JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Érdeklődéssel hallgattam a részletes vitát, a módosítók melletti érvelést. Az egyik legnagyobb vitát váltotta ki az a módosító, ami kapcsolódó módosító formájában kerül majd a Ház elé, amelyről majd szavazni lehet.

Először is Gyenesei képviselő úr utóbbi hozzászólására hadd reagáljak: azért ennél sokkal összetettebb az előttünk lévő törvényjavaslat. Többször elhangzott Ángyán képviselő úrtól is, hogy a Magyar Tűzoltó Szövetség kezdeményezte ezt a törvényjavaslatot. Nos, képviselőtársaim, lehet, hogy valakinél a Magyar Tűzoltó Szövetség kezdeményezte, de én tűzoltó-egyesületektől kaptam a kezdeményezést, és nem a szövetségtől. Lehet, hogy most, amikor már úgy néz ki, hogy lesz belőle törvény, a jól sikerült törvénynek sok szülőatyja szeretne lenni vagy lesz is, persze ettől még az a lényeg, hogy egy nagyon jó törvény legyen, csak ezt mindenképpen el akartam mondani, mert hozzátartozik az igazsághoz.

A másik: Gyenesei úrnak el kívánom mondani, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületeknek nemcsak ez az egy országos szervezete van, a Magyar Tűzoltó Szövetség, hanem van egy másik, aminek a rövidítése a LÖTOSZ, amelynek az a hosszú neve, hogy Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége. Ez ugyanolyan jogállású, mint a Magyar Tűzoltó Szövetség, ez a szövetség fogja össze a létesítményi önkéntes tűzoltókat, akik igen szép számban vannak, mert nagyon sok olyan létesítmény, üzem van, ahol nem hivatásos tűzoltók vannak, hanem önkéntesek. Ma már 65 olyan köztestületi önkéntes tűzoltóság van, akik ehhez a szövetséghez tartoznak. Ott is nagyon sok önkéntes tűzoltó van, és az önkéntes tűzoltóságokat a tűzoltó-egyesületek és az önkormányzatok közösen, önként hozzák létre.

Fölmerült, hogy okoz-e jogbizonytalanságot, vagy nem okoz jogbizonytalanságot az önkéntes szó, ha máshol is használjuk. Puskás képviselő úr is hozzászólásában - amivel nagyjából egyetértek - eltévesztette, ő is azt mondta, hogy igen, szükség van az önkéntes tűzoltóságokra és az önkéntes névre. Ma Magyarországon a 1996. évi XXXI. törvény pontosan megmondja, hogy mi az önkéntes tűzoltóság, ez nem egyezik az önkéntes tűzoltó-egyesülettel. Ha itt keveredés van, akkor a jogalkalmazás során szintén előjöhet, hogy valakik nem jól értik a jogszabályokat.

A Bende Péter tábornok úr által küldött - sok képviselőnek, nekem is megküldte - módosító javaslat csak a tűz elleni védekezés, műszaki mentés, tűzoltóságról szóló XXXI. törvény 34. §-át akarja kijavítani, de ki kell javítani még egy kormányrendeletet meg egy miniszteri rendeletet is, és számtalan helyen végig kell vezetni ezt a jogértelmezést, amely 16 évig hatályban volt. Ezt is föl lehet vállalni, képviselőtársaim, de azért ez nem az a munka, mint amikor azt mondjuk, hogy az önkéntes tűzoltók munkájának elismerése és a munkájának jobb, hatékonyabb szervezése érdekében elfogadunk egy törvényt. Az már a magyar tűzvédelem egészének az átszabályozását jelenti fogalmi rendszerében, megnevezésében. Ezt is meg lehet csinálni, szeretném mondani, csak nem ugyanaz a feladat, mint amit most mi, önkormányzati bizottság idehoztunk a parlament elé.

Még néhány dolgot. Mécs képviselő úr nagyon szépen elmondta, de, képviselő úr, igyekeztünk a preambulumban valóban helyet adni az elismerésnek: önkéntes tűzoltómozgalom másfél évszázados, áldozatkész munkáját ismeri el az Országgyűlés, tehát egyértelműen önkéntes tűzoltómozgalomról beszélünk. Ugyanígy az önkéntes tűzoltókat és tűzoltó-egyesületeket, megpróbáltunk mindent ide beletenni. Még egyszer: itt látható az a módosító indítvány, amely arról szól, hogy az önkéntes tűzoltót mint személyt ismerjük el, mert az önkéntesség a személy részéről jelenik meg, nem az egyesületről. Az egyesületben önkéntes emberek vannak. Ha a XXXI. törvénybe beletesszük, hogy ki az önkéntes tűzoltó, én azt gondolom, akkor a személyeket megbecsüljük, és az a fontos. Az is fontos persze, hogy a tűzoltó-egyesület, de hogy a törvény címében és minden egyes bekezdésénél, amikor úgy kezdődik, hogy tűzoltó-egyesületek, ott van-e az önkéntes szó, nem annyira kardinális kérdés, mint hogy a személy önkéntességét elismerjük. Mert ki viszi a bőrét a vásárra? Ki végez térítésmentesen munkát? A személy, az önkéntes tűzoltó. Ha ezt a parlament majd támogatja, én azt gondolom, részben megoldódik az a probléma, amit fölvetettek az érintettek.

Hogy mennyire szerettem volna én is, ha az önkéntes tűzoltó-egyesületekről szólna ez a törvény, arra talán bizonyság az, hogy az önkormányzati és területfejlesztési bizottság először azt a változatot terjesztette a parlament elé, és csak azért kellett változtatnunk, mert az alkotmányossági aggályokat mi elfogadjuk. Én azt javasolom képviselőtársaimnak is, hogy gondolják végig, és gondolják alaposan meg, hogy egy tűzvédelmi tevékenységet végző szervezetben, egy ország tűzvédelmi egészét jelentő szervezetben nem lehetnek pontatlan megfogalmazások, nem lehet, hogy ne tudja, hogy kiről van szó, hogy félreértés legyen, hogy nem rá vonatkozik ez az önkéntes, ez egy másra vonatkozó önkéntes. Én ezért azt kérem képviselőtársaimtól, hogy a módosító javaslatok megszavazásánál és a kapcsolódó módosító javaslatok írásánál ezt mérlegeljék.

Ángyán képviselő úr fölolvasta Bende tábornok négy pontját. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Három!) Én itt voltam a parlamentben már '96-ban is, amikor a XXXI. törvényt elfogadtuk. Nem egészen úgy gondolom ezt a dolgot, ahogy most ez itt le van írva. Akkor azt mondtuk, hogy a tűzoltó-egyesületekből, amelyek képesek tűzoltásra, képesek a műszaki mentésre, és nemcsak a hagyományőrzésre, belőlük csináljunk önkéntes tűzoltóságokat. Ez most is megvan, a fehér foltok területén működési területet is kapnak. Az önkéntes tűzoltó-egyesületek az önkormányzattal összefogva csinálhatnak köztestületet. Persze, az nem automatikus, hogy működési területet meg költségvetési támogatást kapnak, de ez a lehetőség megvan.

Nem volt ez egy rossz gondolkodási mód, hogy így csináljunk a jól felkészült, önkéntes tűzoltó-egyesületekből önkéntes tűzoltóságokat, mert ennek a logikája ez, ezt nem szabad elfelejteni. Ma is van, ma is hoznak létre köztestületet az egyesületek és az önkormányzatok. Nagyon sokan írnak, véleményt mondanak, de egy tűzoltó-egyesület, egy önkéntes tűzoltó-egyesület akkor tud igazán jól működni, ha az önkormányzattal összefog, ha az önkormányzat működteti. Ha pedig ezt csinálja, akkor már létre tudják hozni az önkéntes tűzoltóságot. Ez a lehetőség megvan 1996 óta, és nagyon jó ez a fejlődés. Ma már 65 ilyen, működési területtel rendelkező van; tehát a jóknak, a jól felszerelteknek megvan ez a lehetősége.

Szóvá teszik a levélben, hogy képviselőktől ígéretet kaptak. Az első beterjesztett változás meg is felelt annak az ígéretnek. Nem érzem úgy, hogy jogos lenne a tábornok úr számonkérése, hogy nem tartottuk be az ígéretet. Azután is többször egyeztettem a Magyar Tűzoltó Szövetséggel, különböző tűzoltó-egyesületek vezetőivel, belátták, megértették, hogy miért van szükség új változatra.

A jogbiztonságról már szóltam. Ahogy itt eltévesztésre kerül, ugyanúgy máskor is, és azt gondolom, ahhoz ne adjuk a nevünket, hogy olyan törvényt fogadjunk el, amely nem állja meg az alkotmányosság próbáját. Én azt gondolom, hogy ezekkel a módosítókkal megtalálható az a végső formája ennek a beterjesztett törvényjavaslatnak, amely kielégíti azt a célt, amely megfogalmazásra került, ez a cél pedig, nagyon szeretném hangsúlyozni, nem az volt, hogy a magyar tűzvédelem egészét szabályozzuk újra.

(18.00)

Nem azt a célt fogalmaztuk meg, hogy írjuk át a hatályos jogrendet. Az volt a cél, hogy ismerjük el a tűzoltó-egyesületek munkáját, amelyet most már legalább másfél évszázada végeznek, és ugyanakkor a működés feltételeit, amelyet megenged az 1989. évi II. törvény, az egyesülésről szóló törvény, amit ez a kétharmados törvény megenged, azt a szabályozást hozzuk meg.

Ehhez kérem képviselőtársaimnak a jövő heti, módosítók fölötti szavazásnál a támogatását és segítségét.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu