BAJNAI GORDON önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, hogy itt a jereváni rádió egyik híres hírét idézhetjük, itt nem fosztogatnak, hanem osztogatnak. Egészen pontosan: abban az egyszerű kérdésben, amelyet ön föltett, hogy miért büntetni a kormány Sopront, két tévedés van. Az egyik a büntetés, a másik a kormány. Azt gondolom, Sopront nem büntetik, hanem 600 millió forint városfejlesztési támogatásra tett javaslatot a regionális fejlesztési tanács, tehát nem a Magyar Köztársaság Kormánya a múlt héten a kormány felé, hogy 600 millió forint új városfejlesztési pénzt adjon Sopronnak. A régió teljes rendelkezésre álló kerete, úgy, hogy még a 2009-es keretet is előrehozták, 4,2 milliárd forint. A jelentkezés maximuma volt 900 millió forint. Nem arról van tehát szó, hogy jár mindenkinek 900 millió, hanem maximum eddig lehet elmenni.

A tanács, mivel ötször 900 millió több lenne, mint 4,2 milliárd forint, vizsgálta annak lehetőségét, hogyan lehetne ezt a 300 millió forintos hiányt elrendezni. Kétféle javaslatot vizsgált a tanács. Az egyik javaslatban azt tette fel a levezető elnök, hogy minden városnak, mivel öt megyei jogú város található a régióban, csökkentsék arányosan a keretét. Ezt a tanács 21 tagjából 18-an elutasították. A tanácsban 12 kormányoldali delegált ül. Ezt követően feltették szavazásra azt a verziót, ami végül megszavazásra került. Azaz Sopronnak, tekintettel arra a régió által megtett mérlegelésre, ami, hangsúlyozom, nem a kormány mérlegelése, hogy Sopron már kapott 600 milliót az I. nemzeti fejlesztési tervből a város integráns részeként működő Deák tér és környéke rehabilitációjára, ezért a második körben, ha még 600-at kap, így is már 300-zal több lesz neki, mint a többi városnak. Ebből a megfontolásból a második szavazati verzió az volt, hogyan lehetne 300-zal csökkenteni a mostani forrást Sopronnál, és a többiek kapjanak legalább 900 milliót. Persze, olyan szigorúan szocialista ellenőrzés alatt álló városokról van szó, mint Győr, Nagykanizsa, Zalaegerszeg. (Derültség az MSZP soraiban.)

Ezt követően a tanács 21 tagjából 18-an azt szavazták meg, hogy ezt a verziót támogatják, tehát megpróbálják egyensúlyba hozni az összes forrást Sopron és a többi város vonzásában, a maradék három szavazatból 1 tartózkodott, 2 szavazott ellene. Ebből elég nehezen lehet azt a következtetést levonni, hogy valamifajta kormánypárti komisszárok szavazták volna meg, szemben az ellenzék egységes blokkjával ezt a javaslatot. Ahogy mondtam, 18:2-re, illetve 18:3-ra szavazták meg a két javaslatot. Mindazonáltal a kormánynak természetesen még a pályázatok szakmai tartalmát is meg kell majd vizsgálni, ezt követően fog a kormány végső döntést hozni ezekről a kiemelt projektekről. Itt a szakmaiságot is figyelni fogjuk, és a pályázatok belső tartalmát vizsgáljuk.

Egyelőre nem a kormány döntéséről van szó, mint ahogy ön a kérdésében megfogalmazta, hanem a regionális fejlesztési tanács állásfoglalásáról, meglehetősen nagy többségű állásfoglalásáról, amelynek eredményét természetesen figyelembe veszi a kormány, mert komolyan vesszük azt, hogy a regionális fejlesztési tanácsok nagy önállósággal, kezdeményező, javaslattevő joggal rendelkeznek a fejlesztéspolitikai intézményrendszerben. Ahogy az ön által említett példa is mutatja, itt bizony nem pártok között húzódnak nagyon sokszor a törésvonalak, hanem helyi szempontok, regionális szempontok, regionális fejlesztési szakmai érvek mentén születnek meg ezek a döntések, messze a nagyon szigorú, és az ország számára sokszor nagyon káros pártlogikát meghazudtolva.

Éppen ezért azt gondolom, az ön felháborodása, a büntetésről szóló kérdése nem jogos. Itt Sopron valójában további 600 milliós lehetőséghez jut, ha a szakmai bírálat ezt alátámasztja, és így csak 300 millió forinttal kap többet ebben az ötéves időszakban, mint a másik négy város a régióban. Ezért azt kérem, hogy a kérdését talán módosítsa úgy, hogy miért jutalmazza Sopront további 600 millió forinttal a regionális fejlesztési tanács, így talán korrektebb lenne feltenni.

Sopron egyébként valóban Magyarország egyik legvonzóbb turisztikai célpontja, jó néhány turisztikai pályázat van még kiírva a régióban is, amelyeken Sopron sikerrel indulhat, és betöltheti azt a küldetését, hogy azon túl, hogy valóban Magyarország leghűségesebb városaként - nem legkülsőségesebb, ahogy ön a kérelmében írta - olyan forrásokhoz juthat, amelyek a várost tartósan Európa egyik legvonzóbb turisztikai célpontjává tehetik. Ezt szeretné a kormány támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu