DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Szokatlan szituáció részesei vagyunk. Mint előbb hallottuk, a kormány nem támogatja ezt a tavaly őszi határozatot.

Ennek kapcsán viszont feltétlenül el kell mondani, hogy az sem megoldás, hogy a jelenlegi állapot függőben marad, és nem beszélünk róla. Azért nem állapot, mert a MÁV és a magyar vasút gyakorlatilag a személyszállításra korlátozódott. A pályavasút független lett, a teherszállítást eladták, a gépészetet most szervezik ki; a magyar vasutat ma úgy hívják, hogy személyszállítás.

A személyszállítás - és ezt a kormányoldal is eddig mindig elismerte - közszolgáltatás, olyan közszolgáltatás, amelynek jelentős részét közszolgáltatási szerződés alapján a mindenkori költségvetés viseli. Ez nem magyar specialitás, ez így van minden európai országban. Ha viszont közszolgáltatás, akkor meg kellene határoznunk a közszolgáltatás törvényi definícióját, ki mit ért közszolgáltatás alatt; a terjedelmét, a tartalmát, a korlátait. Sajnos, erre az államtitkár úr által hivatkozott vasúttörvény sem adott lehetőséget. Ugyan annak idején kezdeményeztük, de ez nem talált meghallgatásra, így jelenleg Magyarországon a vasúttörvény nem tartalmazza, hogy a Magyar Országgyűlés mit tekint a vasúti közösségi közlekedés tekintetében közszolgáltatásnak.

Ugyanígy, az elmúlt napokban egyébként ismét asztalra került 2008-2020. évekre szóló közlekedési koncepció sem tartalmazza, még ennek a megfogalmazási igényét sem. Azt elfogadom, pontosabban tudomásul veszem, hogy ez a közlekedési koncepció brüsszeli igényeket elégít ki, és nem arra való, hogy Magyarországon közösségi közlekedés ilyetén jogalkotói hiátusait pótolja, na de a helyzet mégiscsak az, hogy sem a korábbi állapot, sem az ágazati törvény, sem a koncepció ezt a részt nem tartalmazza. A dolog azért nélkülözhetetlen, mert az évről évre előkerülő költségvetési vita során sincs arra korrekt szakmai kapaszkodó, hogy akkor a magyar törvényhozás mit tekint a közösségi közlekedésben közszolgáltatásnak.

Hiányzik a vasútnál - és így a mellékvonalak fenntartása tekintetében is - egy másik nagyon fontos fogalompár meghatározása; ez a közcélúság és a közhasznúság.

(18.30)

Hiszen ezeknél a szükséges fejlesztéseknél nélkülözhetetlen lenne, hogy ezeknek a közcélú fejlesztéseknek a közhasznúságát valamilyen törvényi kritérium között tudjuk megállapítani. Történtek erre kísérletek, vannak példák. Ott, ahol az éppen aktuális kormányzati hatalom egyes autópálya-szakaszokban érdekelt vagy érintett volt a mielőbbi megvalósításban, meghatározott kilométerszelvények között megállapította a közcélúságot és a közhasznúságot ennek minden eljárási és egyéb hátterével együtt, de például a vasútnál, a vízügynél ez a fogalompár nem létezik.

Amit pedig a mostani napirend kapcsán mondok, mindezt azért mondom el, a türelmüket kérve, mert addig nem tudjuk a magyar vasúti mellékvonalak ügyét tárgyalni - sem egyeztetve, sem egyeztetés nélkül -, amíg ezeket a finanszírozáshoz, fenntartáshoz, fejlesztéshez szükséges alapvető törvényi fogalmakat e Ház nem tisztázza.

Tisztázni kell ezeket azért is, mert a vasúti mellékvonalakkal kapcsolatos, elmúlt években tanúsított kormányzati magatartás ellentmond az európai trendeknek. Akik itt ülünk, mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy természetesen a vasúti mellékvonalak számának mérséklése nem az elmúlt három-négy évben indult meg, ez egy sok évtizedes folyamat, amely az elmúlt években felgyorsult. Felgyorsult a miatt az ördögi körben való forgás miatt, hogy azt mondjuk, hogy nincs megfelelő forgalom - bocsánat, nincs megfelelő árbevétel -, nem gazdaságos, nem gazdaságos, mert nincs forgalom, nincs forgalom, mert nem jó a szolgáltatás, nem jók a menetrendek; romlik a szolgáltatás, romlik a közlekedés biztonsága, nyilvánvalóan romlik a részvétel, és tovább romlik a gazdaságosság. Ebből a körből valahol ki kell szakadni.

Nyugat-Európa valamennyi országának vasútja ezt a Canossát végigjárta. Az elmúlt 30-40 évben ezt az országok nagy része végigcsinálta, végigszenvedte, és ha úgy tetszik, a végén kifizette. Gondolom, egyikünk sem hiszi komolyan, hogy a Magyar Államvasutak a több száz milliárdos banki adósságát, bankszolgálatát rendezni tudja - de mindjárt hozzáteszem, mert az elmúlt napokban sajnos aktuális volt, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat a 100 milliárd körüli terheit majd a forgalomból származó bevételből kifizeti -, nyilvánvaló, hogy e tekintetben is lépni kell. Ha viszont lépni kell, akkor nyilvánvaló, hogy nem a hálózat csökkentése, mérséklése a cél, hanem a folyton magunk előtt példának tekintett, akár nyugat-európai vagy - hogy a közvetlen szomszédba menjek - osztrák példa. De azt kell mondanom, hogy az elmúlt két-három évben akár a szlovák, akár a romániai vasútfejlesztési példákat alapul véve a cél nem a hálózat, akár a mellékvonali hálózat csökkentése, hanem a szinten tartása, és ha jobb idők jönnek, akkor a lehetőség szerinti fejlesztése a cél.

Minderről azért is beszélek annyit, mert ezekben a napokban tárgyalja az Országgyűlés az országos területfejlesztési tervet, ahol az előterjesztő kormány azt a nagyon praktikus, de leegyszerűsített álláspontot képviselte, hogy egyszerűen kihagyta a vasúti mellékvonalak felsorolását az országos területrendezési tervből. Ebből viszont én csak arra tudok következtetni, hogy a jelenlegi kormánynak továbbra sem az a célja, hogy legalább megőrizze a jelenlegi hálózatot, lehetőséget adva majd az utánunk következőknek, hogy azt fejlessze, hanem egyszerűen el akarja imitálni, mondván, hogy baj van vele, gond van vele, és ezért valahol a további csökkentésben töri a fejét.

Ezért minden olyan lépés, amely ezt a további mérséklést célozza akármilyen szofisztikai megoldással - felfüggesztem, megszüntetem, átmenetileg korlátozom, tehát nem fogalmazási problémáink vannak, hanem érdemi -, tehát amíg ezekben az alapvető kérdésekben nem egyezünk meg, a közszolgáltatásban, a közhasznúságban, a közcélúságban, a vasúti mellékvonalak létjogosultságának elfogadásában, a közösségi közlekedés elsőbbségének oly sokat hangoztatott és a gyakorlatban olyannyira elhanyagolt elfogadásában, addig mi erre vonatkozó előterjesztéseket... - legyenek azok bármilyen jó szándékúak, és ezt hangsúlyozni szeretném, sem Suchman Tamás, sem Szántó János és az ezt előterjesztő többi képviselőtársam jó szándékát nem vitatom, egyszerűen hiányzik a minimális jogalkotói alap ahhoz, hogy ezekbe bele tudjunk menni.

Erre is tekintettel kérem - egyetértve az állásponttal -, hogy ezt a határozatot az Országgyűlés ne fogadja el.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu