ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Fájlalom, hogy ellenzéki képviselőtársaink többsége nem tudta megvárni a vita végét (Pettkó András: Itt ülünk!), mert úgy látom, hogy itt ennek az egyébként nem nagyon rövid, viszont roppant hosszú vitának a végére lényegesen változott ennek a vitának a hangvétele, hiszen ahogy itt előrehaladtunk az időben, egyre inkább előtérbe kerültek a szakmai kérdések. Nem osztom Pettkó képviselő úr elkeseredettségét.

(19.40)

Én éppen azt láttam, hogy a vita vége felé bizony már az ellenzék kezdeti elutasító álláspontjától eljutottunk oda, hogy már-már a részletes vita precizitásával és részletgazdagságával tárgyaltunk egy sor kérdésről, amit én egyáltalán nem bánok, mert azt gondolom, ezek fontos ügyek.

Tulajdonképpen néhány alapkérdésre hadd reagáljak. Az első kérdés az, hogy mi van benne és mi nincs benne a törvényben. Ezt sokfajta módon érintettük. Tudják, képviselőtársaim, ha az embernek kalapács van a kezében, akkor hajlamos arra, hogy mindent szögnek nézzen. De hát az oktatás ügye is olyan, hogy sok mindent nem lehet bizony az oktatás területén (Ékes József közbeszól.) elintézni törvényhozással, bármennyire is egyébként itt parlamenti képviselőként van erre hajlamunk.

Most arra törekedtünk, éppen azért, hogy azt a fajta aggályát eloszlassuk az ellenzéknek és a szakmának, hogy folyton piszkáljuk a törvényt, nem lehet tudni, hogy mi történik az iskolákban, csak a legszükségesebb jogszabályi változásokat javasoljuk. Nem is tudtak az ellenzéki képviselőtársaink az egész vitában bizonyítékot találni arra, hogy ezek a törvénymódosítások milyen módon rendezik át az iskolák életét, az intézményeknek milyen többletterhet jelentenek. Ha valakinek itt vannak többletterhei, az bizony az Oktatási Hivatal, egyrészt a minisztérium, a szakmai munka, másrészt pedig az önkormányzatoknak kell szabályokhoz alkalmazkodnia, de erről majd később szólok pár szót.

Néhány ügyről valóban nem lehetett ebben a törvényben részletesen beszélni. Egyrészt nincs benne a teljes finanszírozási és fenntartási rendszer átalakítása. Ebben tulajdonképpen egyet kell értenem Velkey képviselő úrral, van itt egy csomó gond. Abban ugyan nem értünk egyet, hogy az önkormányzatok úgy mérlegelnék az intézményfenntartást, hogy megéri-e nekik intézményt fenntartani vagy nem, merthogy az önkormányzatok is jól tudják, hogy azért vannak, hogy a kötelező feladataikat ellássák. Én azt tapasztalom, hogy az önkormányzatok jelentős része bizony vállal többletterheket. Abban igaza van a képviselő úrnak, és tulajdonképpen nagyon hasonlóról beszélt Pánczél képviselő úr is a másik oldalról, hogy át kell gondolni, át kell tekinteni ezt a finanszírozási rendszert. Az ugyan nem igaz, akármelyik oldalról hangzik el, hogy forráskivonás történt a közoktatásból, éppen ellenkezőleg. A mai vitában is számos képviselőtársam bizonyította, hogy 2002 és 2005 között nagyon jelentős forrásbővülés történt, de miután a kiadások is nőttek, egyébként értelmes célokra nőttek, és miután más oldalról az önkormányzatok jelentős része bizony nem lépte meg azokat a lépéseket, amelyeket ésszerűen és szakszerűen megléphetett volna, az önkormányzatoknak ma is nagy nehézséget okoz az intézményfenntartás.

Itt érdemes néhány szót szólni a kistelepülésekről szóló vitáról is. Én magam részt vettem az Élőlánc legutóbbi szakmai konferenciáján. Nagyon tanulságos volt, képviselőtársaim, merthogy ott is az hangzott el, hogy elsősorban a társulásban, az együttműködésben keressünk lehetőséget. És az hangzott el, hogy hogyan lehet az eddigi mechanikus szempontok helyére inkább minőségi szempontokat bevezetni a finanszírozásba. Nem ma kell megoldanunk ezt a vitát, de a költségvetésnél nyitottak vagyunk arra, hogy áttekintsük a térségi finanszírozást, a kistelepülési finanszírozást, annak érdekében, hogy valóban a gyerekek érdeke érvényesüljön. Merthogy az sem igaz, amit itt most néha a vitában hallottunk, hogy a kisiskola, a kistelepülésen működő iskola feltétlenül jobb a gyerekeknek, mint egy jobban felszerelt nagyobb iskola, meg ennek az ellenkezője sem igaz. Valószínűleg arra kell megoldásokat találnunk, hogy a minőség biztosításával és a térségben közösen meghozott szakmai döntésekkel hogyan lehet a diákok érdekét szolgáló intézményrendszer fenntartását támogatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Volt néhány ügyről szó. Ezeket csak azért hozom röviden szóba, mert szeretném bemutatni azt, hogy a törvény, a jogszabály ebben az esetben valóban a jéghegy csúcsa. Nagyon sokfajta intézkedés van egy-egy elképzelés, egy-egy törvényi szabályozás mögött. Örülök annak, hogy a vitában részt vevők nagy része nem vonta kétségbe az integráció szükségességét. Beszéltünk ilyen-olyan akadályairól, beszéltünk ilyen-olyan gondjairól. Az a felmérés, amit Pánczél képviselő úr idézett, nem arra irányult, hogy az integráció lehet-e sikeres. Azt vizsgáltuk mi is, mások is, máskor, elég jó, pozitív eredménnyel. Ez arra vonatkozott, hogy milyen egyébként a fenntartók, az intézmények viszonya az integrációhoz. Hozzáteszem, ez egy korai felmérés volt, amely az integráció korai időszakát vizsgálta; azóta ezen a területen is egyre inkább értik a kollégák, értik az önkormányzatok. De valóban az a helyzet, hogy ahhoz, hogy az integrációs politika működjön, érdemi összefogás, együttműködés kell.

Szükség van jogi garanciákra. Erről Kormos képviselő úr nagyon részletesen beszélt. Szükség van erős szakmai programokra. A képviselő urak ezt joggal kérik számon. Én legfeljebb azt tudom rá válaszolni, hogy ismerjék meg. Örömmel bocsátjuk rendelkezésre az integrációs pedagógiai program leírását, eredményeit, esetpéldáit. Sok jó tapasztalat, jól működő intézmény, jól működő iskola van. És szükség van finanszírozásra. Ennek a feltételeit kell megteremteni az integrációs támogatás átalakításával, uniós programokkal vagy éppen a pedagógusösztönzésben az integráló intézmények támogatásával.

Azt kérdezi Almássy képviselő úr, hogy miért nem fogadtuk meg az MDF javaslatát a tévesen pedellusprogramnak, valóban helyesen pedagógiai asszisztens programnak nevezett programról. Az a válaszunk, hogy megfogadtuk, képviselőtársaim, hiszen az első programban 300-an vettek részt ebben a programban, most 700 ilyen pedagógiai asszisztens alkalmazására már megteremtettük a feltételeket, és tovább kívánjuk bővíteni a programot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy dologról szeretnék még nagyon röviden szólni. Ez pedig az, hogy képviselőtársaink joggal kérik számon azt, hogy legyen nagyobb rend az oktatásban, legyen külső ellenőrzés, kérjük számon az önkormányzatokon és az intézményeken a jogszabályok betartását, de ehhez bizony hatáskör és lehetőség kell. Amikor az Oktatási Hivatal számára erősebb hatásköröket szeretnénk, azt azért szeretnénk, mert azt gondoljuk, hogy erősebb garanciák kellenek ahhoz, hogy az egyik legfontosabb alkotmányos jog, a tanuláshoz, a tankötelezettséghez fűződő jog érvényesülhessen.

Nagyon erősen körülbástyáztuk ezt a jogot. A képviselő urak figyelmébe ajánlom, hogy például ez a bizonyos kifutó rendszerben iskolabezáráshoz egy szélsőségesen szegregált intézmény, ehhez számos feltételt szabtunk. Azt mondtuk, hogy csak akkor, ha van a településen másik iskola, csak akkor, ha ez a másik iskola jogsérelem nélkül megközelíthető. És még akkor is lehetővé tesszük a mérlegelést az Oktatási Hivatal számára, mert olyan szabályt szeretnénk, amely valóban ösztönzi az önkormányzatokat, amely olyan módon jelent kényszerítést, hogy a helyi döntést kényszeríti ki. Hasonló a helyzet azzal az esettel is, amikor arról beszélünk, hogy létrehozhatja az Oktatási Hivatal a jogviszonyt. Úgy alakítottuk ki az érdekeltségi rendszert, hogy ne legyen érdeke az önkormányzatoknak, hogy az Oktatási Hivatal alakítsa ki a jogviszonyt. Azt reméljük ettől, hogy létrejönnek azok a megállapodások, amelyek ma érdekeltség hiányában nem jönnek létre.

Összefoglalóan azt tudom mondani, képviselőtársaim, hogy ez a mai általános vita közelebb vitt minket ahhoz, hogy jó törvény születhessen. Vélhetően beérkezett már számos módosító indítvány a törvényjavaslathoz. Ezeket a kormányzat abban az értelemben fogja megvizsgálni, hogy alkalmasak-e arra, hogy az általunk egyébként közösen vallott célokat, elképzeléseket ezek a módosító indítványok elősegítsék. Biztos vagyok benne, hogy a kormány számos ilyen javaslatot fog találni, és számos javaslatot tud majd támogatni a részletes vita szakaszában.

Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu