VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Álláspontunk szerint az állatjóléti támogatások szabályozása gyakran olyan szigorú követelményeket állít az állattenyésztők elé, amelyek jelentősen megnehezítik vagy teljesen ellehetetlenítik a támogatások igénylését.

A követelmény, miszerint a takarmányellátáshoz ivóvíz-minőségű vizet kell biztosítani, azt a következményt vonja maga után, hogy a pénzekhez a magas arzéntartalom miatt az ország több területén nem lehetséges hozzájutni. A rendeletben foglaltak szerint ugyanis olyan minőségű vizet kellene biztosítani a takarmányozáshoz, ami egyes térségekben jobb minőséget követel, mint amit az emberek isznak.

A tervezői névjegyzékben szereplő szakértő által készített alaprajzok csatolásának igénye pedig a rendelet értelmében a régi telephelyek újbóli felmérését teszi szükségessé. Ezenkívül a rendeletből kimaradt a tenyészpulyka mint támogatható állatfaj, a szöveg csak a növendékpulykáról tesz említést. Ami ennél fontosabb, hogy a rendelet értelmében a támogatás csak kis- és középvállalkozásoknak nyújtható, ezáltal az állattenyésztéssel foglalkozó társaságok mintegy 30 százaléka nem is juthat hozzá a támogatáshoz.

Mindezek alapján azt szeretném kérdezni a tisztelt államtitkár úrtól, hogy kíván-e változtatni a minisztérium az imént felsorolt, néhol túlzottan szigorú, néhol kissé felületes szabályozáson. Várom a választ.

Forrás: parlament.hu