TATAI-TÓTH ANDRÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Végighallgatva a bizottsági hozzászólásokat, el kell mondanom, hogy az az érzés támadt bennem, mint ha nem ugyanazt a törvényjavaslatot olvasták volna a kormánypárti képviselők, és nem ugyanazt olvasták volna ellenzéki képviselőtársaink. Az átgondoltságot hiányolják a beterjesztett törvényjavaslatból, én pedig azt hiányolom, hogy nem tanulmányozták eléggé a beterjesztett törvényjavaslatot, hiszen ha elolvasták volna, akkor nem mondtak volna ma olyan dolgokat, amelyeket itt hallhattunk.

Ez a törvényjavaslat koncepcióját tekintve arról szól, hogy a magyar közoktatás teljes rendszere váljon alkalmasabbá a legfontosabb társadalmi feladat megoldására, ami nagy feladat ma Magyarországon: a szociális és kulturális kettészakadás megállítása, visszafelé fordítása. Annyira nem kapkodásról van szó, hogy ez a célkitűzés volt a 2006-ban meghirdetett kormányprogramnak az egyik legfontosabb eleme, és készülve a mai tanácskozásra, átnéztem, hogy mit mondott a Szocialista Párt 2006-os vezérszónoka erről a kérdéskörről. Azt az álláspontot képviseltük, hogy az akkori változások - a pedagógusóraszám-emelés és egyéb, úgynevezett kiigazító intézkedés - csak akkor vállalhatók a szocialista frakció számára, ha az így felszabaduló források visszakerülnek a rendszerbe, és ennek a feladatnak, a szociális és kulturális hátrányok iskolai csökkentésének a megoldására kerülnek vissza a rendszerbe.

Jelentem a tisztelt Országgyűlésnek, hogy ez a törvényjavaslat a kormányprogram végrehajtásának ezt az elemét tartalmazza, ez a fő célkitűzése. Remélem, hogy ellenzéki képviselőtársaim nem az ellen tiltakoznak, hogy kapjanak a legnagyobb segítségre szorulók több támogatást ahhoz, hogy eredményesen tudják az iskolai munkájukat végezni. Ahhoz, hogy a magyar iskolarendszer a leghátrányosabb helyzetűeknek nagyobb segítséget tudjon adni, szükség van arra, hogy minél kisebb korban óvodába kerüljenek ezek a gyermekek, minél több segítséget kapjanak, hogy iskolába kerülve még egyáltalán legyen esélyük arra, hogy azt eredményesen elvégezzék, szakmát tudjanak tanulni, tovább tudjanak tanulni, és válhassanak a hátrányos társadalmi környezetből induló gyermekek is hasznos tagjává a magyar társadalomnak.

(15.50)

Remélem, képviselőtársaim nem ez ellen tiltakoztak a bizottsági üléseken, és nem emiatt fogják itt a parlamentben sem kritizálni ezt a törvényjavaslatot. Akkor kérdezem, hogy mi a gondjuk a törvényjavaslattal. Egyéni képviselőként fontosnak tartom azt, hogy a kistelepüléseken, ahol nincs mód bölcsőde fenntartására, de van néhány gyermek, akinek az édesanyja, 2 és 3 éves kor között lévén a gyermek, már munkába tudna állni, vissza tudna menni a munkahelyére, és nem tudja hová tenni a gyerekét, emiatt elveszíti a munkába állás lehetőségét, a visszakerülés lehetőségét.

Ha meg tudjuk azt oldani, hogy a 2 és 3 éves kor közötti gyermekek a kistelepüléseken is bekerülhessenek a gyermekintézménybe, és túl tudunk lépni azon az aggályon, hogy a 2 és 3 éves kor közötti gyermekekért mind ez ideig az egészségügy volt a felelős, 3 éves kortól kezdve pedig az oktatás, ha össze tudjuk ezt az ügyet kapcsolni, és nem azt nézzük, hogy hogy nem lehet megoldani, hanem azt, hogy hogyan lehet megoldani, akkor előbbre jutunk, és segítséget adunk azoknak a családoknak, akiknek erre a segítségre nagy szükségük van. Példaként említettem ezt az egy kérdést, és azt gondolom, hogy minden egyes felvetett ellentmondásukra, minden egyes felvetett gondjukra képviselőtársaim a hozzászólásukban részletesen ki fognak térni.

Nem tudom megállni, hogy ne utaljak vissza arra, amit egyszerűen, hogy finoman fejezzem ki magam, nem tartok igaz kijelentésnek, használhatnám az önök szóhasználatát is, hogy hazugságnak tartom, hogy ha valaki azt mondja a Magyar Országgyűlésben, hogy hat év alatt csak pénzt vont ki ez a kormányzat az oktatási rendszerből, és nem adott hozzá megfelelő feltételeket. Egy számmal terhelem önöket: 2002-ben 717 milliárdot fordított államháztartási szinten a Magyar Köztársaság az oktatási rendszer működtetésére, 2006-ban ez 1217 milliárd volt. Több mint 70 százalékkal növekedett négy év alatt a közoktatásra és a felsőoktatásra fordított államháztartási összkiadás. 500 milliárd forint növekmény - erre azt mondani, hogy csökkenés volt, enyhe túlzás.

A másik megjegyzésem, ami arra vonatkozik, hogy sért-e önkormányzati jogot az az intézkedés, hogy joga van az Oktatási Hivatalnak iskolát kijelölni azon gyermekek számára, akik esetében a feladat ellátására az iskola működtetésére kötelezett önkormányzat nem végzi el ezt a feladatot, akkor alkotmányt sértünk, mert sértjük az önkormányzati alapjogot. Az én értelmezésem szerint az alkotmányos alapjoga a kisgyermeknek van a színvonalas oktatáshoz, az iskolai ellátáshoz, az önkormányzatnak kötelessége ezt megszervezni. Ha iskola nélkül marad a gyerek, akkor a gyerek alkotmányos alapjoga sérül. Azt gondolom, ebben az esetben igenis köteles a magyar állam a mellé a kisgyermek mellé állni, akinek alkotmányos alapjoga sérült. Nem sért az intézkedés önkormányzati alapjogot, ha intézményt, iskolát jelöl ki a gyermek számára.

Természetesen biztosítja a törvényjavaslat ehhez a forrásokat is, hogy az az iskola, amelybe ez az iskola nélkül maradt gyermek kerül, megfelelő feltételekkel is rendelkezzen a gyermek ellátásához. Remélem, nem az ellen tiltakoznak önök, hogy Magyarországon, ha hatályba lép a törvény, nem lehet olyan gyermek, akinek a számára nincs iskola. Vagy azt akarják önök, hogy legyenek ilyen gyermekek? Legyen joguk a polgármestereknek kitiltani iskolából a gyermekeket? Gondolom, nem ezt akarják, ezt nem támogatják, mert önök is egyetértenek azzal, hogy a Magyar Köztársaságban minden egyes gyermeknek ez a joga, alapjoga kell hogy teljesüljön.

Visszatérve a törvényjavaslat általános értékelésére, mint már említettem, fő célja a törvényjavaslatnak - amely egyébként, ahogy államtitkár úr az expozéjában kifejtette, nem forgatja fel a magyar iskolarendszert, nem nyúl hozzá alapvető szerkezeti kérdésekhez, nem kell miatta a pedagógusoknak új tanterveket írni, új iskolai programokat írni -: bizonyos feszültségeket kíván megoldani, és emiatt szükség van a törvény módosítására. Azt akarják önök, hogy ne lehessen ezeket a feszültségeket megoldani? Majd nyilván elmondják a hozzászólásukban. Tehát a cél az, hogy a magyar iskolarendszer, a magyar közoktatás teljes rendszere váljon alkalmasabbá a leghátrányosabb társadalmi körülmények közül induló gyermekek eredményes nevelésére és oktatására. Ezért született ez a törvényjavaslat. Ezért született az "Új tudás" programnak nevezett koncepció, amelynek a megvalósításához szükség van ennek a törvénynek a módosítására, az oktatási törvény módosítására és a gyermekek védelméről szóló törvény módosítására.

Természetesen a törvénymódosítás nem szakmai program. A törvénymódosítás a feltételeit teremti meg a szakmai program végrehajtásának. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ez a szakmai program egyenes következménye a 2006-ban meghirdetett kormányprogramnak, mert ezt az alapvető célt tűztük ki, hogy ezt a társadalmi kettészakadást enyhítsük, felszámoljuk.

Mi a jó iskola titka? Elhangzott itt már, hogy tudományos műhelyek, az oktatás- és gyermekesély-kerekasztal és más kutatók is vizsgálták ezt a kérdést, hogy hogyan lehet elérni a cél megvalósítását, mitől lesz jobb a magyar iskolarendszer, mitől lesz alkalmasabb ennek a legfontosabb társadalmi feszültségnek az enyhítésére, szabadjon mondani, megoldására. Ismerjük az oktatási kerekasztal összefoglalóját, amely az oktatási szempontból tíz legsikeresebb ország tapasztalatait gyűjtötte össze, és abból kiderült, ami nem lep meg egyikünket sem, hogy alapjában véve az az egy közös jellemzőjük van a legsikeresebb országok iskolarendszerének, hogy az iskoláikban, intézményeikben jól felkészült pedagógusok vannak, tehát jók a pedagógusok.

Mitől jók a pedagógusok? Mi derült ki ebből az elemzésből? Attól jók a pedagógusok, hogy a kiválasztáskor azokat választják ki 18 éves korban, akik a pálya iránt valamilyen elkötelezettséggel rendelkeznek, nagyjából annyi pedagógust vonnak be a képzésbe, amennyi munkába is tud állni, tehát nem munkanélkülieket képeznek, hanem munkára készítik fel a tanárjelölteket. A felsőoktatási tanulmányokra jutó állami forrásokat pontosan azokra fordítják, akik meg is jelennek az iskolában, tehát színvonalasan kiképezik őket, és azután olyan kezdő fizetésük van, amely megfelel az adott ország diplomával rendelkezők részére megvalósuló kezdő fizetésnek, átlagfizetésnek; tehát jó a kezdő fizetésük a pedagógusoknak, és a pályán maradnak, megbecsüli őket a társadalom. Egy-egy korosztályból a legtehetségesebb felső harmadból, jó néhány ország esetében a felső tizedből választódnak ki a pedagógusok. Ez a jó, eredményesen működő iskolarendszer legfőbb titka.

(16.00)

Azt gondolom, ebben az irányban kell a magyar közoktatás rendszerének is elmozdulnia. Nyilvánvaló, hogy egyetlen törvénymódosítás, amely most a parlament előtt fekszik, nem képes arra, hogy minden célt megvalósítson. Egy elemét célként tartalmazza ez a törvényjavaslat, nevezetesen: a kezdő tanárok, kezdő pedagógusok fizetésének a rendezését, de nem konkrét megoldást tartalmaz a törvényjavaslat, csak a pótlékrendszer megoldására felhatalmazza a kormányt, illetve az oktatási minisztert.

Azt gondolom, ha ezen felhatalmazás birtokában további tárgyalások folynak a szakma képviselőivel, a pedagógusok közösségeivel, szakmai szervezeteivel, szakszervezetekkel, tantestületekkel, iskolaigazgatókkal, akkor meg fogjuk találni, a kormányzat meg fogja találni azt a megoldást, amely elfogadható lesz a pedagógusközösségek számára is, és nem vált ki feszültséget a pedagógustársadalmon belül. Ugyanakkor szolgálni fogja azt a célt, hogy Magyarországon is a mainál nagyobb számban jelenjenek meg a pedagóguspályán a tehetségesebb fiatalok, az ott dolgozók közül pedig minél több meg tudjon maradni a pályán. Ezt a célt szolgálja az a fejezet, amelyről az államtitkár úr beszélt, amely a pedagógusok munkájának az elismerésére vonatkozik. Remélem, nem ez ellen tiltakoznak önök, hogy ne legyenek ilyen megoldások.

Ebben az előkészítő tárgyalási folyamatban ősz óta folytak az előkészületek, megvannak a költségvetési fedezetei, megvannak a feltételei; részben uniós forrásokból - nagyobb részben, kétharmad részben -, egyharmad részben költségvetési forrásból a programhoz szükséges források jövő évtől rendelkezésünkre fognak állni.

Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben a pedagógus-bérrendszerben - ahogyan szintén az expozéban hallhatták - a leghátrányosabb helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok munkájának az elismerése szerepel. Szerepel benne az igazgatók pótlékának a rendezése. Szerepel benne a kutató pedagógusok kutatáshoz szükséges feltételeinek a támogatása. Szerepel benne a tehetséggondozásban, a felzárkóztatásban eredményesen dolgozó pedagógusok elismerése. Remélem, nem ez ellen tiltakoznak önök, amikor arról beszélnek, hogy ez a törvényjavaslat még általános vitára sem alkalmas.

Jó volna, ha megmondanák, melyik elemével nem értenek egyet a beterjesztett törvényjavaslatnak. Jó volna, hogyha a kritizált megoldások helyett jobbakat javasolnának. Mert az számunkra elfogadhatatlan, hogy ezeket a kérdéseket nem kell felvetni, hogy ezekre a kérdésekre nem kell választ adni.

Említettem már, hogy a beterjesztett törvényjavaslat nem oldja meg a magyar közoktatás minden problémáját. Nem foglalkozik például a beterjesztett törvényjavaslat a pedagógusképzés és -továbbképzés helyzetével. Meggyőződésünk azonban, hogy előbb vagy utóbb - jobb volna, ha minél előbb - ezt a kérdést is napirendre tűzné a szakma, napirendre tűzné a parlament, tárgyalások kezdődnének arról, hogy milyen módon lehetséges olyan helyzetet teremteni, hogy a magyar tanárképzés és a magyar tanártovábbképzés, pedagógus-továbbképzés is feleljen meg azoknak a követelményeknek, amiről ma itt beszélünk. Legyenek felkészülve, felkészítve a pedagógusjelöltek a felzárkóztatási feladatokra, legyenek felkészülve a legnehezebb helyzetből induló gyerekek fejlesztésére. Legyenek felkészülve arra, hogy szót tudjanak érteni a felnőtt-társadalommal, a szülői társadalommal és az iskolán belül egymással a pedagógusok, és a gyermekekkel is.

Az egész tanárképzés felfogását és az egész tanártovábbképzés rendszerét - azt gondolom - ennek a célnak kellene alárendelni, hiszen ha ezt a legfontosabb feladatot nem tudjuk jó útra terelni, nem tudjuk a megoldás felé mozdítani, akkor nem fogjuk tudni megoldani a magyar iskolarendszer olyan értelmű átalakítását, amire szükség van. Mert nem öncélú a beterjesztett törvényjavaslat. Azt a társadalmi feladatot kell az iskolának megoldania, amit a társadalom elé állít. És ha a társadalom azt a feladatot állítja a magyar iskolarendszer elé, hogy nevelje fel azokat a gyermekeket is, és hozza helyzetbe azokat is, akik nagyon nehéz körülmények közül indultak, akkor ezt a feladatot meg kell oldania a magyar iskolarendszernek.

Remélem, nem ez ellen tiltakoznak önök, és minden javaslatukat, amely arra vonatkozik, hogy hogyan tehető alkalmasabbá a magyar iskolarendszer a leghátrányosabb helyzetű gyermekek felnevelésére, minden ilyen irányú javaslatot a kormánypárti frakció el fog fogadni, és be fog építeni a törvényjavaslatba. Egy dolgot nem tudunk elfogadni, azt, hogy helyből, anélkül, hogy alaposabban végiggondolnák, kifejezik, hogy ez a törvény nem jó, ez a törvény még általános vitára sem alkalmas.

Tehát párbeszédre, együttműködésre hívjuk önöket, és együttműködésre, párbeszédre hívjuk mindazokat, akik felelősséget éreznek a magyar iskolarendszer jobbá tételéért, tenni akarnak ezért, és azt hiszem, hogy ez a törvény hozzá fog járulni ahhoz, hogy valóban jobb legyen a magyar iskolarendszer.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu