HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ÁSZ-jelentés, ami előttünk fekszik, az előző évek gyakorlatához képest rendkívül színvonalas munka. Egy jól működő intézmény éves munkájáról, eredményeiről, tapasztalatairól és konzekvens küzdelméről számol be. Azt, hogy küzdelmekről van szó, nyilván láthatjuk abból is, hogy az államháztartással, ennek négy alrendszerével és sok esetben az állam és intézményei, illetve az önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatos megállapításai nem különböznek lényegében az egy vagy akár négy évvel korábban olvasottaktól. Más szavakkal fogalmazva: bármilyen problematikus is a költségvetési gazdálkodás helyzete és fegyelme, ezen a kormány érdemben javítani nem tud, az Országgyűlés ennek irányába kellő kényszerítő lépéseket nem tesz, ezeket nem kezeli a társadalom érdekeinek megfelelően.
Az ÁSZ 2007. évi tevékenysége tartalmában megfelel annak, aminek meg kell felelnie. Az ÁSZ működésével kapcsolatos személyzeti, technikai és pénzügyi paraméterek is megnyugtatóak abból a szempontból, hogy az ellenőrzési tevékenység az elkövetkezendő években is magas színvonalon fog végbemenni, illetve megtörténni.
A jelentéssel kapcsolatban az MDF-nek különösebb észrevétele nincs, illetve a bizottságok megtárgyalták, és az elemző vagy kutatási jelentések is eljutottak hozzánk. Ezzel kapcsolatban komoly kritikai észrevételeket az MDF nem tett, véleménye az anyagokról minden esetben pozitív olt. A mostani vita mégsem felesleges, mert az ÁSZ-jelentés mindig segít újra végiggondolni azt, hogy az elmúlt év során milyen negatív és pozitív események játszódtak le az államháztartás területén. A jelentésben bemutatott munka elismerésre méltó, az államháztartásról bemutatott kép reális, tehát egyáltalában nem dicséretes sem a kormányra, sem az önkormányzatokra nézve. Ilyen kép mellett egyértelmű, hogy ennek a jelentésnek nem lehet örülni. A kormánynak azért nem, mert ebből az anyagból is nyilvánvalóan kitűnik, hogy nem alkalmas az ország vezetésére, a társadalomnak pedig azért nem, mert mi fizetjük meg, érezzük mindennapjainkban a rossz kormányzás tetemes költségeit.
Az alkotmány és a törvények messzemenően biztosítják az ÁSZ független tevékenységéhez szükséges jogi feltételeket és garanciákat - olvashatjuk évről évre az ÁSZ-jelentésekben. Ez egy demokráciában természetes, ami viszont örvendetes, az az, hogy az ÁSZ ezzel a függetlenséggel újjászületése óta konzekvensen mer élni, és ez így történt 2007-ben is, és ezért mindeddig az aktuális hatalom részéről komoly támadás még sohasem érte. Reméljük, ez így is marad.
A jelentés alapvetően három részre bontható. Nevezetesen, az első rész az ÁSZ feladatait és azok teljesítését mutatja be, a második rész az ellenőrzési tapasztalatokat és azok hasznosítását foglalja össze, a harmadik az intézmény működését, gazdálkodását, kutatási tevékenységét, munkamódszereinek fejlesztését állítja elénk.
A jelentésből tudjuk, hogy az ÁSZ 2007. évi ellenőrzési tervében 80 ellenőrzési téma szerepelt, ez év közben 81-re módosult, a közzétett jelentések száma 57, a ráfordított ellenőri napok száma 59 540 volt.
(12.00)
Mindezek 2006-hoz viszonyítva tovább csökkentek, akkor az ellenőrzési témák száma 86, a közzétett jelentések száma 61, az ellenőri napok száma 64 557 volt. 2006-ban viszont 2005-höz képest tapasztaltunk csökkenést. A tervezett feladatok tehát teljesültek, a törvényben különféle rendszerességgel előírt feladatokat az ÁSZ elvégezte, és számos munka folyt az ÁSZ elnökének döntése alapján is. De arról azért szeretnénk tájékoztatást kapni, hogy ez a folyamatos csökkenés indokolt-e, hogyan hat az ellenőrzés egészére és színvonalára, illetve hol lesz ennek a vége.
Az ÁSZ, illetve annak elnöke a tevékenységi körébe tartozó feladatok keretében ellenjegyezte a költségvetés hitelfelvételeire vonatkozó szerződéseket, és véleményezte a számviteli rend megváltozását eredményező törvényeket. Javaslattételi jogkörében 56 gazdálkodó szervezet felügyelőbizottsági elnökére tett javaslatot, és véleményt adott az MNB és a Magyar Fejlesztési Bank könyvvizsgálójának kiválasztásához. Mindezeken kívül az ÁSZ több hasznos elemző tanulmányt készített és adott közre egyes gazdasági területek problémáiról. A jelentések mind az Országgyűlés, mind a területet felügyelő tárcák számára hasznosak. Az ÁSZ tehát 2007-ben feladatait teljesítette.
A 2006-os esztendő furcsa év volt a magyar közpénzügyi gazdálkodásban, hiszen a választási kampányban, az év első felében a Gyurcsány-kormány olyan hangulatjavító intézkedéseket tett, amelyeknek szokás szerint nem volt meg a kellő fedezete. A hatalom legpéldátlanabb intézkedése a 2005. évi ezermilliárdos adócsökkentést beütemező törvény volt, aminek természetesen semmi realitása nem volt. A választások után a kormány elvben a realitások útjára lépett, kidolgozta a jelentős megszorításokat tartalmazó konvergenciaprogramot, és adócsökkentés helyett adóemelésekkel már szeptemberben megkezdte ennek végrehajtását. Mindebből látszik az is, hogy a 2006. évi költségvetési tervnek nem volt realitása, és nemcsak a rossz tervezésből, hanem a szándékos tervezési hibákból is fakadt ez a tény. A 2006. évi tervezett hiány 1546 milliárd forint volt, amit az Országgyűlés mint célt az év folyamán kétszer megemelt, és végül is az államháztartás egészét tekintve 2199 milliárdra teljesült. A GDP-arányos hiány így 9,3 százalékra emelkedett, ami az év során Európa-csúcs, kis híján világcsúcs volt.
A fogadkozás ellenére 2006-ban az államháztartás nagy ellátórendszereire fordított kiadások tovább emelkedtek, és ez az emelkedés 2007-ben is folytatódott. Folytatódott annak ellenére, hogy mint mondtam, 2006 második felében megkezdődtek az államháztartás egyensúlyi helyzetét javító intézkedések, és az adóbevételi előirányzatok nemcsak hogy teljesültek, de a tervezett összegeket valamivel még meg is haladták. Az év folyamán nem erősödött a közpénzek előre meghatározott célok szerinti elosztásának aránya.
Az ismétlődő évközi kormányzati intézményi struktúraváltozásból eredő, a költségvetés szerkezetét is jelentősen érintő módosítások nem szolgálták a közpénzek felhasználásának nyomon követhetőségét és átláthatóságát, a közvagyonnal való felelős gazdálkodást, valamint az évek közötti összehasonlíthatóságot - állapította meg az ÁSZ, amivel szerintem nem is lehet vitatkozni. Hozzáteszem, hogy ezeknek a kormányzati intézményi struktúraváltozásoknak általában, a tapasztalat ezt igazolta, nem sok értelme volt.
A felelőtlen tervezés következtében a szocialista-szabad demokrata kormányzásra jellemző magas hiány tovább növelte az államadósságot, aminek növekedési üteme 2002 és 2006 között igen magas, 9-15 százalék közötti volt. 2007-ben a növekedés üteme 6 százalékra csökkent, de a felhalmozott 15 586 milliárd forintos hiány szinte megoldhatatlan gondok elé állítja a magyar költségvetést. Az adósság növekedése következtében az adósság után fizetett kamat abszolút összege is rendre emelkedett, évi 4-10 százalékpontnyi értékben. Mindez azt jelenti, hogy éves szinten több mint ezermilliárdot kell költsünk az adósságszolgálatra, és ennek csökkenése belátható időn belül a konvergenciaprogram szerint sem várható. A 2006. évi költségvetési törvény utolsó módosítására december 22-én került sor, vagyis a Gyurcsány-kormány továbbra is tartotta azt a gyakorlatot, hogy az év végén a tervet igazítja a pénzügyi folyamatokhoz, amit az Országgyűlés kormánytöbbsége gondolkodás nélkül, szinte minden alkalommal tudomásul vesz.
A 2008. évi költségvetési törvényjavaslat újszerű volt az elmúlt évekhez képest, mert a tervezett makrogazdasági tendenciák teljesülése mellett végrehajthatónak látszik. A bevételek és a kiadások kockázatait 170 milliárd forintos tartalék igyekszik elhárítani. A 2008. évi költségvetés annyiban hasonlít az előző évihez, hogy az egyensúlyjavulást az adóbevételek körülbelül 10 százalékos emelkedése jelenti, a kiadási oldalon viszont érzékelhetően nem történik semmi. A népszavazás után humorosnak tűnik az ÁSZ-jelentés azon megállapítása, hogy a törvényjavaslat véleményezése kapcsán ellenőrzésünk kénytelen volt 2007 után ismételten rávilágítani arra, hogy nem voltak követhetőek a javaslatokban a konvergenciaprogram intézkedéseinek számszerűsített hatásai. Ez az anyag nyilván korábban született, és még nem érzékelte, hogy a tervezett, ám előkészítetlen reformoknak vége. Május 1-jén filozófiát váltott a kormányfő, és ismét felfestette az égre a szivárványt.
Az elmúlt hetekben megkezdődni látszanak a hangulatjavító intézkedések, amelyeknek a fedezeti problémái később fognak jelentkezni, például a háziorvosi költségvetési finanszírozás vagy az előrehozott nyugdíjkorrekció. Azt még ugyan nem láttuk előre, hogy 2008-ban ismét nagy változások lesznek a kormányzati struktúrában, de az is bekövetkezett. Ezek előkészítése szokás szerint nem volt kellően megalapozva, az okozott zavarokról nyilván a 2008. évi zárszámadásban fogunk értesülni. Az ÁSZ fontos figyelmeztetése, hogy a közigazgatásban évek óta tartó, nem kellően átgondolt létszámcsökkentés, intézményi átszervezések mellett még 2008-ban sem látszik kialakulni egy olyan, megfelelő szakemberekkel rendelkező, stabil intézményrendszer, amelynek működése megalapozná a pénzekkel való átlátható és szabályos elszámolást, illetve beszámolást. Megjegyzem, hogy a közigazgatás korszerűsítése is egy 2000-ben elhatározott reformprojekt volt, amiből valójában nem lett semmi. Ennek keretében kellett volna meghatározni vagy újrafogalmazni az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztást is, aminek hiánya az egyik oka az amúgy is barokk önkormányzati struktúra válságos helyzetének.
Visszatetsző, hogy a központi költségvetési szervek tartozásállománya, köztartozásai magasak, ez a 17. oldalon szerepel. A tartozásállomány alakulását a központi költségvetési szervek likviditási problémái határozzák meg, ami nyilvánvalóan a rossz költségvetési tervezésből és szervezésből ered. Az FVM-nél folytatott vizsgálatok például azt mutatták, hogy jellemző volt az egyes támogatások késedelmes kifizetése és a nyugdíjfolyósító igazgatósággal szemben fennálló többmilliárdos tartozás. Problémaként állapította meg az ÁSZ, hogy itt az EU-csatlakozásból fakadó pénzügyi előnyt a gazdaság nem tudta időben kihasználni, mert késett a pályázatokat kezelő mechanizmus kialakítása, és előfordultak a hazai források szűkössége miatti pályázati felfüggesztések is.
Az ÁSZ vizsgálta az állami pénzalapok helyzetét, és bár ezek pénzügyi helyzete alaponként és összességében is kiegyensúlyozott volt, komoly problémák merültek fel. A Munkaerő-piaci Alap ezek közül a legnagyobb, amelynek feladata a foglalkoztatás elősegítése és a munkanélküliség kezelése. Az ÁSZ ellenőrzései évek óta jelzik, hogy a kiadások belső szerkezetében bekövetkezett változások egy része kedvezőtlen tendenciát mutat. Mivel ez a kormánykoalíció már hat éve regnál, hányszor kell még jelezni a problémát, hogy valami történjék is? Hatalmas erőforrásról van itt szó, hiszen ebben az alapban 2008-ban 394,1 milliárd forint felett való rendelkezés utaltatott oda, amiből az álláskeresőkre történt ráfordítás csak 103,1 milliárd forint, az egésznek körülbelül 25 százaléka. Az ÁSZ és az MDF a fő problémát abban látja, hogy a foglalkoztatáspolitika aktív eszközeinél a pénzeszközök felhasználása egyre átláthatatlanabbá vált, nehezen lehet követni az aktív eszközök foglalkoztatási hatását.
Ezt az átlagember röviden úgy fogalmazná meg, hogy nem igazán lehet tudni, hogy mi történik ezzel a hatalmas pénzzel. Problémát jelent tovább az is, és ezt is el szoktuk mondani, hogy mind többet fordítanak a hozzá kötődő szervezetek működési kiadásának finanszírozására. Rendszeres megállapítása az ÁSZ-nak, hogy a Wesselényi Miklós Árvíz- és Belvízvédelmi Alap érdemben nem működik, hogy a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap jelentős tartalékkal rendelkezik, ami a költségvetési hiányt finanszírozza.
(12.10)
Úgy véljük, hogy az alapot a nevében megfogalmazott fejlesztések élénkítése érdekében hozták létre, és az ezzel folytatott gazdálkodási politika alapvetően elhibázott és rossz.
Még néhány mondatot mondanék a helyi önkormányzatokról. Az önkormányzati alrendszer bevétele-kiadása az elmúlt négy évben 50 százalékkal emelkedett, az évenkénti növekedési ütem 6-12 százalék volt, ugyanakkor ez mégsem nyújt fedezetet az egyre jobban eladósodó önkormányzatok finanszírozásához. Az államháztartás egészéhez képest az önkormányzatok hitelállománya, ami ma körülbelül 800 milliárd körülire becsülhető, nem jelentős, de ennek dinamikája riasztó.
Különösen megemelkedett a kötvénykibocsátás - nyilván praktikus okai vannak. - 2005 végén a kötvényállomány még alig 4 milliárd forint volt, ami 2007 végére a 211 milliárd forintot is meghaladta, amit százalékban nem is érdemes kifejezni.
Az önkormányzatok minden kategóriájában emelkedett az eladósodottság. A helyzet kiugróan romlott Budapest főváros kerületeinél, a megyei és megyei jogú városoknál, valamint a városi önkormányzatoknál. Nagyon rossz a helyzet a likvid hiteleket felvevő önkormányzatoknál is. Ezek egyötöde egyik évben sem fizette vissza a hitel teljes összegét az év végén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), így az folyamatosan szolgálta a fizetőképesség fennmaradását. Az MDF indokoltnak tartja az önkormányzatok fejlesztési és hitelkorlátozásának mielőbbi újragondolását, hiszen egy gyorsan eszkalálódó, egyre súlyosodó problémáról van szó.
Az ÁSZ-jelentések tanúsága szerint a Számvevőszék az önkormányzatok felé több mint 50 ezer javaslatot tett, amelyek 80-90 százalékát ezek elfogadták és végrehajtották. Az ÁSZ-jelentés 28. és 32. oldalán (Az elnök ismét csenget.) leírtakat olvasva azonban úgy véljük, hogy az önkormányzatok költségvetése, gazdálkodása, vagyongazdálkodása, közbeszerzésekhez való viszonya, államháztartáson kívülre történő támogatásainak fegyelme, a gazdálkodás átláthatósága, helyi adópolitika és mások még mindig nagyfokú lezserségetmutatnak (Az elnök ismét csenget.), ami egy normális országban - bocsánat - elviselhetetlen; ezekről a jelenségekről minden zárszámadásban és minden ÁSZ-jelentésben olvashattunk.
Összegezve: a Magyar Demokrata Fórum elfogadja és az Országgyűlésnek ezt a beszámolót és az országgyűlési határozatot elfogadásra javasolja, és köszönetét fejezi ki az ÁSZ elnökének és minden munkatársának azért a lelkiismeretes munkáért, amelyet most már nem évek óta, hanem majdnem két évtizede folytatnak.
Köszönöm szépen. Elnézést kérek az időcsúszásért.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés