KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A fenntartó Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tervei szerint a létrehozandó dunántúli agrár szakképző központba tagintézményként kívánja integrálni a villányi szakképző iskolát. A szakképző intézményben folyó színvonalas borászképzés és a Villányhoz fűződő borászati tevékenység egymást jól kiegészítő, méltán híres szakmaiságot jelent, amely szakmai munka töretlen fejlődését elsősorban teljes önállóságának megőrzése tudja biztosítani a jövőben is.
Az integráció keretei közötti működés a kistérséghez kötötten is megvalósítható követelmény, amely éppúgy lehetővé teszi a szakképzési hozzájárulásokban, a szakképzést támogató hazai és uniós pályázatokban való részesülést, mint a tervezett átszervezés. A gazdasági és szakmai önállóság azonban elengedhetetlen feltétele annak, hogy a Teleki Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium hosszú távon is a borászképzés kiemelkedő intézménye legyen. Villánynak, a méltán híres borvidéknek minden adottsága megvan ahhoz, hogy itt továbbra is indokolt legyen a minőségi borászképzés hosszú távú megtartása, fejlesztése, amit viszont az intézmény önállóságának megtartása segítene elő leginkább. Ezért kérdezem az államtitkár urat: lát-e lehetőséget arra, hogy a kiváló hagyományokkal rendelkező és az egyik legsikeresebb, legismertebb magyar borvidékhez köthető Teleki Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium megőrizze önállóságát, illetve esetleges átszervezése kistérségi keretek között valósuljon meg?
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés