ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvénymódosítás az "Új tudás" programhoz kapcsolódó legfontosabb jogszabályi változásokra tesz javaslatot. Ennek keretében a közoktatási törvény kis terjedelmű, de fontos pontokat érintő módosítására és a gyermekek védelméről szóló törvény módosítására teszünk javaslatot.

Tisztelt Ház! Az "Új tudás, új műveltség" program lényegét tekintve egy fejlesztésközpontú, sokfajta eszközt - költségvetési, uniós eszközöket, jogszabályi eszközöket és szakmai fejlesztési eszközöket - egymással kombinálva, közös, egymást erősítő szerkezetben használó program. Éppen ezért a program elemei közül csak azoknál teszünk javaslatot jogszabályi, törvényi módosításra, ahol az feltétlenül szükséges. Éppen ezért már a vita elején szeretném világossá tenni, hogy a benyújtott törvénymódosítás a közoktatási intézmények - iskolák, óvodák - életét, napi működését megzavaró, komoly, megoldhatatlan többletfeladatokat támasztó részeket, javaslatokat nem tartalmaz. Határozottan az a szándéka, hogy a szakmai munka, a szakmai fejlesztés előtt nyisson nagyobb teret, ne adminisztratív feladatok elvégzésére vagy éppen fontos, lényeges, de mégiscsak a lényegi munkától az energiát elvonó jogszabályi követelmények kielégítésére koncentráljanak az intézmények. Az a célja tehát ennek a törvényjavaslatnak, hogy ott nyújtson többlettámogatást, többletsegítséget az intézmények számára, ahol a legfontosabb dolgok történnek. A közoktatásban a lényeges dolgok helyben történnek, az osztálytermekben, az óvodák csoportszobáiban, a kollégiumokban. Éppen ezért ez a javaslat ehhez a szakmai munkához kíván jól működő, jó kereteket teremteni.

(15.00)

Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy röviden szóljak a törvényjavaslat néhány fontos és lényeges eleméről; szóljak néhány olyan intézkedésről, amely hozzájárul ahhoz, hogy az intézmények működése könnyebb legyen, hozzájárul ahhoz, hogy a közoktatás területén az esélyegyenlőségben előrébb jussunk, nagyobb lehetőséget, jobb felemelkedési pályát kínálhassunk a diákoknak.

Tisztelt Ház! Melyek tehát a törvényjavaslat legfontosabb elemei? Először is engedjék meg, hogy megemlítsem azt az elemet, amely az utóbbi időben talán a legtöbb vitát, a legnagyobb izgalmat váltotta ki, amelyről már a sajtóban is komoly vita keletkezett.

(A jegyzői székben Gulyás Józsefet V. Németh Zsolt váltja fel.)

A törvényjavaslat jogi kereteket teremt ahhoz, hogy a pedagógusok bérezése folyamán olyan új elemeket vezessünk be, amelyek a pedagógusmunka minőségét, a pedagógusmunka hatékonyabb elvégzését támogatják. Olyan jövedelemrendszert szeretnénk, amely elismeri és támogatja a többletfeladatokat, amely hozzájárul a minőségi munkavégzéshez, hozzájárul ahhoz, hogy a pedagógusok érezzék, tudják, hogy érdemes jobban dolgozni; érezzék és tudják azt, hogy nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is elismerjük azt a többletmunkát, amelyet a magyar pedagógusok jelentős része végez.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Ennek a bérrendszernek, pótlék- és kiegészítés-rendszernek a legfontosabb elemei a minőségi bérezést támogató elemek, a halmozottan hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó pedagógusokat támogató bérelemek, az intézményvezetők munkájának jobb, magasabb összeggel való elismerése, illetve a pályakezdő pedagógusok munkájának elismerése, támogatása annak érdekében, hogy minél több tehetséges fiatal válassza a pedagóguspályát.

Az a tapasztalatunk - hiszen a programmal, és ennek következtében a törvénymódosításban érintett kérdésekről is hónapok óta zajlik társadalmi-szakmai vita -, hogy ennek a pótlékrendszernek, kiegészítés-rendszernek a részleteiről nagyon komoly szakmai vita zajlik. Milyen legyen a bérelemek aránya? Milyen legyen a pályakezdők elismerésének, ösztönzésének módja? Milyen módon juttassunk többletforrást a jó teljesítményt végző pedagógusokhoz? Lehetséges-e ebben a bérrendszerben az osztályfőnökök többletmunkájának jobb elismerése? Ezek olyan kérdések, amelyeket felvetnek a szakmai fórumokon, és amelyekre válaszolni kell. De nem most, a törvényjavaslat keretében, hiszen ez a törvényjavaslat még csak a jogszabályi felhatalmazást teremti meg.

Amennyiben az Országgyűlés támogatja ezt a jogszabályi felhatalmazást, ha az Országgyűlés egyetért ezekkel a célokkal, egyetért azzal, hogy ezeket a többletfeladatokat, ezt a többletmunkát el kell ismerni, akkor lesz abban a helyzetben a kormány, hogy javaslatot terjeszthessen a szakmai partnerek, a szakszervezetek, a velünk együttműködő társadalmi szervezetek elé; akkor leszünk abban a helyzetben, hogy ebben a szakmai vitában kialakítsuk egy valóban jó, ideális, a rendelkezésre álló - nem is annyira kevés - forrás felosztását, felhasználását a lehető legoptimálisabb módon lehetővé tevő rendelet, jogszabály, szabályrendszer megalkotását.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat egy másik, sokat vitatott eleme az óvodáztatási támogatás. Arra teszünk javaslatot, hogy a továbbiakban külön anyagi eszközökkel, külön támogatással ösztönözzük a halmozottan hátrányos helyzetű diákokat az óvodáztatásban való részvételre. Azt gondoljuk, hogy ez közös érdek. Érdeke a hátrányos helyzetű gyereknek, aki a lehető legkorábbi időpontban kaphatja meg a szakszerű segítséget, azt a jó minőségű támogatást, amit ma az óvoda nyújtani fog. De érdeke a közoktatási rendszer egészének, az óvodarendszeren túli közoktatásnak, az iskoláknak, érdeke az egész országnak. Hiszen ha ezek a diákok korán, lehetőleg már hároméves koruktól megkapják azt a többlettámogatást, azt a többletsegítséget, amelyet a beóvodáztatás, az óvoda jelent, akkor ez esélyt teremt számukra arra, hogy az esetleg otthonról hozott hátrányaikat vagy ezek egy részét már behozzák, mire az iskoláskorba kerülnek; esélyt és lehetőséget teremt arra, hogy eredményesek és sikeresek lehessenek aztán az oktatási rendszer egészében.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, itt nem egy szociális segélyezési elemről van szó, itt nem egy családtámogatási elemről van szó. Ez egy olyan célzott támogatás, amelynek a célja az, hogy a gyerek minél korábban bekerülhessen az óvodába. Hozzá kell tennem, ez persze messze nem egyetlen eleme, nem az egyetlen olyan ügy, amiben lépést kell tennünk, amiben eredményesnek kell lennünk annak érdekében, hogy az óvodai szakasz, a kisgyerekkori fejlesztés eredményes legyen.

Ehhez járul az integrációs programok, az ehhez tartozó támogatások, hazai és uniós források kiterjesztése az óvodára, amelyről ebben az évben döntött a minisztérium. Ehhez tartozik az óvodák számának megnövelése, amelyre majd a regionális operatív programok következő pályázati kiírásában lesz lehetőség. Idetartozik az, hogy nemcsak az iskolában oktató tanárokra és tanítókra, hanem az óvópedagógusokra is ki kívánjuk terjeszteni azt a pótlékot, amely a halmozottan hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó pedagógusoknak jár.

Tehát olyan komplex programról van szó, amelyik egyaránt nyújt forrásokat az intézmények fejlesztésére, egyaránt nyújt forrásokat az intézmények jobb működésére; nyújt forrásokat arra, hogy támogassuk a pedagógusokat abban, hogy hatékonyan, eredményesen dolgozzanak ezekkel a kisgyerekekkel, óvodásokkal, és bizony a családokat is ösztönzi arra, hogy minél korábban adják óvodába a gyerekeiket. Azt gondoljuk, hogy ez egy kulcseleme a programnak.

A részletekről bizonyára sokat fogunk még vitatkozni a parlamenti vitában. Bizonyosan sokfajta szakmai megközelítés, szakmai elképzelés képzelhető el. De a lényeget, azt, hogy mindannyiunk közös érdeke az, hogy ezek a gyerekek bekerüljenek az óvodába, s ott támogatást, segítséget kapjanak, szeretném, ha mindannyian elfogadnánk, mert ha ebből indulunk ki, akkor van esélyünk arra, hogy aztán eredményesebbé tehessük a közoktatás egészét, és ezen keresztül az országot.

Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat tartalmaz megoldást néhány olyan ügy kezelésére, amely az elmúlt években bizony komoly fejtörést, komoly vitákat, komoly közfigyelmet váltott ki. Talán emlékeznek a csörögi iskola esetére, amikor az önkormányzat, mondjuk így, nem megfelelő felkészülése miatt bizony diákok maradtak Csörögön iskola nélkül. Nem is pontosan mondtam, sajnos Csörögön nem az iskola, hanem az iskolások esetére kell emlékezni; arra, hogy bizony az önkormányzatok nem tudták megteremteni annak a feltételeit, hogy hogyan teljesíthetik a diákok a tankötelezettségüket.

Bizonyosan emlékeznek képviselőtársaim az elmúlt időszak nagy figyelmet kiváltó esélyegyenlőségi ügyeire, ahol bizony komoly viták voltak abból, hogy milyen szabályok alapján, milyen módon szabja ki az Oktatási Hivatal azokat a bírságokat, amelyek ahhoz kötődnek, hogy hogyan lehet megfelelő módon szankcionálni az esélyegyenlőség megsértését, hogyan lehet szankcionálni azt, ha egy intézmény, akár gondatlanságból, akár tudatosan diákokat zár ki a közoktatásban való részvétel lehetőségéből. Éppen ezért azt mondjuk, hogy a tankötelezettség teljesítése, az, hogy a diák számára adottak legyenek az iskolába járás feltételei, nemcsak a diák erős magánérdeke, védendő joga, de egyben fontos közérdek is. E mögé a közérdek mögé, ha tetszik, az alkotmány tankötelezettséget előíró szabályai mögé pedig erősebb garanciák szükségesek.

Kállai Ernő ombudsman úr több alkalommal, többek közt a csörögi esetet vizsgáló jelentésében is felhívta az Országgyűlés figyelmét arra, hogy itt jogalkotásra, egyértelmű jogszabályokra van szükség. Mi azt javasoljuk tehát, hogy az önkormányzatok jogainak és érdekeinek a lehető legnagyobb figyelembevétele mellett hozzunk olyan szabályokat, amelyek lehetővé teszik azt, hogy gyerek ne maradhasson iskola-, óvodaellátás nélkül. Megfelelő anyagi kompenzáció mellett, de tegyük lehetővé azt, hogy az Oktatási Hivatal az ellátatlan diák számára iskolát, óvodát jelöljön ki. Tegyük lehetővé tehát azt, hogy minden diák találhasson magának óvodát, iskolát, az önkormányzat esetleges mulasztása, gondatlansága miatt ne kerülhessen a diák hátrányba.

Szintén fontos az a szabályrendszer, amely pontosítja az Oktatási Hivatal bírságolási gyakorlatát, egyértelműbbé és világosabbá teszi, hogy milyen esetekben szabhat ki az Oktatási Hivatal bírságot, és ennek összege milyen tényezőktől függ.

Szintén fontos az a pontosítás, és egyaránt szolgálja az esélyegyenlőség érvényesülését és az önkormányzatok nyugodt munkavégzését, kiszámítható feltételeit, amelyik az eddiginél világosabb, egyértelműbb szabályokat állapít meg az iskolai körzetek kialakításánál, jobban követhető, stabilabb mutatókhoz köti azt, hogy milyen módon kell az iskolai körzeteket úgy meghúzni, hogy ezek a körzethatárok ne jelöljenek ki eleve szegény és gazdag iskolákat, ne jelöljenek ki szegregált roma és nem roma iskolákat.

(15.10)

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A javaslat - mint bizonyára ez majd a vitában is szóba kerül - emellett természetesen több ügyben tartalmaz kisebb pontosításokat. Tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyeknek az a céljuk, hogy könnyebbé, egyértelműbbé tegyék az önkormányzatok számára az oktatás megszervezését. Lehetővé teszi például a javaslat azt, hogy a nagy létszámú, nagyméretű intézményekben mód legyen olyan rendszer kialakítására, ahol a nagy, összevont intézményt egy főigazgató vezeti, és tagintézmények élén állnak igazgatók; hozzáteszem, nem csorbítva és nem csökkentve sem az intézményvezetők felelősségét, sem pedig a mögöttük álló önkormányzati döntéshozatal lehetőségét.

Tartalmaz a javaslat olyan elemeket, amelyeknek az a céljuk, hogy világosabbá, egyértelműbbé, könnyebbé tegyék a közös bölcsődei-óvodai intézmények szervezését annak érdekében, hogy ott, ahol óvodai férőhely rendelkezésre áll például, de bölcsődei férőhely nem, ott könnyebb legyen egységes, közös intézményben megszervezni az óvodai és bölcsődei csoportok munkáját.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Összefoglalva: összességében tehát azt tudom elmondani önöknek, hogy a benyújtott törvényjavaslat megteremti a jogi kereteket az "Új tudás" programban szereplő fejlesztési elképzelések, hazai és uniós forrásokra támaszkodó fejlesztési programok, az ebben szereplő együttműködési szabályok, az itt kialakított fejlesztési koncepciók számára; jogi kereteket teremt, de nem tölti ki ezeket tartalommal.

A következő időszak feladata lesz majd az, hogy a további szakmai munkában, az eddigi viták tapasztalatait összegezve, az eddig érkezett szakmai javaslatokra támaszkodva fejlesztési elképzelésekkel, alacsonyabb szintű jogszabályokkal, uniós pályázatok kiírásával, a hazai költségvetés forrásainak felhasználásával olyan lehetőségeket teremtsünk az intézmények számára, ahol a szakmai munka fejlesztésére kaphatnak nagyobb támogatást, ehhez kaphatnak eszközöket, ehhez kaphatnak megfelelő szakmai segítséget, megfelelő szakmai többletet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Azt kérem önöktől, hogy természetesen a vitában mondják el a véleményüket, mondják el azokat a javaslataikat, amelyekkel ez a törvényjavaslat jobbá tehető. De azt is kérem, hogy a törvényjavaslat alapvető céljait, egy több esélyt nyújtó, igazságosabb, jobban működő oktatási rendszer megteremtését támogassák. Azt kérem önöktől, hogy most az általános vitában és aztán majd a benyújtott módosító indítványok elfogadása után támogassák ezt a törvényjavaslatot. Támogassák azért, hogy a magyar közoktatás számára a közoktatás szereplőivel, az önkormányzatokkal, a szülőkkel, a diákokkal, a pedagógusokkal, az intézményvezetőkkel együtt kidolgozhassunk, kialakíthassunk egy olyan oktatási rendszert, amely mindannyiunk gyermekei, unokái számára jobb esélyt, több lehetőséget nyújt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu