NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A válasz hitelessége érdekében remélem, ön nincs azok között a kiválasztott 30 képviselő között, akik gyanús körülmények között vállalkoznak a politikai befolyásolás szerepkörére. (Moraj az MSZP soraiból.)
Nos, miért kell erről beszélnünk? A Transparency International egyik tanulmánya szerint a közpénzek rossz elosztása és a túlbürokratizált rendszer Magyarországon a korrupció előidézője. Két másik szervezet, a Figyelő és a Political Capital közös országjelentése szerint Magyarország az elmúlt tíz esztendejét tekintve politikai mélyponton van. A magas politikai korrupció az országban kiemelt kockázatúnak tekinthető.
Az előbb idézett három szervezet egyikére sem lehet ráfogni, hogy ellenzéki indíttatásból fogalmazták meg véleményüket. Ehhez képest már-már apróságnak számít, hogy a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a közelmúltban emelt vádat Weiszenberger László korábbi MSZP-s önkormányzati képviselő ellen hivatali befolyással való üzérkedés miatt. A napokban robban a következő bomba: az MSZP-frakció kiveszi a kormány kezéből az európai uniós források elosztásának felelősségét, és a közeljövőben 30 MSZP-s képviselő felügyeli mentorként a kiemelt uniós projektek megvalósítását.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gondolkozzunk el azon (Zaj. - Az elnök csenget.), vajon mi lehet ennek a 30 képviselőnek a feladata. Beszélni kell róla, hiszen hatásköreiket törvény vagy egyéb jogszabály nem rendezi. A politikai befolyásolás viszont teljes egészében ellentétes az európai uniós eljárásrendekkel és a hazai jogszabályokkal is. Hatáskörük tehát vagy semmi, vagy minden. Ha hatáskörük nincs, akkor miért nevezték ki őket? Talán csak nem azért, hogy a miniszterelnök maga mögött tudhassa e képviselők biztos szavazatát? Mindez azonban súlyos szabálytalansági és jogi problémákat vet fel. Ha pedig minden, akkor tulajdonképpen beszélnünk kell arról, hogy az egypárti szocialista kormány jogszabályellenes forrásfelhasználása, uniós forrásfelhasználása mit jelenthet.
A kérdések tehát a következők. Ha egy országgyűlési képviselő szocialista, akkor befolyásolhatja például a közbeszerzési törvény alkalmazását? Ha egy országgyűlési képviselő kormánypárti, akkor nyomást gyakorolhat a közigazgatási szervezetekre? Befolyásolhatja a kivitelezés menetét vagy a műszaki tartalmat? Esetlegesen beleszólhat a számlázásba, az elszámolásba vagy a források felhasználásának ellenőrzésébe? Olyan kérdések ezek (Zaj. - Az elnök csenget.), amelyek egy európai uniós jogállamban fel sem merülhetnének. Magyarországon azonban mégis tény, és mindenki úgy tesz, mintha ez teljesen normális lenne.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, adjon magyarázatot arra, milyen indokok és szempontok szerint történt a mentorok kiválasztása, milyen jogszabály vagy uniós eljárásrend rögzíti a mentorok feladatait és hatásköreit.
(12.20)
Összeegyeztethetőnek tartja-e ön a szocialista mentorok működését az oly nagy sajtóvisszhanggal beharangozott, állítólag Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi törvényével?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés