DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! "Közös kincsünk a gyermek" hangzatos címet adta a kormány egyik egészségügyi programjának, és az írásos anyag bevezetőjében az Egészségügyi Világszervezetet idézi, amely szerint a gyermekek a mi mai befektetésünk a holnap társadalmába. A megnyilatkozások és a tettek közötti harmónia hiánya azonban ezen a területen is észlelhető.

Miről is van szó? Hazánkban sajnálatos módon az európai átlaghoz képest másfélszer-kétszer magasabb a koraszülöttek aránya. Szakszerű ellátásuk, speciális, úgynevezett, perinatális centrumokba szállításuk a maradandó károsodások kialakulását megelőzve családokat mentesít egy életre szóló tragédiától, és bizonyos számítások szerint évi 100 milliós nagyságrendű egészségügyi kiadásoktól mentesíti a társadalombiztosítót.

A szakszerű újszülöttszállításban közel két évtizede tevékenykedő Peter Cerny Alapítvány több mint 43 ezer koraszülöttet mentett meg ezen időszak alatt. Az elmúlt hetekben azonban az állami támogatás drasztikus csökkenése miatt további működése veszélybe került. Nagy nehézségek árán június 30-áig megszületett a finanszírozási szerződés, azonban nem tudjuk, hogy mi lesz azt követően.

Az alapítvány szaktudását, elhivatottságát a hálás szülőkön kívül elismeri a szakma, de még a tárca is. 2006-ban az egészségügyi miniszter a Semmelweis-nap alkalmából elismerő oklevéllel tüntette ki a Peter Cerny Alapítványt. Az elismerés jól mutat a vitrinben, a működéshez azonban kevés.

Miért a koraszülötteken spórol a tárca? Ha már az Országos Mentőszolgálat révén nem maga végzi a koraszülöttek mentését, miért nem segíti azt, aki ezt átvállalja?

Mi lesz július 1-jétől? Az alapítványnak ismét a saját és nem a beteg csecsemők túléléséért kell harcolnia, amint azt teszi közel húsz éve? Vagy a tárca is osztja az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének néhány hete egy televíziós műsorban feltett, az alapítvány nehéz helyzetét firtató riporteri kérdésre adott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) cinikus válaszát, amely szerint - idézem - "oldják meg a helyzetet, szerezzenek pénzt, mint a többi alapítvány"?

Várom miniszter úr megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu