DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Először is engedje meg, hogy gratuláljak kinevezéséhez, és munkájához sok sikert kívánjak, a betegek és az egészségügyi dolgozók érdekében is.
Az elmúlt hetekben intenzív szakmai háttérmunka folyt azzal kapcsolatban, hogy a vizitdíj megszűnése okozta bizonytalanság felhasználható-e egy új, a tudást és a teljesítményt sokkal jobban megbecsülő finanszírozási rend megteremtésére. Ennek első eredményei már láthatóak azokban a tárgyalási és megegyezési folyamatokban, melyeket ön vezetett különböző szakmai fórumok bevonásával. Ezt nemcsak szakmai, hanem határozott politikai sikernek is értékelem, hiszen hosszú hónapok óta megmerevedett frontvonalak után kölcsönös tárgyalási szándékot és folyamatot tudott elérni és elindítani.
Az előkészületi fázisban számos, a vizitdíjon messze túlmutató szakmai és finanszírozási probléma került a felszínre, mint például a háziorvosok szakképesítésének minél hatékonyabb hasznosítása az alapellátásban, a magasabb szintű és természetesen definitív ellátás érdekében, valamint ennek természetszerű elismerése; a tartósan betöltetlen vagy különböző okokból hátrányos helyzetben lévő, alulfinanszírozott, kisebb praxisok helyzetének javítása; vagy éppen a rendelőkben túlburjánzó és már szinte elviselhetetlen, a napi betegellátást is hátráltató dokumentációs kényszer ésszerű csökkentése.
A fentiek értelmében tisztelettel kérdezem: a háziorvosi praxisok működési feltételeinek javítása érdekében milyen szakmai, szakmapolitikai lépések várhatóak a következő hetekben, hónapokban?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés