PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében azt szeretném jelezni Salamon László képviselő úrnak, hogy a 9. számú módosítási javaslatát a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja tudja támogatni, ahogy az általános vitában is jeleztem, egyetértek a képviselő úr érvelésével. Tulajdonképpen azt gondolom, és nem is értem, hogy a bizottságokon miért nem tudott átmenni ez a módosítási javaslat, hiszen a köztársasági elnök aláírásának alkotmányjogi funkciója nem a törvény hitelesítése, ezért a 13/A. §-ból törölni kívánja Salamon képviselő úr a köztársasági elnököt.
Azt gondolom, hogy a javaslat indokolható, a törvény elfogadott szövegét valóban az Országgyűlés elnöke írja alá, ahogy ez már az általános vitában is felmerült többször, elsőként. Voltaképpen hitelesíti a parlament által elfogadott szöveget. A köztársasági elnök a törvény kihirdetéséért felelős az alkotmány szerint. Egyetértek Salamon László képviselő úr érvelésével, és remélem, hogy a kormánypárti többség is elfogadja Salamon képviselő úr ez irányú érvelését, és ez a módosítási javaslat megkapja a szükséges támogatást, annak ellenére, hogy jelenleg sem az előterjesztő, sem az illetékes bizottságok nem támogatták Salamon képviselő úrnak ezt a módosítási javaslatát.
A 10. pontban lévő módosítási javaslatot már az előző vitaszakaszban mondtam - ez Tóth András képviselőtársam módosítási javaslata -, ezt is tudja a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatni, hiszen ez a módosítási javaslat is egy pontosítás, egy olyan javaslat, amelyet akár kormánypárti, akár ellenzéki képviselők jó szívvel meg tudnak szavazni.
Ebben a vitaszakaszban van még Salamon képviselő úrnak két módosítási javaslata. Ezek a módosítási javaslatok egyértelműen a Salamon képviselő úr által az általános vitában és a részletes vitában már eddig elmondott érveléssel egybefüggenek. Ha arra gondolok, hogy az elmúlt három-négy-öt évben a jogalkotási törvény kapcsán magam is voltam egy-két, az előző ciklusban négypárti egyeztetésen, akkor is Salamon képviselő úr ugyanezeket a gondolatokat képviselte és mondta el. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a beterjesztett javaslat a XXI. századhoz, az információs társadalomhoz sokkal közelebb áll. Gondoljunk csak arra, hogy mi, országgyűlési képviselők, amikor ezelőtt hat évvel megkaptuk az első parlamenti számítógépünket, laptopunkat, akkor még csak négy-öt képviselő hozta be, aztán húsz-harminc, és most meg kellene nézni, mondjuk, csak a mai ülésnapot, amikor legalább ötven-hatvan képviselőtársunk számítógépe volt bent az ülésteremben. A következő parlamenti ciklusban ez már nem ötven-hatvan lesz, hanem már lesz százötven-kétszáz, és egyszer csak majd el fogunk érkezni ahhoz a pillanathoz, amikor minden képviselőnek egy alapvető kérése és funkcionális dolga lesz, hogy amikor kinyitjuk a padot, akkor abból a számítógépünk kijöjjön itt a parlamenti ülésteremben.
Azt gondolom, hogy tovább kell lépni a XXI. században, és a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja ezért tudja támogatni a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot, mert azt gondoljuk, hogy modern, korszerű, ahogy mi is mondjuk az MDF-re, hogy modern, korszerű konzervatív párt, a törvényjavaslat is modern, korszerű, és tulajdonképpen a XXI. század mindenféle szempontjának megfelel. Értem Salamon képviselő úr félelmeit, értem a képviselő úrnak azokat a felvetéseit, hogy hogyan vagy miképpen fog ez a kérdés alakulni. De miután a törvényben egyértelműen le van írva, hogy egy pdf-fájl van, és a pdf-fájl ugyanaz lesz, mint ami a nyomdába kerülő fájl, tehát a kettő meg fog egyezni egymással, és tulajdonképpen már az általános vitában is fölmerült, hogy hogyan tudnak abból kivenni szövegrészt, természetesen a más felhasználású szövegrészek más formátumban is elérhetőek lesznek. Az egy másik kérdés, hogy az nem a hiteles része lesz, ettől függetlenül a jogalkotó vagy jogalkalmazó, ha arra a szövegrészre szükség van, akkor azt majd könnyűszerrel ki fogja tudni emelni a törvényjavaslatból.
Kérem a Kereszténydemokrata Néppártot és a Fideszt is, aki a mostani vitaszakaszban nem szólalt meg, de a mai szavazáskor a törvényjavaslat részletes vitára való alkalmasságánál a nem gombot nyomta meg szerintem sajnálatos módon, hiszen szerintem ez hibás döntés volt, de minden párt maga tudja, hogy hogyan szavaz. Ez a törvényjavaslat a részletes vitára igenis, hogy alkalmas volt. Mint ahogyan a részletes vitát ezekben az órákban itt, a tisztelt Ház falai között, azt gondolom, le is folytatjuk, és a szavazás során pedig kiderül az, hogy mely módosítási javaslatok kapják meg a többséget. Én mindenesetre esetleg egy ötpárti egyeztetést fontosnak tartanék annak érdekében, hátha találunk valami olyan megoldást, amit a Salamon képviselő úr által képviselt Kereszténydemokrata Néppárt frakciója is meg tud majd szavazni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés