DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A TBC-kockázatok ügyében két kérdéssel is szembe kell nézni. Az egyik a behurcolt esetek és azok járványszerű terjedése, a másik pedig, hogy olyan TBC-törzsek is megjelennek, amelyek sajnos polirezisztensek, vagyis hogy a kezeléssel szemben ellenállók.
Ami a kérdése első felére vonatkozik, a válaszom itt is kétfelé ágazik. Az egyik az európai uniós országok, amelyekben határaink mentén bizony a TBC-fertőzöttség helyenként nem kicsi, a másik pedig az Unió szempontjából harmadik országnak minősülő Ukrajna, amelyre a képviselő úr rákérdezett.
A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény a tartózkodási engedély kiadását többek között egészségügyi feltételhez is köti. Az engedély kiadását, meghosszabbítását, illetve a kiadott tartózkodási engedélyt vissza kell vonni, ha a harmadik országbeli állampolgár közegészséget veszélyeztető betegségben szenved, és ebben az esetben nem veti alá magát a Magyarországon kötelező kezeléseknek.
(14.40)
Ilyen értelemben tehát a Magyarország területén tartózkodó harmadik állambeli polgárokra igen szigorú szabályok vonatkoznak.
Ami az európai uniós tagállamokat illeti, ott őszinte sajnálatomra azt tudom mondani, hogy a Boross-kormány idején tett intézkedések ma már nem tudnak érvényesülni, hiszen ez számunkra nem járható út, amióta mi magunk is az Unió tagjai vagyunk. Viszont az Európai Unió járványügyi központja, az ECDC végez egy felmérést, és szeretné kialakítani azt a közös stratégiát, amelyikben hazánk mint az egyik tagállam részt fog venni, és különösen fontos a migránsok körében végzett vizsgálatok mind a TBC és a képviselő úr által a mai napon a kérdésben nem említett HIV-AIDS fertőzések esetében is.
Ezért a válaszom az, hogy közös stratégiát kell ebben kidolgozni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és követni az európai államok közös gyakorlatát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés