PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor mintegy húsz perccel ezelőtt Szili Katalin házelnök asszony az MSZP képviselőjeként fölszólalt itt a tisztelt Ház falai között, az volt az a pillanat, amikor szerintem ennek a törvényjavaslatnak a részletes vitájánál meg kellett volna állnunk. Hiszen házelnök asszony elmondta azokat az érveket, azokat az észrevételeket, amelyeket szinte mindegyik parlamenti frakcióban lévő országgyűlési képviselő az áltanos vita vagy a bizottsági vita során már elmondott.
(22.00)
Ha megnézzük az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi törvény módosításáról szóló T/5311. számú törvényjavaslatot, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nagyjából két olyan pont van, amiről itt a tisztelt Ház falai között nagyon sok vita van.
Az egyik, amit már a kétperces felszólalásomban mondtam: a Baráth Etele, Podolák György képviselőtársaim által beadott módosítási javaslat, a másik az 5., 8. és 16. számon található módosítási javaslatok, amelyek törölni szeretnének a benyújtott javaslatból. A másik csomag a 2., 3., 4., 21., 22., 23. és 28. számú módosítási javaslat, amely párthovatartozás nélkül szeretné törölni azt a szakaszt, ami a honvédelmi területek kérdését kívánja szabályozni a benyújtott törvényjavaslatból.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként egy olyan anyagot szeretnék ismertetni itt a tisztelt Ház falai között, amelyeket azok az egyesületek, azok a civilek fogalmaztak meg, amelyekkel mi ebben a témában nap mint nap találkozunk. Az MDF képviselőjeként azt gondolom, hogy ennek az országgyűlési ciklusnak az egyik legfontosabb feladata az autonóm civil társadalom megerősödése és megerősítése kell hogy legyen, és nekünk, országgyűlési képviselőknek nemcsak beszélni kell arról, hogy fontosnak tartjuk a civileket, hanem a hozzánk érkező észrevételeket mind nagyon komolyan kell venni.
Mit ír két civil egyesület nekem mint országgyűlési képviselőnek, a pécsi Civilek a Mecsekért Mozgalom és a Tiszántúlról, Debrecenből egy civil egyesület anyaga? Ha elolvastam ezt az anyagot, egyértelműen azt tudom mondani, hogy betűről betűre, szóról szóra egyetértek vele, mintha magam fogalmaztam volna meg, hogy a tervezett módosítás egyik lényege a 3/11. számú melléklet, a kiemelt fontosságú katonai körzetek térképét mutatja meg.
Számunkra ez a térkép önmagában is informatív, de különösen beszédessé válik akkor, ha az OTrT-hez csatolt összes többi természeti kincseinket, természetvédelmi területeinket, kiemelten érzékeny, felszín alatti és feletti vizek területeit, tájképvédelmet, kulturális örökséget, komplex tájrehabilitációt feltüntető térképekkel vetjük össze és egymással. Kiderül, hogy az önmagában is hatalmas területet bejelölő 3/11. térkép jórészt egybeesik az előbb felsorolt területekkel. Van, ahol többel is, mint például a Balaton-felvidéken vagy éppen a mecseki Tubes területén.
A képet tovább sötétíti, hogyha ezt a tervezetet összevetjük több, 2008. január 1-jével hatályossá vált és az építési szabályokat módosító rendelettel, beleértve a folyamatban lévő T/5588-as törvénymódosítást, amelyről Hargitai képviselőtársam már beszélt, a végeredmény az, hogy az OTrT által kiemelt fontosságú katonai körzetek területén a minden civil kontroll alól kivett, jogszabályok által megtámogatott katonai lobbi bármit megtehet, függetlenül attól, hogy a kijelölt terület egy adott önkormányzat belterülete-e vagy sem, esetleg magántulajdon vagy sem.
Azt gondolom, hogy nagyon fontos volna a képviselőtársaim által megfogalmazott módosítási javaslat elfogadása itt a tisztelt Ház falai között, hiszen a benyújtott javaslat számos jogszabállyal ellentétes, az önrendelkezést súlyosan korlátozza, a párbeszédeket, egyeztetéseket mellőzni akaró elképzelést tükröznek így együttesen.
Értem a Baráth Etele képviselő úr által néhány perce elmondott érveket, amelyeket próbált felsorakoztatni amellett, hogy ezt a szakaszt mégiscsak jó volna bent hagyni, én mindenesetre a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében inkább azon képviselőkhöz állok közelebb, akik azt gondolják, hogy ezt a szakaszt teljes mértékben törölni volna szükséges. Vagy ha nem sikerül törölni, mert ehhez a parlamenti többség nem teremthető meg, akkor is drasztikusan át kell fogalmazni, át kell nézni, hogy mi az a forma, amire minden országgyűlési képviselő a végén majd az igen gombot tudja megnyomni.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja mindenesetre készen áll azokra az egyeztetésekre, amelyeknek esetleg az lehet a következménye, hogy egy ötpárti módosítási javaslatot nyújtsunk be ehhez a két szakaszhoz, amiről beszéltem mind a kétperces, mind a normál felszólalásomban. Itt várom és kérem a fideszes képviselőtársaimat is, hogy keressük meg azt a megoldást, aminek az lehet a következménye, hogy minden frakció által elfogadható legyen ez a törvény. Jelen pillanatban egy biztos, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja ezt így, ahogy van, nem fogja tudni megszavazni.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés