ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Egyetértek a képviselő asszonnyal, hogy tenni kell, mégpedig sürgősen tenni kell. Az "Új tudás" program szemléletének középpontjában az áll, hogy az igazán fontos dolgok az intézményekben történnek, az osztálytermekben, az óvodai csoportszobákban. Ezért arra törekszünk, hogy elsősorban olyan segítséget nyújtsunk, ami a pedagógusok számára ad támogatást ahhoz, hogy hatékonyabban végezhessék a munkájukat ezen a területen. Néhány eszközt hadd emeljek ki ezek közül.

Szeretnénk elérni azt, hogy minden diák, aki erre igényt tart, részt vehessen nyelvi előkészítő évfolyamon. Korszerűbb, jobb tananyagokat, taneszközöket kívánunk biztosítani a nyelvoktatáshoz. Korszerű digitális tananyagokat kívánunk idegen nyelven is a nyelvoktatáshoz rendelkezésre bocsátani az intézmények, a pedagógusok számára.

Szeretnénk megteremteni annak a lehetőségét, hogy a sülő, szülő-suli program keretében - bocsánat, ez kissé selypítős, nyelvtörő volt - a szülő, a környezet is bevonásra kerüljön ebbe a munkába, részt vehessen a nyelvoktatásban.

(15.40)

Szeretnénk azt, hogy maguk a pedagógusok is támogatást kapjanak - nem csak a nyelvszakosok - a nyelvoktatáshoz.

Összefoglalóan tehát: olyan programot szeretnénk, amely nemcsak az angol nyelv, hanem az összes fontos, a magyar külkapcsolatokban használt nyelv esetében lehetővé teszi a rendelkezésre álló erőforrások jobb felhasználását, egy hatékonyabb nyelvoktatás megteremtését. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu