ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. A minősített többséget igénylő határozathozatalra figyelemmel a támogatott javaslatokról két részletben döntünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Először az ajánlás 10. és a kiegészítő ajánlás 2. pontjairól szavazunk. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 343 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most az egyszerű többséget igénylő támogatott javaslatokat teszem fel szavazásra az ajánlás 2., 5., 6. és 8. pontjai, valamint a kiegészítő ajánlás 1. pontja szerint.

Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 204 igen szavazattal, 138 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most pedig a további, még szavazható indítványokról döntünk.

Az ajánlás 1. pontjában Salamon László a 2. §-ban az elektronikus információszabadságról szóló törvény 12. § (3) és (6) bekezdésének elhagyását javasolja. Ezek a rendelkezések a Magyar Közlöny tartalmi elemeit sorolják fel, és hitelességre vonatkozó vélelmet állapítanak meg. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 134 igen szavazattal, 209 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 3. pontjában ugyancsak Salamon László a 3. §-ban az elektronikus információszabadságról szóló törvény 12/A. § (2) bekezdésének elhagyását javasolja. Ez a rendelkezés a Határozatok Tárának elemeit tartalmazza. A bizottságok nem támogatják. És tisztelt képviselőtársaim? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 137 igen szavazattal, 207 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 7. pontjában Salamon László a 7. § (4) bekezdésének elhagyását javasolja, amely további elemeket tartalmaz a Magyar Közlönyre és a Határozatok Tárára vonatkozóan. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 139 igen szavazattal, 202 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 9. pontjában Salamon László a 9. § (1) bekezdésében a jogalkotási törvény 13/A. § (1) bekezdés a) pontjának módosítását javasolja a jogszabály hitelesítésével kapcsolatban. Felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat elfogadásához minősített többség szükséges. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 144 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el a javaslatot.

Az ajánlás 11. pontjában Salamon László a 9. § (2) és (3) bekezdésének elhagyását javasolja a jogalkotási törvény 14. § (1) bekezdésére és a hatálybalépést megelőző helyesbítésekre vonatkozóan. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal, 208 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Határozathozatalunk végére értünk. Tisztelt Képviselőtársaim! Zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács közjogi jogállásáról, jogköréről, összetételéről és feladatairól, valamint működési kereteiről szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Tóbiás József, Ékes József, Nagy Andor, Katona Kálmán, Velkey Gábor, Szili Katalin önálló indítványát H/5499. számon kapták kézhez a képviselők. A bizottságok együttes ajánlásai H/5499/5. és 8. számokon a honlapon elérhetők képviselőtársaim számára.

Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztők valamennyi benyújtott módosító javaslatot támogatják. Most ezekről szavazunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott indítványokat az ajánlás 1., valamint a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 344 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Tájékoztatom önöket, hogy zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a mentelmi ügyek megtárgyalása.

A mentelmi bizottság H/5700. számú javaslatában indítványozza, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Havas Szófia országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel.

Megadom a szót Géczi József Alajos bizottsági elnök úrnak, aki a bizottság javaslatát szóban kívánja megindokolni. Öné a szó, bizottsági elnök úr.

Forrás: parlament.hu