DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvényjavaslat címe az esélyegyenlőség érvényesülésére irányítja a figyelmünket, de voltaképpen a közoktatási törvény és kisebb részben a gyermek- és ifjúságvédelmi törvény módosításáról van benne szó.

A parlamentnek igazi ünnepnapjai volnának azok, amelyeken közoktatási törvényt tárgyal, hiszen a közoktatási törvény legfontosabb értékünkről, legdrágább kincsünkről, a gyermekről és mindannyiunk közös ügyéről, a jövőnkről szól. Ünnepnap volna, mondom, akkor, ha a kormányzati gyakorlat nem koptatta volna el ennek a jövőépítésnek a fényét azáltal, hogy úgyszólván permanensen minden évben, félévente a közoktatási törvény módosítását kell tárgyalnunk, ezt terjesztik be a parlament elé. 1993-ban született meg a máig hatályos közoktatási törvény. Mit gondolnak, hány módosítást ért meg az eltelt tizenöt év alatt? Itt van a lista: huszonhatot. Ez a mostani a huszonhetedik módosítása. S ebből a 26 módosításból 14 a Medgyessy-Gyurcsány-kormány ideje alatt készült, ez most a tizenötödik. Ez azért baj - többen említették ezt kisebbségi véleményt elmondó bizottsági képviselők is -, mert alapvetően sérül a kiszámíthatóság, a jogbiztonság, a bizonyosság értéke. Egy olyan rendszerben dolgozik ma már a közoktatás minden szereplője, ahol nem lehet hosszú távra tervezni az állandó törvénymódosítások miatt. Ezért tehát eleve elzárkózik az ember egy olyan törvénymódosítás támogatásától, amely megint ezt a bizonytalanságot, ezt a változást hordozza. A közoktatásban nagyon kényes egyensúlyt kellene tartani - mint az életünk minden területén - az állandóság és a változás között, hogy ne maradjunk le, de ugyanakkor a bizonyosságot, a határozottságot, a kiszámíthatóságot is szolgálhassuk.

Köztudott, hogy a kormány elkészítette az "Új tudás" programját, amelyben kétségtelenül vannak előremutató, támogatandó elemek. Ez még önmagában talán indokolná is, hogy egy törvénymódosítást tárgyaljon ismét a parlament. A probléma viszont az, hogy ebben a törvénymódosításban nagyon sok olyan elem van, amely nem következik szervesen az "Új tudás" programból. Ezért tehát megint azzal szembesültünk, hogy megragadta a kormány az alkalmat, hogy van egy program, amit elkészített - kérdés, hogy miért most készítette el, hiszen, mint hallottuk és tudjuk, hat éve kormányoz ez a kormány, ha változó összetételben is -, de mégis van egy jó program, megvan a szándék, hogy ebből törvényt alkossanak; nem érthető azonban, miért kell ebbe a törvénymódosításba behozni egyéb olyan, nem kellőképpen kimunkált, végiggondolatlan elemeket, amelyek az előzőekből hallhatóan vita tárgyát képezik. Ráadásul az "Új tudás" programban szereplő néhány elgondolás nem is jelenik még meg itt a törvénymódosításban, de nem is jelenhet meg, hiszen a kimunkálása még nincs abban a fázisban.

(16.30)

Ez tehát a Kereszténydemokrata Néppárt legalapvetőbb kifogása a beterjesztett törvénnyel kapcsolatban, és így értelmezzük azt, amit néhányan talán nyelvileg nem a legszerencsésebb módon kapkodásnak vagy össze nem függő törvényeknek jeleztek.

Három témáról szeretnék beszélni most, az általános vita keretében, mind a hármat érinti a beterjesztett törvény. A törvény címe tehát az esélyegyenlőség és az esélyegyenlőség érvényesülése. Ezt a szót is nagyon elkoptattuk, rengeteget használja a beterjesztő, és használjuk a közbeszédben is, anélkül, hogy értelmeznénk, hogy mit is értünk alatta. Azt-e, hogy minden egyes gyermeknek, minden egyes embernek megvan az esélye, a lehetősége arra, hogy az adottságainak, képességeinek leginkább megfelelő képzésen menjen keresztül.

Meglátásunk szerint ezt kellene hogy jelentse az esélyegyenlőség. Megjegyzem, a közoktatási törvény is valahogy ilyen értelemben definiálja, hiszen a törvény ki is mondja egyik helyén, hogy igen, minden gyereknek erre megvan a lehetősége.

A beterjesztett törvényjavaslat mintha nem így értelmezné az esélyegyenlőséget, mert teljes mértékben kihagyja belőle azoknak a gyerekeknek a lehetőségeit, akik nem sorolhatók egyik véglethez sem; szó sincs benne a tehetséges gyerekek, a kiemelten tehetségesek esélyeinek a biztosításáról, holott társadalmilag legalább olyan fontos lenne, hogy az ő megfelelő fejlődésükről, azaz esélyeikről gondoskodjunk. Sokkal inkább az az ember benyomása, hogy a törvényalkotó az esélyegyenlőséget úgy értelmezi, hogy mindenkinek egyforma képzést, mindenkinek egyforma lehetőséget, és csak a leszakadók felemelését kell valamilyen módon - a törvényben nem a legszerencsésebb módon - biztosítani. Ez tehát önmagában vitatható, hogy ilyen szűken és helytelenül értelmezett esélyegyenlőségre építsenek fel egy törvényt.

Néhány olyan jó szándékot azért mégis meg kell említeni, amely támogatandó, így például a korai fejlesztés javaslatát. A Kereszténydemokrata Néppárt is úgy látja, ahogy a beterjesztő, hogy tekintve, hogy a gyermekek között óriási különbségek vannak már 2-3 éves korukban, attól függően, hogy milyen családban nőnek fel, milyen nyelvi környezetben, milyen szókinccsel rendelkeznek, ezért szükséges, kívánatos össztársadalmi érdek, hogy minél előbb olyan körülmények közé jussanak, ahol nyelvileg, értelmileg, érzelmileg fejlődhetnek. Ezért tehát a korai fejlesztésre vonatkozó javaslatok önmagukban helyesek, ám nem oldják meg a problémát.

Pokorni Zoltán képviselőtársam rámutatott itt arra, hogy ha nincs megfelelő óvodai hely a különböző városokban, akkor ez a törvényhely jámbor óhaj marad. Nemrég egy olyan Nógrád megyei településen jártam, ahol az iskola száz-egynéhány tanulója közül 95 százalékban halmozottan hátrányos helyzetűek a gyerekek; ugyanez az arány van az óvodás korban is, és az óvodaigazgató a cigány önkormányzat vezetőjével együttesen elpanaszolta, hogy 28 kisgyereket nem tudtak felvenni ebben a tanévben, mert nincs nekik óvodai hely.

Ezért az esélyegyenlőségről szóló törvény legfontosabb feladata az kellene legyen, hogy kimondja, hogy márpedig az ilyen településeken, akárhonnan is, költségvetési forrásokból, de gyorsan óvodai férőhelyet kell biztosítani, mert különben ezek a gyerekek nem fognak oda eljutni. Tehát az óvodaépítés, az óvodateremtés, hozzáteszem, a bölcsődei férőhelyek biztosítása lenne az elsődleges feladat.

De idetartozna az is, ami szintén hiányzik a törvényjavaslatból, hogy ezeknek az elgondolásoknak az érvényesülését is bizony ellenőrizni kellene. Önmagában az, hogy ahhoz kötik a szülők támogatását, hogy 75 százalékban részt vesznek az óvodai foglalkozáson, mondjuk, jó, de nem láttuk az elgondolást arra nézve, hogy fog ez megvalósulni, hogy valóban az lesz-e ebből, amit a törvényalkotó szándéka kíván.

Helytelennek tartjuk azt a felvetést, azt a javaslatot, hogy a további körzetesítésekkel, a halmozottan hátrányos helyzetűek arányszámának meghatározásával voltaképpen pótcselekvésként próbálják megint a rosszul értelmezett esélyegyenlőséget biztosítani, ezáltal túlzott bürokráciára kényszerítik mind az iskolát, mind az önkormányzatokat, és nem tekintik a folyamatokat.

Némi túlzással szinte naponta, de legalább hetente két-három olyan megkeresést kapok, amelyben azt panaszolják el a különböző kistelepülési iskolák, hogy milyen gondok származnak abból, hogy a létszámok a különböző évfolyamokon nem azonosak. Most éppen egy olyan levél van az asztalomon, ahol azt panaszolja az iskola igazgatója, hogy míg az 5-6. évfolyamon nem érik el a megfelelő létszámot, a többi évfolyamon elérik, ezzel együtt is nyilvánvalóan nem fogják tudni megúszni a kötelező körzetesítést, mert a törvényalkotó nem gondol arra, hogy egy iskolát csak többéves folyamatban lehet szemlélni, és nem pusztán számok alapján.

Helytelenítjük az első évfolyam indításának a korlátozását is. Nemcsak azért, mert beavatkozás - ezért is, mert beavatkozás az iskola, illetve az önkormányzat jogkörébe -, hanem azért is, mert megint a folyamatokra nincs tekintettel, továbbá sok olyan kisiskola megszüntetéséhez vezethet, amellyel több kárt okozunk, mint hasznot.

Szívesen felolvasnék ebből a levélből, de az idő nem engedi meg, hogy teljesen felolvassam, inkább csak utalok rá, ahol arról szól az iskola igazgatója, hogy az ilyen összevont iskolák esetében bizony a jogalkotó nem figyelt arra, hogy a gyerekeknek lelke van, érzelmeik vannak, és számukra nemcsak az a fontos, hogy egyáltalán valahová iskolába járhassanak, hanem az, hogy milyen iskolába járjanak. A konfliktus nélküli beilleszkedés szinte lehetetlen az ilyen összevonások esetén. A befogadó iskola közössége érzelmileg nem fogadja be az érkezőket. Tehát a bejáró tanulók sem érzik otthonuknak a befogadó iskolát. Ennek a figyelembevételére lenne szükség, persze ez nem írható le a számok nyelvén. Ezt a súlyos lelki, érzelmi, fejlődésbeli problémát a törvényjavaslat egyáltalán nem orvosolja.

Mi szolgálhatná az esélyegyenlőséget? Kitérek erre azért is, mert Tatai-Tóth András képviselőtársam azt kérte, hogy az ellenzékiek tegyenek javaslatot, hogyan tehetők alkalmasabbá az iskolák az esélyegyenlőség biztosítására. Mondok néhány javaslatot, nem az enyéim, különböző konferenciák rezüméje foglalható itt össze.

Először is, egyformán magas színvonalú iskolák kellenének az ország minden területén. Hogyan érhető ez el? Ennek is több eszköze van. Egyrészt a költségvetésnek száz százalékban finanszíroznia kellene az iskolák működését, hogy ne legyenek kiszolgáltatva annak, hogy gazdag önkormányzat luxuskörülményeket tud teremteni, a szegény önkormányzat iskolájában pedig éppen hogy krétahiánnyal küszködnek a tanárok és a gyerekek.

De az azonosan magas színvonalú iskolához bizony kellene olyan tantervi szabályozás is, amely kötelezően előírja, hogy mi az, amit minden iskolában meg kell csinálni - a mostani Nemzeti alaptanterv erre nem megfelelő. És szükség volna olyan szakmai ellenőrzésre is - de erre majd még kitérek -, amely a színvonal érvényesülését biztosítja. Szükség volna kiemelt körzetekre úgy, ahogy ezt Franciaországban és más országokban is láthatjuk, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket nagy számban oktató iskoláknak pozitív diszkriminációval különböző pluszlehetőségeket kínálnak. Ezekben a kiemelt körzetekben pluszpénzekre, jobban megfizetett pedagógusokra és ellenőrzött, kipróbált szakmai programokra volna szükség. És itt is szükség volna persze a minőség ellenőrzésére.

Mindenütt szükség volna kiváló pedagógusokra. Tatai-Tóth András képviselőtársam hosszasan fejtegette, hogy ez a jelentkezés, alkalmassági vizsgálat, a képzés, továbbképzés, mindez idetartozik. Természetesen idetartozik az, hogy mindenütt olyan életszínvonalat biztosíthasson a pedagógusok számára a fizetésük, hogy elvárható legyen tőlük, hogy akár halmozottan hátrányos helyzetű, akár tehetséges, akár szegény, akár gazdag gyerekkel, de egyénileg foglalkozzanak. Ez teremtené meg a valódi esélyegyenlőséget is.

(16.40)

Jól tudjuk, hogy a sikeres oktatási rendszerek hátterében kiváló pedagógusok vannak, évtizedek óta tudjuk, a McKenzie-jelentés erre ráirányította a figyelmünket.

Szükség volna a kisiskolák megtartására. Az előbb említettem, idéztem is egy levélből, számtalan ilyenből idézhetnék, hogy milyen sérüléseket okoznak a gyerekeknek az iskola-összevonások. Szükség volna kis létszámú csoportok működtetésére, akár a tanulásban akadályozott, akár a magatartás-zavaros gyerekeknek. Ezzel kezelni lehetne azt a problémát is, hogy az iskolai agressziót elkövető gyerekeket ne kelljen valahova kilökni a világba, hanem olyan módon lehessen velük foglalkozni szakavatott pedagógusokkal, akik az ő fejlődésüket biztosítják. Szükség volna nyári szünidei foglalkozásokra, vonzó programokra, nem poros iskolaudvaron eltöltött nyári napközitáborra, hanem zöldben, vízparton, tartalmas programmal, jó pedagógiai eszközökkel összeállított programokra. Végül és nem utolsósorban szükség volna e gyerekek családjainak munkahelyteremtésére.

Kérem, április 9-én a Kereszténydemokrata Néppárt a felsőházi ülésteremben "Őszintén a hátrányok megszüntetéséért" címmel tartott egy nagyszabású konferenciát, amelyen közel hatvan ember szólalt meg. A megszólalók nagyobbik fele cigány ember volt, a kisebbik fele különböző szakmák képviselői. Teljes egyetértés alakult ki sok tekintetben, de a legfontosabb tanulsága ennek a konferenciának - megjegyzem, ez sem újdonság, eddig is tudtuk, de jó, ha az ilyen konferenciák ráirányítják a figyelmüket arra -, hogy azok a hátrányok, amelyeket a gyerekek a munkanélküli családokból, a tartós munkanélküliséget elszenvedő családokból hoznak magukkal, az iskolában nem pótolhatók; némiképp orvosolhatók, de nem pótolhatók. Ha a gyerek úgy nő fel, hogy nincs minta előtte a kitartó munkára, a kötelességteljesítésre, a feladatra, a napirend beosztására, akkor az iskola majdnem tehetetlen a tekintetben, hogy ezeket a hátrányokat behozza.

Nos, tehát azt láthatjuk, hogy ahhoz, hogy valódi esélyt teremtsünk, jó szándékra, programokra és sok-sok pénzre van szükség. Minderről nincs szó ezekben a törvényhelyekben. Kérdezte a szocialista képviselőtársam, hogy mi a gond ezzel a törvényjavaslattal. Hát ez a gond, hogy nem a lényeges kérdésekről szól, hanem bürokratikus pótcselekvésekkel próbál orvosolni valóban meglévő problémát. Ilyen bürokratikus pótcselekvés az, hogy esélyegyenlőségi intézkedési tervhez köti bizonyos pályázati pénzek megadását. Jól tudjuk, intézkedési terveket, programokat már mindenki nagyon jól tud írni, és azt is tudjuk, hogy ezzel bizony a helyzet nem orvosolható.

Nos, még két rövid témát említenék meg. A pedagógusokra vonatkozó téma: az "Új tudás" programban a pedagógusok kiemelt helyet kaptak. Nagyon helyes, ráirányítja a figyelmet erre az égető problémára, sok vonatkozásban egyet is értünk vele, mi is megtettük a javaslatainkat. Nem jó, ha csak a pályakezdőket díjazzuk kiemelten. A pedagógusok vonatkozásában kiszámítható életpályára volna szükség, ahogy az előttem szóló Pokorni Zoltán úr is mondta. Ebben a törvényjavaslatban voltaképpen nincs szó a pedagógusokról. Egyetlenegy olyan javaslat van, amely eléggé botcsinálta: arról van benne szó, hogy az közoktatás-kutatás minőségének emelése céljából ösztöndíjat kapjanak a pedagógusok. Hát jó, vegyenek részt a kutatásban, de ez a pedagógustársadalomnak a legnagyobb gondja, hogy nem vesz részt a kutatásokban?

Sokkal inkább arra lenne szükség, hogy legyenek ösztöndíjak arra, hogy valódi alkotómunkát végezhessenek, tankönyvírásra, doktori cselekmény folytatására, publikációk készítésére, szépirodalomra, bármire. Az ösztöndíj tehát jó, de ezt csak a közoktatás-kutatásban való részvételhez kötni nem jó. Ehelyett szükség lenne arra, ami tíz-egynéhány évvel ezelőtt szerepelt egy törvényjavaslatban, hogy 7-10 évente fél évre vagy akár egy évre fizetéses szabadságra mehessenek az idegrendszerükben megkoptatott pedagógusok, és szükség lenne arra is, annak kimondására, nyomatékosabb kimondására, hogy közfeladatot ellátó személyek, és ezért az ő mindenféle bántalmazásuk súlyos bűncselekménynek minősül, akár csak a rendőrök vagy más hasonló fontos foglalkozást ellátók bántalmazása.

Az utolsó téma, amelyet megint csak részben érint a törvényjavaslat, az ellenőrzés kérdése. 1985 óta - egyedülálló módon szinte Európában - úgy működik a magyar oktatási rendszer, hogy nincs külső szakmai ellenőrzés. Ez borzasztó pocsékolás. A PISA-sokk nagyon sok ország figyelmét arra irányította, hogy szükség van külső objektív szakmai ellenőrzésre, ezt meg is kezdték. Nálunk is több kutató nagyon nyomatékosan javasolta, ezzel szemben ez a törvényjavaslat is a szakmai munkaközösségektől és a minőségirányítási programoktól várja az ellenőrzés megvalósulását. Márpedig esélyegyenlőségről, színvonalemelésről, jó közoktatásról ma már nyilvánvalóan tudható, nem álmodozhatunk addig, amíg egy korszerű elveken nyugvó belső ellenőrzés nem párosul egy objektív, szintén korszerű elveken nyugvó külső ellenőrzéssel. Ez is hiányzik a törvényjavaslatból.

Nos, ezek azok a szempontok, amelyek miatt a Kereszténydemokrata Néppárt is úgy látta, hogy ez általános vitára nem alkalmas, és ilyen formában nem tudjuk támogatni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu