DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nehéz ezekre a kérdésekre választ adni, már csak azért is, mert a képviselő úr az egyik példában azt mondta, hogy bevitték a pszichiátriára, hazaengedték, és ezután történt valamiféle atrocitás.

Ebből arra gondolok, hogy volt pszichiátria, ahova be tudták vinni, megvizsgálták a beteget, valakik eldöntötték, hogy hazamehet; hogy ez helyes döntés volt vagy nem, ezt nyilván ennyi információ alapján nem fogom tudni megítélni. Ezzel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy egyfelől a háziorvosok jelentik a B300-as nyomtatványnak nevezett kötelező adatszolgáltatásban az általuk ellátott, illetve a praxisukba tartozó és orvos-beteg találkozásban részt vevő betegek különféle adatait. Ezeket egyébként feldolgozzuk.

Vannak felméréseink arra vonatkozólag, hogy egyes betegek - pszichiátriai betegekre gondolok egész pontosan - részesülnek-e akár a járóbeteg-ellátásban, akár fekvőbeteg-ellátásban, akár gyógyszerellátásban. Erre vonatkozott az a bizonyos adat, amit a meghallgatásomkor is elmondtam. Természetesen ez csak az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet vonatkozásában igaz; 84 eset volt.

Egyhetes működésem alatt még nem jutott rá időm, hogy a szakmai kollégiumokkal tárgyaljak. Az összes szakmai kollégiummal szeretnék tárgyalni, hiszen ön most kiemelte a pszichiátria helyzetét, de én azért úgy gondolom, hogy az összes szakmában a meglévő problémák problématérképét, hogy elő tudjuk állítani, az összes szakmai kollégiummal tárgyalnom kell, és meg is fogom tenni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu