HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A 22 magyarországi borvidékből hat a Balaton környékén van. Ezek kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy a turizmust a tótól távolabb vigyük. A borturizmus erejét és vonzerejét a jó bor mellett az is meghatározza, hogy milyen programokat kínálnak a látogatóknak, mennyire és milyen minőségben tud megnyilvánulni általa az ágazati kultúra és a hagyományőrzés. Ehhez fejlesztésekre van szükség, hazai és uniós források felhasználására.

A közép-dunántúli régió és a Balaton Fejlesztési Tanács honlapja azt írja: "Az idegenforgalmi szezon megnyújtása kiemelt cél. Ezen belül támogatandók a borúti fejlesztések." Nézzük, hogyan néz ki ez a gyakorlatban! Három neves balatoni borász, Jásdi István, Bende Richárd és az azóta sajnos elhunyt Figula Mihály összefogott, és közös pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. A közös pályázat előzménye, hogy az NFÜ legújabb kiírása szerint legalább három piaci szereplő által alkotott konzorciumok nyújthatnak be pályázatot. A borászok sérelmezték ugyan, hogy ilyen módon megharmadolódik az egy projektre jutó pályázható összeg, mégis összefogtak. A három borászat fejlesztése összehangolható, és egy kifelé nyitott rendszerrel katalizátorává válhat a borvidék egész éves aktivitásának. Engedélyeket szereztek be, terveket készítettek, leadták a kétszáz oldalas pályázati anyagot, és várták a pozitív döntést, hogy a munkát elkezdhessék.

A pályázatot elutasították. Az indoklás szerint a pályázó nem vállalta az audiovizuális egyéb akadálymentesítés output indikátort. Hogy mit jelent mindez egy látványpincében, egy borkóstoló helyiségben vagy éppen egy műemlék épületben, azt a bírálók nem kommentálták. Egyébként a kiírásban hivatkozott törvény szerint ezek a követelmények egyébként is közszolgáltatást nem nyújtó projektek esetében csak irányadónak tekintendők. "Lehet, hogy az volt a cél, hogy ne is pályázzunk?" - tette fel a kérdést az egyik pályázó borász.

Mi lehetett a cél vagy az elutasítás valódi oka, miniszter úr? Miért nem kapnak a pályázók kellő segítséget az európai uniós fejlesztési pénzek lehívásához? Miért ütköznek felesleges akadályokba? A Balaton-régió fejlesztése, sikere rajtuk, az ő akaratukon múlik, és jogos lenne az elvárás, hogy a pályázati kiírók és az elbírálók ezt a törekvést támogassák, nemcsak a borászok, hanem a turizmus és az egész ország érdekében.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu