KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Először is el kell mondanom, hogy nagyon sajnálom, hogy viszonylag kevesen veszünk részt az általános vita lezárásakor, hiszen egy nagyon fontos és nagy horderejű témakörről van szó. Mint ahogy már korábban is jeleztük, a jelenlegi törvényjavaslatot módosítani kívánjuk, hiszen több olyan ponton sérti egyébként azokat a szektorokat, amelyek egyébként munkavállalók ezreinek adnak biztos megélhetést, illetve teljesen nyilvánvaló, kitűnt, hiszen két héttel ezelőtt volt egy társadalmi egyeztetés, hogy nemcsak a magánszektornak, de még a magyar állami postának is komoly bevételkiesést okozhat ez a törvénymódosítás, ha ilyen formában elfogadjuk.
Ezért a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség megtette azon módosító indítványait, amelyek garanciák lehetnek arra a jövőben, hogy nemcsak a magánszektor, de az állam bevételei sem csökkennek, ezáltal egy kiszámíthatóbb törvény mentén tudnak majd tájékozódni azok a résztvevők, akik idáig szinte csak így a fekete-fehér között nem tudtak dönteni, és a szürke állományban próbáltak kiigazodni a törvény betűi között.
Tehát úgy gondoljuk, hogy erősen át kell dolgozni a jelenlegi törvényt, a módosító javaslatainkat megtettük, bízunk abban, hogy ezeket támogatni fogja a parlament.
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés