DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Csodálkozó arcomról beszélt a négy percből három percen keresztül. Nos, én emlékszem egy másik csodálkozó arcra. 2008. március 9-én az ön miniszterelnökének is igen csodálkozó arca volt, és ezzel az arccal kijelentette, hogy a költségvetésnek nincs módjában, neki meg nincs szándékában pótolni a vizitdíjat.

Nos, eltelt két hónap, a háziorvosokkal, akik valóban lehetetlen helyzetbe kerültek, tárgyal valaki, de az az OEP főigazgatója, és nem ön. Szerintem ez bizonyíték arra, hogy tulajdonképpen nem velem van itt baj, hanem esetleg önnel elégedetlen már a miniszterelnöke és talán még a kormánypártok egyike, a nagyobbik kormánypárt is.

Úgyhogy én öntől szeretettel búcsúzván kívánok tartalmas gyógyító munkát, és ezt a válaszát nem fogadom el, úgy, mint a többit. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Bravó!)

Forrás: parlament.hu