DR. FODOR GÁBOR környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! Engedjék meg, hogy a kormány nevében én is kifejtsem álláspontomat az előttünk fekvő előterjesztésről. Hadd kezdjem azzal, nagyon örülök annak, hogy egy ötpárti konszenzussal került elénk ez a javaslat, már csak azért is, mert a környezetvédelem területén mögöttünk van egy nagyon fontos döntés, a nemzeti éghajlat-változási stratégiáról hoztunk egy olyan döntést, amely mögött fel tudtak sorakozni ellenzéki és kormánypártok egyaránt. És ez a döntés világossá tette azt, hogy képesek vagyunk olyan értelmes konszenzust kialakítani ebben az Országgyűlésben, amely az ország javát szolgálja.
Mert nincs más, ami jobban szolgálná ma Magyarország javát, mint a környezettudatos gondolkodásmód. Az a gondolkodásmód, amely előrefigyel, és a XXI. századnak megfelelően teszi megalapozottá azt a fejlődést, ami országunk előtt áll. És ez a fejlődés nem alapulhat máson, mint azon a felismerésen, hogy az ember nem teheti tönkre a saját környezetét, nem zsákmányolhatja ki szűkebb környezetét, mert ezzel a jövőnket éljük fel. A fenntartható fejlődés ideája pontosan erről szól. Ma a világnak ez az egyik legnagyobb problémája, az éghajlatváltozás ügye, a fenntartható fejlődés ügye. Vagyis az ember és a természet harmóniájának kérdése. Látjuk azt, hogy a világ hogyan megy a túlnépesedés útján előre, hogyan használja tulajdonképpen zabolátlanul azokat a javakat, amelyeket a természet a rendelkezésére bocsátott. Egyszer csak szembe kell néznie az egész világnak azzal, hogy elérkezett a Föld a teljesítőképessége határára, nem lesz képes azt a típusú fejlődési pályát tovább fenntartani, amit a XIX., illetve a XX. században elkezdett az emberiség. Ez ma nekünk a dolgunk, hogy ezzel szembenézzünk.
A Magyar Országgyűlés is volt olyan bátor, hogy ezzel a javaslattal, ami itt van most előttünk, elkezdte a szembenézést, és szerintem a tanács felállításával egy nagyon fontos lépést tesz előre. Megjegyzem, én személyesen is nagyon örülök annak, hogy a magyar társadalomban az elmúlt időszakban sikerült tudatosítanunk a környezettudatosság ügyét. Nekem miniszterként ez volt elsősorban a célom az elmúlt egy évben. Azok a közvélemény-kutatási adatok, amelyek arról szólnak, hogy az emberek mennyire tartják fontosnak az éghajlatváltozás ügyét, mennyire figyelnek ma a környezetvédelemhez kapcsolódó politikai problémákra, visszaigazolják azt, hogy a törekvésünk jó volt. Személyesen is büszke vagyok arra, hogy nagyon jó a megítélésünk, a környezetvédelem ügyének, a minisztérium munkájának és azoknak az ügyeknek is, amit képviseltünk.
Hiszen ne feledjük el, ahhoz, hogy a környezettudatosságot erősítsük, a fenntartható fejlődés ideáját szolgáljuk, az éghajlatváltozással szemben fel tudjunk lépni, olyan apró hétköznapi ügyekben is világos álláspontot kell elfoglalnunk, amilyen volt például a Rába habzása, a német szemét ügye, vagy amilyen az Őrségi Nemzeti Park önállóságának visszaállítása. Vagy például az, hogy hogyan erősítjük meg a természetvédelmi őröket a nemzeti parkokban, hogyan fogjuk növelni a hatóságaink munkáját, hogy ez az ország ne legyen egyetlenegy másik országnak sem szemétlerakó-telepe. Ezek az ügyek mind pici, apró, hétköznapi ügyek, és amikor az emberek arról hallanak, hogy fenntartható fejlődés, akkor hétköznapi ügyeken keresztül tudják értelmezni mindazt, ami előttünk van, ami átlátható, felfogható a számukra. Ezért nem mellékesek ezek az apró ügyek, amelyekben az elmúlt időszakban meg tudtuk mutatni a sikerek révén, hogy hogyan lehet úgy környezettudatos politikát képviselni, hogy az az emberek elvárásával is összhangban legyen és találkozzon. Én ugyanúgy idesorolom egyébként a csepeli galvániszap elvitelét, amellyel szintén egy hosszú, tízéves történet végére tettünk pontot.
S ha már említettem a beszédem elején az ötpárti egyetértés jelentőségét, akkor hadd emeljem ki a jövő nemzedékek ombudsmanjának megteremtését, a rendszer és struktúra megteremtését, amely szintén nagy sikere valójában a parlamentnek. Az egy külön kérdés, hogy remélhetőleg végre sikerül most már jelöltet is találnunk a jövő nemzedékek ombudsmanjának posztjára.
A nemzeti éghajlat-változási stratégián túlmenően a Vásárhelyi-terv ügyét is ide szeretném sorolni, megköszönve kormánypárti és ellenzéki képviselőknek, hogy szintén támogatták e terv olyatén átalakítását, hogy végre induljon meg olyan módon, amely a vidékfejlesztést szolgálja, a tájgazdálkodást szolgálja, ami nagyon fontos az ország számára az elkövetkezendő időkben. Hiszen szintén szoros kapcsolatban áll a fenntartható fejlődés és az éghajlatváltozás ideájával.
Amikor a zöldalkotmányozást hirdettük meg, a zöldalkotmányozás pontosan erről szólt, hogy olyan stratégiákat alkossunk, amelyek szorosan összekapcsolódva - fenntartható fejlődési stratégia, nemzeti éghajlat-változási stratégia, környezetügy középtávú stratégiája - adják meg ezt a keretet, ezt az egyfajta alkotmányos keretet, amelyben gondolkodunk a környezettudatosságról. Itt természetesen van még tennivalónk. Van még tennivalónk azért is, mert kezdettől fogva azon a véleményen voltam, ami a mostani vitára is jellemző, hogy ezeket a kérdéseket úgy kell kezelnünk, hogy minél szélesebb körű társadalmi összefogást tudjunk körülöttük kialakítani. Ezért minden elképzelésünket társadalmi vitára bocsátottuk, és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban is azért tudom teljes mellszélességgel támogatni ezt az előterjesztést, mert pont azt az ideát jeleníti meg, hogy minél szélesebb körben kell ezeket a gondolatokat, a környezettudatosság ideáját és gondolatát elfogadtatni.
Az, hogy ebben a tanácsban ott legyen a tudományos élet reprezentánsa, ott legyenek a civil szervezetek képviselői, a társadalom különböző területeinek képviselői, ezek mind-mind azért fontosak, mert annál szélesebb körűvé teszik az elfogadtatását és az elfogadását ennek a gondolkodásmódnak, ami a XXI. századi Magyarország számára egyértelműen a legfontosabb kitörési pont. Ma Magyarország akkor cselekszik a legbölcsebben, akkor szolgáljuk hazánk javát leginkább, ha előrefigyelve, a megújuló energiák és a környezettudatos technológiák fejlesztése területén a XXI. századi Magyarország fejlődését ezen a fenntartható pályán gondoljuk el, képzeljük el. Ezzel tudjuk a magyar társadalom számára visszaadni azt az önbecsülést, ami kell ahhoz, hogy érezzük, a most felnövekvő gyermekeinkért és unokáinkért érzett felelősség valóban cselekvőképes, tettre kész aktivitásba tud átfordulni a hétköznapokban is.
Úgyhogy ezen gondolatok jegyében hadd fejezzem ki örömömet a kormány nevében azért, hogy előttünk van ez az előterjesztés, és hadd tegyem világossá azt, hogy a kormány teljes mellszélességgel támogatja ezt a javaslatot. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a parlament egy jó és határozott vita után fogadja el a fenntartható fejlődés tanácsáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
(10.10)
Nos, tisztelt képviselőtársaim, hadd köszönjem meg ez alkalommal is Szili Katalin házelnök asszonynak azt, hogy ilyen aktív szerepet játszott ennek a tanácsnak a létrehozatalában és egyáltalán az ügy képviseletében, hiszen sokan munkálkodtak itt, a parlamentben e téren, de azt gondolom, hogy az elnök asszonynak nagyon fontos szerepe volt ebben. Ugyancsak nagyon fontos szerepe volt a környezetvédelmi bizottság elnökének, aki itt van körünkben, Katona Kálmán úrnak, akinek szintén szeretném megköszönni a kormány nevében, hiszen ő is azok közé tartozott, akik igazán áldozatkészen tevékenykedtek e téren.
Ha már itt tartunk, akkor viszont engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy én magam viszont hadd köszönjek el a parlamenttől, azt gondolom, ezt kívánja az udvariasság is, hiszen ebben a székben, ahol jelen pillanatban vagyok, váltás lesz az elkövetkezendő napokban, és Szabó Imre kollégánk fogja átvenni tőlem a stafétabotot, úgyhogy ez az utolsó alkalom, hogy itt a Magyar Országgyűlés plénuma előtt környezetvédelmi miniszterként szólhatok a képviselőkhöz. Hadd köszönjem meg a támogatásukat, a segítségüket. Azt gondolom, rendkívül eredményes egy év van mögöttünk, amire közösen lehetünk büszkék; azért közösen, mert szeretném hangsúlyozni, hogy kezdettől fogva a munkámban arra törekedtem, hogy ellenzéki pártokkal, kormánypártokkal együttesen érjük el, közösen az eredményeinket, mert így érnek valamit, mert ezzel szolgáljuk országunk javát.
Köszönöm szépen a támogatásukat ebben, köszönöm szépen a segítségüket, köszönöm a kritikát is, és örülök, hogy együtt dolgozhattunk. Remélem, lesznek még előttünk izgalmas és hasonlóan sikeres feladatok.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés