FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony, és köszönöm a válaszát, miniszter úr. Azt gondolom, hogy a tárca felismerése volt az, hogy rendkívül eltérő élethelyzetben van ma a magyar társadalom és ennek megfelelően az iskolába érkező gyerekek is. Én helyben is politizáló önkormányzati képviselőként, oktatási bizottsági elnökként tapasztalatom azt, hogy milyen feladvány ez a helyi önkormányzatoknak is. Őszintén megnyugtat az a kezdeményezés, amit az elmúlt években a tárca és az erre vonatkozó törvények tettek ebben az irányban, és miután részese voltam néhány, az "Új tudás" programot kísérő szakmai vitának is, én is el tudom mondani azt, hogy a pedagógustársadalom nagyon nagy figyelemmel van a program további ügyeire.
Köszönöm a válaszát, miniszter úr, elfogadom a válaszát, és az megnyugtat, hogy a tárca a továbbiakban is forrásokat is rendel e feladat mellé.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés