DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Kovács Árpád Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönettel és örömmel vettem, vettük kézbe az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről szóló beszámolót, amely az előző évekéhez hasonlóan korrekten, magas színvonalon összegezte az elmúlt év ellenőrzési tapasztalatait, jól áttekinthető, teljes képet adva az Állami Számvevőszék elmúlt évi tevékenységéről. Ismét megállapíthattuk, hogy a Számvevőszék kiemelkedő munkát végzett, jelentései, javaslatai, figyelemfelhívásai megszívlelendők, de sajnálatos módon nemegyszer késik azok bevezetése, a hétköznapok valóságába való átültetése.
A beszámolóból kitűnik, hogy bár a javaslatok egy része megvalósult, illetve remélhető, hogy megvalósul, hiszen most van a megvalósulás folyamatában, de átfogó törvényi változtatásokat célzó, az Országgyűlés többsége egyetértését igénylő javaslatok megvalósítása évek óta halasztást szenved.
A gyakorlat is igazolja, hogy az Állami Számvevőszék, illetve annak munkája az Országgyűlés legfőbb támasza. Csak a legfontosabbakat kiemelve: mind a zárszámadás ellenőrzése, mind a költségvetési javaslat megalapozottságának értékelése olyan segítséget jelent e törvényjavaslatok vitájában, amely nélkül sokszor nehezen tudnánk értelmezni a számokat, értékelni a folyamatokat, felfigyelni azokra a tendenciákra, amelyek az ország pénzügyi, költségvetési helyzetét, működőképességét, közpénzügyi biztonságát jellemzik.
Ezzel kapcsolatban is szeretném valamennyiünket emlékeztetni, hogy a 2008. évi költségvetés parlamenti vitájához a törvényi előírás alapján készült számvevőszéki vélemény mellett az ÁSZ kutatóműhelye, a Fejlesztési és Módszertani Intézet tanulmányát is az Országgyűlés rendelkezésére bocsátotta. A tanulmány rámutatott a gazdasági növekedéssel, az árak és a bérek alakulásával, az önkormányzatok eladósodásával - ahogy Tállai András képviselőtársam az imént részleteiben is érintette -, az uniós támogatások felhasználásával, az adóterheléssel és az egészségügyben hozott intézkedésekkel kapcsolatos legfontosabb kockázatokra. S hogy mennyire szükséges és fontos volt ez, azt láthattuk, és sajnos ma is láthatjuk. Azért is fogadtuk örömmel a makrogazdasági tanulmányt, mert hiánypótló volt. Hiánypótló, mert pótolta mindazt, amivel a kormányzatnak kellett volna számunkra adatokat szolgáltatnia, hogy a költségvetési javaslat megalapozottságát érdemben tudtuk volna megítélni.
(11.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem öröm, de tény, hogy az elemzés megállapításai sajnos többségükben bejöttek. Sajnálattal kell leszögeznem, hogy még mindig nem kerülnek figyelembevételre az éves költségvetési javaslatok tárgyalásakor, illetve a zárszámadások során az ÁSZ adott jelzései. Így a 2008. évi költségvetési törvényjavaslat véleményezése kapcsán az ÁSZ ellenőrzése kénytelen volt ismételten rávilágítani arra, hogy kevés a jele, illetve az eredménye a költségvetést megalapozó makrogazdasági előrejelzések módszertani továbbfejlesztésének, és hogy bizony hiányoznak a megbízható kormányzati prognózisok, hogy nem voltak követhetők a javaslatokban a konvergenciaprogram intézkedéseinek számszerűsített hatásai, hogy a program alapján addigra már megvalósult intézkedések és azok alapján kibontakozó folyamatok várható eredményének bemutatása is hiányzott. Csak kérdésként fogalmazom meg: mitől megalapozott az ilyen tervezés? Az eredményt, a következményt sajnos valamennyien tapasztaljuk.
Talán ebből is adódóan a zárszámadási ellenőrzések során is ismerős problémával szembesült az ÁSZ: minthogy a tervezett hiánycélt 2006-ban sem sikerült tartani, ahogy ezt már több képviselőtársam is jelezte, öt ízben kellett változtatni a finanszírozási tervet, a költségvetési törvényt az Országgyűlésnek pedig két alkalommal kellett módosítania.
Teljes mértékben egyet kell értenem a beszámoló azon megállapításával, hogy a költségvetési törvény bevételi és kiadási főösszegének és ezáltal a hiány összegének jelentős, a költségvetési év végéhez közeli módosítása a tervezéssel ellentétes, ahogy azt már Domokos László képviselőtársam a bizottság kisebbségi véleményében megfogalmazta, a tervet igazítja a pénzügyi folyamatokhoz, ez pedig példátlan. Ez pedig példátlan, képviselőtársaim!
De, tisztelt képviselőtársaim, nem mehetünk el olyan jelentős megállapítások mellett sem szó nélkül, amelyek a stabilizációs megszorító, a jövőt megalapozni akaró kormányzati lépéseket, következményeiket érintik. Szomorúsággal tölt el, hogy az Állami Számvevőszéknek abban is igaza van, hogy az ismétlődő évközi kormányzati intézményi struktúraváltásból eredő, a költségvetés szerkezetét is jelentősen érintő módosítások nem szolgálták a közpénzek felhasználásának nyomon követhetőségét és átláthatóságát, a közvagyonnal való felelős gazdálkodást, valamint az évek közötti összehasonlíthatóságot.
De súlyos gondokat tárt fel az Állami Számvevőszék éves összefoglalója az uniós források felhasználását illetően is. Az elvégzett elemzések, összegzések azt mutatják, hogy az uniós források, támogatások szabályszerű és "jól célzott" felhasználása a felzárkózás, a reálkonvergencia szempontjából fontos, de az ebben rejlő lehetőségeket még nem sikerült kiaknázni, hogy finoman fogalmazzak. Eddig is érzékeltük, hogy a konvergenciaprogram teljesítésének kockázatai között számolni kell az uniós források felhasználásának gondjaival is. Itt is ismét a Tállai képviselőtársam által elmondottakra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét.
Rontja növekedési esélyünket, hogy a források hasznosításának mértéke és üteme elmarad a korábban tervezettől. A számvevőszéki ellenőrzések is megerősítik: szervezési és eljárástechnikai hibák mellett a források hasznosításának hiányosságai arra is visszavezethetők, hogy nincs konszenzussal elfogadott és kiérlelt komplex nemzeti fejlesztési stratégiánk, hanem pusztán különböző részstratégiákra épülő programok alapján valósul meg az uniós pénzek hasznosítása.
Az előző évhez hasonlóan idén is felhívnám a tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a megismertek alapján érdemes ezen anyagot is fokozottan hasznosítani, lapozgatni, egy kicsit elmélyülni benne, azokat az információkat, amelyeket ebből szerezhetünk, a mindennapi parlamenti munkánkban is alkotóan felhasználni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Állami Számvevőszék jelentéséből kitűnik, és ezt többéves tapasztalatai mutatják, hogy felgyorsult az önkormányzati szektor eladósodása. Erre az önkormányzati feladatok és a finanszírozási rendszer áttekintése nélkül nem adható valós megoldás. Csak fokozza a feszültséget, hogy az önkormányzatok egyre több feladatot kapnak, és az önkormányzati törvényben megfogalmazottakkal szöges ellentétben forrás biztosítása nélkül. Ma már nem a finanszírozási rendszer megújítása a fő kívánalom, hanem az önkormányzati rendszer egésze megérett egy valódi reformra, mert ott egyre nagyobb mértékben összpontosulnak a magyar államháztartás fiskális kockázatai. Ellentmondásban áll a szinte teljes körű jogi függetlenség és a jelenlegi finanszírozási rend, fejlesztési képesség, miközben mindinkább növekszik e szektor jelentősége, de pénzügyei és vagyongazdálkodása az államháztartás egészét is potenciálisan fenyegető kockázatokkal terheltek. Ezt végre észre kell venni, és ennek elhárítása érdekében tenni kell.
Tisztelt Ház! Az állami számvevőszéki ellenőrzések évek óta hangsúlyozzák, hogy sürgetőek a szerkezeti reformok az adórendszer és a nagy közösségi ellátórendszerek megújítása területén, amelyek - valljuk be - nagyon nehezen és nagyon rosszul haladnak, az úgynevezett reformlépések nem előkészítettek, nem képeznek konzisztens rendszert. Sok esetben helyettük inkább kevesebb, mint több sikerrel csak takarékossági, úgy is mondhatnám, nadrágszíjmeghúzó, megszorító jellegű intézkedésekre került, kerül sor.
Több ellenőrzés is rámutatott a hosszú távú fenntartható megoldások, a fejlesztési tervek és stratégiák hiányára, arra, hogy a feladatkijelöléseket, megoldásokat általában nem előzik, nem alapozzák meg helyzetfelmérések, megvalósíthatósági tanulmányok. E hiányosságok egyik következménye, hogy a felhasznált pénzeszközök nem kellő hatékonysággal hasznosulnak. Erről szólnak a jelentések.
Tisztelt Ház! Az Állami Számvevőszék elmúlt év áprilisában közel két évtizedes ellenőrzési tapasztalatai rendezésével, kutatóintézetek közreműködésével közreadta a hazai közpénzügyi szabályozás korszerűsítésének téziseit, amelyben felhívta a figyelmet a közpénzügyek szabályozásának halaszthatatlanságára. E körben nem kell különösebben bizonyítgatnom, hogy a közszektor reformja, a közpénzügyek korszerű szabályozása kulcskérdés.
Jelenleg parlamenti vitára vár az a törvényjavaslat-csomag, amely érvényesíti a tézisekben lefektetett kritériumok egy részét. Sajnos, ellentmondásos a közpénzügyi reform előkészítése, érezhetően nem is halad. Ezért is van különösen nagy szükség az ÁSZ elnöke által bejelentett makrogazdasági elemzésre. Én magam is nagyra értékelem ezt a elemzést. Ha jó döntéseket akarunk hozni, akkor tisztán kell látni. Ehhez pedig az kell, hogy az ÁSZ-nak mint a parlamentet támogató segédorgánumnak, minden támogatást meg kell adnunk. Itt kell újra megemlítenem: tekintettel arra, hogy a független, költségvetést véleményező szervezet a mai napig nem jött létre, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt által korábban javasolt költségvetési tanács megítélésem szerint a legegyszerűbb és a legolcsóbb formája lenne a feladat ellátásának, és meghagyná az ÁSZ funkcióját abban a sértetlen formában, amelyet az alkotmány is számára biztosít. Ebben a testületben az Állami Számvevőszék méltó szerepet kaphatna, figyelembe véve, hogy a legfelsőbb ellenőrző szervezet státusát maga az alkotmány rögzíti. Ilyen értelemben az Állami Számvevőszék nem megkerülhető.
Szeretném újra leszögezni, hogy az Állami Számvevőszék esetében sem hatásköri korlátai vannak a költségvetési javaslat ellenőrzésének, hanem a tervezési mechanizmus és az időkorlátok tették és teszik sokszor lehetetlenné az elmélyültebb elemzés elvégzését.
(11.40)
Sokszor még a tervezési időszakbeli együttműködés ellenére is két-három hét áll csak rendelkezésükre, ezalatt pedig teljes értékű, átfogó, a valóságnak mindenben megfelelő elemzést végezni bizony nagyon nehéz.
Egyet kell értenem Kovács Árpád elnök úrral abban, hogy a makrogazdasági előrejelzések és a tervezés erősítése, korszerűsítése, a költségvetési túlköltekezés megakadályozását szolgáló szabályozási megoldások törvényi szintre emelése szükséges, de nem elégséges ahhoz, hogy a költségvetési gazdálkodás mindinkább és mielőbb kiegyensúlyozottá, jogszerűvé és szabályszerűvé váljon.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja támogatja az Állami Számvevőszék 2007. évi feladatairól szóló beszámoló elfogadását. Egyetértünk a határozati javaslat egyes pontjaival is. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a közigazgatási rendszer legfontosabb működési problémái, azok okai feltárásra kerüljenek, és az Állami Számvevőszék ajánlásokat tegyen kiküszöbölésük feltételeire, lehetőségeire, valamint rámutasson a korrupció tipikus kiváltó okaira, területeire, a jogalkalmazási hiányosságokra. Viszont semmilyen módon nem tudjuk elfogadni, hogy a kormány bármilyen formában megpróbáljon rátelepülni az Állami Számvevőszékre, vagy valamilyen formában gyengíteni igyekezzen az Állami Számvevőszék szerepét.
Végül, de nem utolsósorban a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja nevében megköszönöm az ÁSZ valamennyi munkatársának és személy szerint Kovács Árpád elnök úrnak a munkáját (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), azt a segítséget, amit mindennapi munkánkban az ÁSZ részünkre nyújtani tud.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés