DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kezdeném a végén, mert az a legfontosabb. Igen, megnyugodhatnak, megtörtént az átvezetés, visszamenőlegesen, ami azt jelenti, hogy a két önkormányzat feladatátadás-átvételi megállapodásában rögzített időpontokhoz képest az ott szereplő időponttól megtörtént az átvezetés.

Kiadtam az Egészségbiztosítási Pénztár vezetőségének, hogy teljeskörűen vizsgálják felül az összes olyan kérdést, amely feladatátadás-átvétellel kapcsolatos, hogy nehogy abba a hibába essünk, mint ami jelen esetben probléma volt, hogy meglehetősen elhúzódott a kérdéskör kezelése. Az ennek eredményéről, egyébként hasonlóképpen, mint az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény végrehajtásáról szóló beszámolót e hónap végén a parlament egészségügyi bizottságának be fogom terjeszteni. Nagyon remélem, hogy az előterjesztésemben kijelenthetem, hogy az a kérdéskör, amit a képviselő úr feltett, nevezetesen az önkormányzatok egyezséggel történő feladatátadása-átvétele minden esetben megoldottnak tekinthető. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu