PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek Salamon László képviselőtársammal, és emlékszem, annak idején magam is azt gondoltam, hogy annak a törvénynek jó néhány szakasza kétharmados törvény. Egyébként ebben az országgyűlési ciklusban is volt már, amikor az alkotmányügyi bizottsághoz fordultunk egy más törvény kapcsán - amely úgyszintén informatikai tárgyú volt - Katona Kálmán képviselőtársammal, mert azt gondoltuk, hogy kétharmados törvény, és pont az előző országgyűlési ciklusban egy feles törvénnyel volt szabályozva.
Tehát azt gondolom, minden képviselőnek meg van adva az a szabadsághoz való joga, hogy azt gondolja, kétharmados egy törvény, és ha nem tudunk ötpártilag majd ebben megállapodni, akkor az alkotmányügyi bizottsághoz fogunk fordulni - már azon képviselők, akik azt gondolják, hogy ez kétharmados -, és akkor az alkotmányügyi bizottság ezt a vitát a Házszabály szerint le fogja folytatni. Azt gondoltam, ezt el lehet kerülni abban az esetben, ha olyan irányba megyünk, hogy mindenki meg tudja majd szavazni az igen gombbal.
A másik: Márfai Péter képviselőtársam vetette fel azt a problémát, hogy vannak olyan emberek, akik akár vakok vagy rosszul látó emberek. Azt gondolom, a törvény kapcsán ezt is lehet rendezni, akár kötelezhetjük a törvény kitevőjét egy felolvasószoftver elhelyezésére, vagy akár kötelezhetjük arra, hogy lehessen a betűnagyságot állítani. Több minden dolgot ki lehet találni annak érdekében, hogy az internet adta előnyök ne hátrányokká váljanak a társadalom számára, ne váljanak hátránnyá azon emberek számára, akik ezt felhasználni, használni szeretnék, nemcsak alkalmi, hanem szinte napi szinten. Erre már, hála istennek, a XXI. század technikája ad különbözőfajta lehetőségeket. Lehet, hogy még nem érkezett el a pillanat, hogy ezt meg tudjuk oldani - mint a mai vitában ez már számtalanszor elhangzott -, de azt gondolom, pár év múlva biztosan el fogunk érkezni eddig a pontig is.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés