GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Czomba képviselőtársam rengeteg fontos kérdést vetett fel, minddel nem tudok foglalkozni két perc keretei között, de néhányat érinteni szeretnék.
A területi különbségek vonatkozásában tényszerű, nagy különbségek vannak a 93 ezer négyzetkilométeren, de hozzá kell tennem, hogy példaként ennek az "Út a munkához" című programnak a keretei között és a Start Régió kártya pontosan feloldások irányát rajzolja meg e tekintetben, ebben próbál segítséget nyújtani. Ha kell, majd részletesen kibontom.
Pályázati feltételek, hozzáférési lehetőségek tekintetében azért szeretném, ha nemcsak a GOP-ig, a gazdasági operatív programig jutna el képviselőtársam, hanem tudna tallózni, mondjuk, a meghirdetett mintegy kétszáz pályázati felhívás között. Egyébként pedig hozzáteszem, hogy az 5 ezer fő alatti települések tekintetében is a mikrovállalkozásokon kívül a középnagy kategóriába tartozó vállalkozások befektetési lehetőségei adottak még a GOP keretei között is. A vidékfejlesztési program keretei között pedig pontosan az 5 ezer fő alatti települési létszámhoz illesztett vállalkozások, mikrovállalkozások jutnak elsődlegesen pályázati pénzforrásokhoz.
A feketegazdaság tekintetében van egy alapvető nézetbeli különbség közöttünk, az pedig az, hogy azt gondolom, Magyarországon a gazdálkodó szervezetek, a vállalkozások messze többsége tisztességes tevékenységet folytató, ha még magas is az élőmunkához rakódó járulékteher, megfizetve végzi a napi tevékenységét.
(13.10)
Azt gondolom, hogy ezekkel a messze többségben lévő vállalkozásokkal szemben azokat előtérbe helyezni, akik tisztességtelen keretek között, szorított feltételek mellett szorítják az embereket a "foglalkoztatásra" (Babák Mihály: Nem helyezte előtérbe! Ne hazudjál!), célszerűtlen, nem biztos, hogy a tisztességes versenyhátrányok fokozása eredményre vivő.
Köszönöm szépen. A kétperces időtartam alatt ennyit tudtam elmondani. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés