DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Miniszter úr, kár, hogy nem figyelt az interpellációmra, amiben megemlítettem, hogy a törvény módosítása, illetve visszavonása az interpellációm beadását követően történt, és azt mondtam, hogy a törvény visszavonásával az interpellációban benyújtott, egy évre számított 22 intézményvezetői javadalmazás arányos része lett az ablakon kidobva; egy.
Kettő: a tények kemény dolgok. Ha a statisztikai adatokat illetően vitatkozni kíván, akkor figyelmébe ajánlom Ferge Zsuzsa számításait. Ferge Zsuzsa számításai szerint Magyarországon a nagycsaládosok 60 százaléka él létminimum alatt, és a szegény gyerekek 45 százaléka a nagycsaládosoktól jön. Talán ez a pénz ott jobb lett volna. S végül is önök hozták nyilvánosságra azt az adatot, hogy a 22 egészségbiztosítási pénztár felállításával mintegy félmilliárd forint fogyott el a felállítás, illetve a reklámozás következtében. Ez sem kevés pénz.
(13.10)
Azt gondolom, azzal önnek is egyet kell érteni, hogy inkább éhező gyerekekre kellett volna ezt a pénzt költeni, mert jól csak a szívével lát az ember.
Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van! - Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés