DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Házelnök Asszony! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Akár nagyon rövid is lehetnék, hiszen a környezetvédelmi bizottság gyakorlatilag vita nélkül, egyhangú határozattal mind tárgysorozatba-vételre, mind pedig elfogadásra ajánlotta az előttünk lévő országgyűlési határozati javaslatot. Valószínűleg azért sem került sor részletesebb vitára, mert részben más napirendek, részben pedig a szlovák környezetvédelmi és mezőgazdasági bizottság ott toporgó képviselői ebben talán megakadályoztak bennünket.

Ennek ellenére néhány szót engedjenek meg nekem már csak azért is, mert pontosan tudom, hogy a környezetvédelmi bizottság valamennyi tagja rendkívül fontos ügynek tartja a nemzeti fenntarthatósági tanács létrehozását, hiszen közös meggyőződésünk az, hogy az emberiséget meg kell állítani azon az úton, ami, fogalmazhatunk úgy, hogy fenntarthatatlan, máshogy fogalmazva katasztrófa felé visz, és ebben nekünk, magyaroknak jelentős szerepünk és aktív szerepünk is lehet az elkerülés, a megállítás végrehajtásában. Fontos ügyről van tehát szó, amit a miniszter úr is több alkalommal zöldalkotmányozásnak nevezett itt, az Országgyűlésben. Igen, ennek a folyamatnak része az az országgyűlési határozati javaslat, amit most vitatunk.

Bármely fontos ügy van, mégis nem lényegtelen, hogy mennyi rá a fogadókészség. Épp ezért javaslom, hogy haladjunk fontolva, ne járjunk úgy, mint a zöldombudsman-jelöltek, hiszen annál rosszabb talán nincs is, mint amikor egy jó gondolat valamely bicsak folytán nem tud érvényesülni. Fontos tehát, hogy működhessen ez a tanács. A fontolva haladás jellemző egyébként erre az egész tanács-létrehozatalra, hiszen már hoztunk egy országgyűlési határozatot, amivel eldöntöttük, hogy igen, meg akarjuk csinálni. Megbíztuk a házelnök asszonyt, és felkértük közösen a parlamenti pártok frakcióit, hogy dolgozzanak együtt, tegyék le a statútumot; itt van előttünk. Bízom benne, hogy most, május hónap folyamán, a vitákat követően, az alkotó vitákat követően el is fogjuk fogadni.

Egy harmincegynéhány-fős, tényleg testület - a szó legjobb értelmében -, munkatestület tud létrejönni, amely létrejöttének pontos ideje attól is függ, hogy a benne szerepet kapók, szerepet vállalók mennyire érzik magukénak az ügyet. Itt is lesz lehetőség, sőt azt gondolom, hogy kötelesség is kölcsönösen meggyőzni őket, hogy igen, gyertek, vegyetek részt, delegáljátok a hozzáértő embereiteket. És amikor négyötöde a tagoknak összeáll, jogában áll majd az elnöknek, aki egyébként nem más, mint a mindenkori Országgyűlés mindenkori elnöke, összehívni ezt a testületet. Fontos lenne, hogy mielőbb, és az sem lenne baj, ha az a május 31., amit annak idején ennek a határozatnak a benyújtására fogadtunk el, esetleg lehetne nyitánya magának a tanácsnak, bár azt hiszem, ez egy picit optimista verzió. De szükséges, hogy mielőbb létrejöjjön, mert lesz dolguk, lesz dolguk.

Amikor a miniszter úr itt egyébként a kormány egyetértését és számomra is nagyon tetsző egyetértését megfogalmazta, akkor sok-sok ügyet említett, de ezek között akad már olyan, amivel jó lenne, ha a nemzeti tanács foglalkozna. Igen, elfogadtuk, nagyon előremutató módon a nemzeti éghajlat-változási stratégiát, majdnem egyhangúlag, sőt egyhangúlag. Majd ezt követően ugyanilyen egyhangúsággal, minden figyelmeztetés ellenére, ha ezzel nem is homlokegyenest ellenkező, de elveit nem mindenben figyelembe vevő energiastratégia került ugyanitt, ebben a Házban elfogadásra. Ilyen helyzetek megelőzését is képes lesz ez a tanács majdan megoldani, de ha ez már így kialakult, talán az erre való figyelemfelhívásnak is egy olyan fóruma lehet, ami aztán működésével kiigazítja vagy segít kiigazítani az ilyen elhibázott lépéseket. Lesz dolguk, jöjjenek létre, fogadjuk el ennek érdekében ezt az országgyűlési határozatot!

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu