DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nehezen hallottam a szavait, mert mögöttem az ellenzéki padsorokban zajos sikertelenség követte az ön mondandóját, így csak az írásban követett interpellációs megjegyzésére tudok válaszolni.
Az a problémám a kérdéssel, hogy ön állít valamit, ami teljesen tényszerűtlen és hamis állítás, majd erre egy egész interpellációs kérdéssort tesz fel a kormánynak. Ezért rögtön az elején szeretnék valamit tisztázni, és onnan mindjárt könnyebben megérti a nyilvánosság azt, hogy miről van szó, merthogy pontosan tudom, önök előre eldöntötték, hogy nem szavazzák meg az interpellációs válaszomat.
A kérdés az, hogy projektek kiválasztásában vagy már eldöntött projektek megvalósításának időbeli felgyorsításában van-e szerepük azoknak a képviselőknek, akik most ingyen, minden juttatás nélkül pluszfeladatot vállaltak a képviselői munkájuk mellé. (Felzúdulás és derültség a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) A lényeg tehát, még egyszer mondom: ingyen, pluszjuttatások nélkül, már eldöntött, az uniós és a hazai jogszabályoknak megfelelően döntést már megért projekteknek a felgyorsításában, koordinációs munkájában vesznek részt képviselőtársaim.
A kiemelt projektek előkészítése és megvalósítása továbbra is a projektgazdák felelőssége marad. A kormány mindent megtesz a projektek minél gyorsabb és jobb minőségű megvalósítása érdekében, ezért kerül kidolgozásra és bevezetésre az a gyorsító csomag, amelynek célja az engedélyezési eljárások és a közbeszerzések gyorsítása és egyszerűsítése. Ezen felül a projektgazdák és az intézményrendszer szereplői minden kiemelt projektre útvonaltervet dolgoztak ki, amely alapján a projektek előkészítésének szakaszai nyomon követhetőek és számon kérhetőek.
Az ön által kifogásolt mentorrendszer is ezen célok elérését kívánja elősegíteni. A felkért képviselők vállalták, hogy a választókerületükben folyó kiemelt fejlesztéseket folyamatosan nyomon követik, a folyamatokról tájékozódnak, és hozzájárulnak a projektek minél gyorsabb előkészítéséhez és megvalósításához. A mentorok kizárólag már eldöntött projektekről tájékozódnak. Semmilyen szerepük nincsen a döntés előkészítésében és a döntéshozatalban. A mentorok nem egyenlőbbek az egyenlők között, hiszen ezen tevékenységükért sem extra juttatást, sem különleges jogosítványokat nem kapnak. Ennek értelmében a mentorok csak olyan mértékben segíthetik elő a projektek megvalósulását, amilyen mértékben erre az Országgyűlés összes képviselőjének lehetősége van. Így tehát nincsen szükség külön jogszabályok meghozatalára, és a mentorrendszer nem ellentétes az összeférhetetlenségi törvénnyel sem, mivel a mentorokat továbbra is ugyanaz a hatáskör illeti meg, mint az Országgyűlés bármely képviselőjét.
A mentorrendszer kialakítását az MSZP képviselői kezdeményezték, pontosan azért, hogy a fejlesztési források minél sikeresebb felhasználása közös munkánk eredményeképpen megvalósulhasson. Ezért önként ajánlották fel, hogy vállalják a választókerületükben folyó kiemelt fejlesztések mentori feladatait.
Mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselők eddig is nyomon követhették a választókerületükben levő uniós és hazai fejlesztések megvalósulását. Éppen ezért örömmel fogadjuk bármely más képviselő segítségét és felajánlását is, ha az uniós források hatékony felhasználásában szeretne közreműködni. Semmi mást nem tesznek ezek a képviselők, mint amit egyébként egy polgármester is, például ön, a saját városa szempontjából megtesz: akár önkormányzati projektről van szó, akár más projektről, ön is mindent megtesz, hogy az akadályokat eltolja a fejlesztések elől. Éppen ezért tartom furcsának az ön megjegyzését; nem a kecske jut eszembe, hanem a kaméleon, amely amikor otthon van, akkor ilyen színű, amikor ide feljön ellenzéki képviselőként, akkor meg olyan színű. (Taps az MSZP padsoraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Úgy van! Jó hasonlat!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés