességgel bírók több mint kétharmada, addig az aluliskolázottak, maximum 8 általános iskolai végzettséggel bírók mintegy 25-26 százaléka tud csak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

Tennivaló tehát van, és ha egy picit parciálisabban nézzük a dolgokat, mondjuk azt, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térségek tekintetében hogy néz ki ez a helyzet, ott, ahol egyébként a személyes adottságok révén is hátrányban lévő emberek sokasága él, akkor azt kell hogy lássuk, hogy ez még exponáltabban, még dinamikusabban van jelen. Ilyen értelemben szükségszerű, mindenfajta kormányzati logikától megkövetelendő az, hogy legyenek pozitív diszkriminációk, pozitív megkülönböztetettségek. Példaként erről szól ennek a programnak a Start Régió kártya eleme, ami már nemcsak a személyes jegyek alapján, hogy valaki fiatal vagy éppen idősödő, gyesről visszatérő vagy iskolai végzettséggel kevésbé bíró, hanem az alapján is támogatásokat kíván juttatni közvetett vagy közvetlen formában, hogy halmozottan hátrányos helyzetű térségben élő és létező.

A Start-kártya arról szól, hogy hároméves futamidőre vonatkoztatottan teljes járulékmentességet kapjon az a munkáltató, aki foglalkoztatja a hátrányos helyzetű sajátossági jegyekkel bíró személyeket. Ilyen értelemben tehát azt kell mondjuk, hogy ez a program mindenképpen támogatandó. De meggyőződésem szerint majd még a vita kapcsán és a közös együttgondolkodás kapcsán tovább kell hogy érleljük ezt a történetet. Mondjuk, annak lehetőségét is biztosítani kell, hogy ezen Start-kártya keretein belül munkához jutó emberek vagy az őket foglalkoztatók, egyébként additív módon, összeadható formában egyéb más támogatásokhoz is hozzáférhessenek, a járulékkedvezményeken túl a bérszubvencionálás eszköztárát is igénybe tudják venni.

Nem akarok mélyen tallózni ezen gondolatok közepette, inkább azt szeretném érzékeltetni, hogy mindez talán azért jó, mert azt a fajta logikát követi, ami arról szól, hogy a segély legalább részbeni kiváltását a munkával párosítsuk. Ez helytálló gondolkodás, ami arról szól persze, hogy mindezek mellett a szolidaritását ne veszítse el a rendszer.

Márpedig, ha valaki a helyzetén változtatni is képtelen nyilván önerőből és segítséggel is, azok számára viszont a segélyezés lehetősége adassék meg. Vannak ilyen élethelyzetek, ez nyilvánvaló. Tehát együtt kell tudni kezelni a szolidaritást, és együtt kell tudni kezelni azt a fajta motivációs hajtóerőt, ami arról szól, hogy kimozdítsuk az emberek sokaságát a segélyezettek köréből, adott esetben a munka világa irányába.

Csakis egy dologról szeretnék még szólni, amellett, hogy ez a rendszer ösztönző, támogató és persze szigorító feltételrendszereket is hordoz magában. Ez pedig az, hogy amikor a napi aktuális számadatokat itt a parlamentben elemezgetjük, akkor úgy látom, hogy az, hogy ki milyen számokat használ, mindig attól függ, hogy ki hol ül.

Én nem szeretnék e tekintetben szólni, csakis azt szeretném mondani, hogy 1998-2002 között a legjobb évben, amikor a legtöbb embert foglalkoztatták ebben az országban, az is kevesebb volt, mint az azt követő hat esztendő bármelyik esztendejében, akkor is, amikor a legkevesebb embert foglalkoztatták ebben az országban. Ilyenképpen azt gondolom, ez önmagáért beszél. Lehet, hogy nem olyan mértékben több ez a foglalkoztatási mérték, mint amilyen mértékben szeretnénk, de hogy több, ez nem elvitatható.

(14.50)

Azt gondolom tehát, hogy nekünk azt a folyamatot kell erősíteni, ami arról szól, hogy minél több ember a munka világában találja meg a helyét, és törjük meg a folyamatos, nonstop jellegű segélyezések rendszerét.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu