DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A mostani vita látszólag szervezeti kérdésekről folyik, ám Rubovszky György megfogalmazta a mai nap alapkérdését: legitim-e a mostani kormány vagy nem legitim? Nagyon sajnálom, hogy Navracsics Tibor frakcióvezető úr erről a kérdésről már számtalan alkalommal nyilatkozott, de most itt a parlamentben nem fejtette ki érveit azzal kapcsolatosan, hogy miért nem tudja elfogadni a most létrejövő egypárti szocialista kormányt a szó politikai értelmében, hiszen alkotmányjogilag új kormányról nem beszélhetünk.

Rubovszky képviselőtársam nyilván nagyon jól tudja, hogy milyen a magyar alkotmányos szerkezet. Nyilván nagyon jól tudja, hogy 1990. április 29-én azért kötötte meg a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége azt a politikai megállapodást, amely után megszületett az 1990. évi XXIX., majd XL. alkotmánymódosító törvény, hogy olyan helyzetben is, mint amilyen most kialakult a parlamentben, legyen stabil kormány, legyen működőképes kormányzat, ne legyenek előrehozott választások.

Kétségtelen, hogy a Fidesz kritikájának annyi igazságtartalma van, hogy 1990-ben ők ezt a megállapodást akkor és ott elutasították. Ám amikor 1998-ban kormányra kerültek, egyetlenegy lépést sem tettek annak érdekében, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét eltöröljék, és azt az alkotmányos szerkezetet, amelynek alapján a kormány tovább tud működni, megváltoztassák.

Mi a konstruktív bizalmatlansági indítvány politikai tartalma? Az a politikai tartalma, hogy ha meg is szűnik egy abszolút többség a parlamentben, legyen lehetőség a kormányzati tevékenység folytatására, amennyiben új többség nem jön létre. Márpedig lehet, hogy a társadalomban új többség létrejött, de a parlamentben ilyen új többségről egyáltalán nem beszélhetünk, két okból sem. Az egyik ok az, hogy nincs 194 képviselője a másik oldalnak, még az SZDSZ-szel együtt sem, hiszen ketten függetlenek, 193 mindössze a négy, most az MSZP-vel szemben ülő párt mandátumainak a száma. A másik ok már nem parlamenti matematikai, hanem politikai, ez pedig az, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége több alkalommal is kifejtette: nem érdekelt az előrehozott választásokban, nem érdekelt abban, hogy az egypárti szocialista kormány munkáját akadályozza, és támogatni fogja azokat az elképzeléseket, amelyek a kormányprogram talaján állnak, a gazdasági növekedést, a foglalkoztatottság bővítését, illetőleg a konvergenciaprogram teljesítését, megvalósítását szolgálják. (Babák Mihály: Ülj le!)

Ilyen értelemben tehát az a helyzet, hogy noha matematikailag nincs többsége a Magyar Szocialista Pártnak (Babák Mihály tapsol.), politikailag úgy lehet megítélni a szituációt, hogy ilyen többség rendelkezésre áll. Ha pedig ez a helyzet, akkor nem szükséges felvetni a bizalmi kérdést. A bizalmi kérdést olyankor kell felvetni, amikor kétséges az, hogy valamely kormány pontosan milyen támogatottsággal rendelkezik, amikor meg kell erősíteni egy frakció belső helyzetét, vagy meg kell erősíteni koalíciós partnerek közötti kapcsolatot. Ez volt a helyzet egyébként 2006. október 6-án, amikor a magyar történelemben első alkalommal egy kormányfő bizalmi szavazást kért.

Ki kell azonban térni Navracsics Tibor frakcióvezető úrnak egy olyan érvére, amit - mint előbb már jeleztem - itt nem mondott el, de számtalan alkalommal nyilatkozataiban hangoztatott. Ez pedig az, hogy Európában egy kisebbségi kormány akkor tudja a tevékenységét megkezdeni, ha előzetesen bizalmat kér. Nos, frakcióvezető úr, ez az állítás nem tökéletesen pontos. Ennek az a döntő oka, hogy a kisebbségi kormányok elsősorban olyan államokban működnek - Norvégiában, Dániában, Svédországban -, amelyekben nem is létezik alkotmányjogilag a bizalmi szavazás intézménye, ennek következtében nincs is arra lehetőség, hogy a kormányok bizalmat kérjenek, és ily módon kezdjék el tevékenységüket.

Ha megvizsgáljuk azt, hogy ennek mi az oka, akkor persze azt is láthatjuk, hogy az úgynevezett negatív parlamentarizmus, amelyben az új kormánynak nem kell bizalmat kérnie, az a parlamentáris monarchia intézményével függ össze. Igaz, Svédországban szükség van már arra 1975 óta, hogy a miniszterelnököt megválasszák, de ehhez elegendő a relatív többség is. Nincs tehát semmiféle olyan európai szabály, nincs olyan európai politikai kultúra, amelyik ezt megkövetelné.

De hogy egy konkrét példát is hozzak, és nem skandináv területről, hanem Németországból, ezzel jelezni kívánnám, hogy a német alkotmányos berendezkedés, mely nagyon jelentős hatást gyakorolt a mai magyar szerkezetre, is szembekerült ilyen helyzettel, és akkor ott, az adott pártok és politikai erők milyen magatartást tanúsítottak. A felhozott példa Erhard kormányának a válsága 1966-ban. A helyzet sok szempontból hasonlít ma Magyarországon az akkori ottanira. (Babák Mihály tapsolva: Ülj le!) Tudniillik a szabad demokrata párt lépett ki a kormányból, mert úgy ítélte meg, hogy az adóemelési törekvések elfogadhatatlanok. A szociáldemokrata párt úgy ítélte meg, hogy most bizalmi szavazást kellene kérnie Erhard kancellárnak. Erhard azonban azzal érvelt, hogy nyújtsa be az ellenzék a konstruktív bizalmatlansági indítványt, mutassa meg, hogy van ereje. Az más kérdés, hogy végül is Erhard, nem élvezvén a szabad demokrata párt támogatását, 33 nap múlva lemondott, és ezt követte egy nagykoalíciós kormány.

Két dolog nem fog bekövetkezni, ami ott akkor, Németországban megtörtént. Az egyik az, hogy a kormány nem fog lemondani. A másik pedig az, hogy nem jön létre nagykoalíció. Egy dologban azonban teljes mértékben a német vonalon fogunk haladni: nem kér a kormány bizalmi szavazást, és úgy tűnik, hogy az ellenzék nem fog konstruktív bizalmatlansági indítványt benyújtani.

Mindezek figyelembevételével azt javasolom, tekintsük a mostani kormányt legitimnek, fogadja el a parlament az előterjesztett törvényjavaslatot, és a kormány folytassa programjának megvalósítását.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu