DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kereszténydemokraták számára mindig is prioritás volt az emberi veleszületett jogok összességének, az úgynevezett természetjognak az érvényesítése, mert nélküle nem biztosítható az emberi méltóság.
Nem méltó az emberhez például a nyomor. Természetjog a tisztes szegénység, amely mindenkit megillet, amely felesleggel ugyan nem bír, de a szükségest nem nélkülözi. Szomorú, hogy a tisztes szegénység luxusával már nem dicsekedhet a magyarok egyharmada: létminimum alatt él, azaz vegetál. Szívszorító adat, hogy 800 ezer gyermek is létminimum alatt él, közülük félmillió mélyszegénységben. Kimondhatjuk, hogy Magyarországon súlyos szociális válság van.
Ugyanakkor ön, miniszter úr, egy kétszer elfogadott törvény kihirdetését követően, a teljes bizonytalanság ellenére a 22 egészségbiztosítási pénztár élére kinevezte a vezetőket két évre, információink szerint nettó 300 ezer forintos javadalmazással. Most már a napnál is világosabb: az ország-világ előtt név szerinti szavazással elfogadott pénztártörvény úgy rossz, ahogy van. Ezt ön is tudta, amikor ezeket az embereket kinevezte új posztjukra.
Interpellációm beadásának másnapján jelezte az egészségügyi miniszter, hogy vissza kell vonni a többpénztáras törvényt; azóta be is nyújtotta a parlamentnek. A kinevezett 22 pénztárvezető effektív munkát eddig sem végzett, jószerivel a munkavégzésük helye sem volt biztosított. Egyszerűbben és pestiesen szólva: voltak, de minek? A törvény visszavonásával az interpellációmban benyújtott, egy évre számított 22 intézményvezetői javadalmazás arányos része lett ablakon kidobott pénz.
Megkérdezem a miniszter úrtól: 1. Nem az éhező gyermekeknek kellett volna inkább ezt a pénzösszeget juttatni? 2. Jár-e fizetés annak, akinek szerződése van, de munkát nem végez? 3. Mennyibe fog kerülni a 22 intézményvezető felmentése az adófizetőknek? Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés