DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Miután abban maradtunk itt képviselőtársaimmal, hogy azt kérjük, hogy holnap 12 óráig lehessen kapcsolódó módosító indítványokat benyújtani, ezért a zárszót most nem fogom elmondani, mert annak van értelme és úgy egészséges, ha ezt majd a kapcsolódó módosító javaslatok ismeretében megteszi az, akinek ezt majd meg kell tennie, nem tudom, mikor lesz napirenden.
Köszönöm szépen a mai vitát, és különösen azt, hogy Somogy megye rejtelmeiben így késő este megmerítkezhettünk. Kolber úrral, Lamperth képviselő asszonnyal és Gyenesei miniszter úrral a jegyzőkönyvet majd átolvasva látjuk, hogy mi az, amire ők esetleg nem gondoltak, de megmondom őszintén, hogy nekem a mai vitában Somogy megye kapcsán újdonság nem került elő. Ezeket már kivitattuk mi is. Örülök annak, hogy egy véleményen vannak a Somogy megyeiek, pártállástól függetlenül képviselik érdekeiket. Így volt egyébként ez több más frakciótársunk, az ország más pontjairól érkezett képviselők esetében is.
Köszönöm szépen a vitát. A zárszót akkor, amikor majd annak itt helye lesz. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés