DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! E kései órán a kezemben tartom a dr. Horváth Ágnes miniszter asszony által korábban benyújtott, majd visszavont, és ön által pedig kissé átdolgozott T/5728. számú törvényjavaslatot, amely hat korábbi törvényt módosít kisebb-nagyobb mértékben.

Tehát ez is úgynevezett salátatörvény, amelyből már kijutott nekünk úgy másfél éve, dr. Molnár Lajos minisztersége idején. A salátát egyébként jól átforgatva, megtisztítva illik tálalni, nehogy meglepetés vagy kellemetlenség érje a fogyasztóját az asztalnál; olyan meglepetés, amely a magyar társadalmat is érte a 2006-ban benyújtott salátatörvénnyel kapcsolatban. Emlékezzünk rá, ez a törvény rendelte el a vizit- és az ápolási díj bevezetését, megteremtette a várólisták feltételeit, szabályozta a művi meddővé tételt, és hozzájárult a mentés-betegszállítás szétválasztásához is.

Mára tudjuk, hogy nagyon sok baj volt ezzel a törvénnyel. Először módosították például, hogy a tűzoltóknak, cukorbetegeknek, véradóknak ne kelljen vizitdíjat fizetni. Módosították végül a törvény jelentős részét, a betegellátást fizetővé tevő vizitdíjat és ágydíjat pedig - az elsöprő erejű népszavazás következtében - azonnal visszavonták. A várólisták továbbra is az égig nőnek, lassan alakul ki megnyugtató módon a mentés-betegszállítás szétválasztása, és ma ismét módosítjuk a művi meddővé tételről szóló szakaszt is.

Ajánlatos tehát az óvatosság e törvényjavaslat olvasása és vitája során. A tervezet, amely azért alapjában magán viseli az előző szabad demokrata miniszter asszony és csapatának keze nyomát, láthatóan alapvető módon az európai jogharmonizáció szellemében készült. Ebben a szellemben alkották meg a törvényjavaslat 1. §-át is, amely üdvözlendő és elfogadható. Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény módosítása szakmailag indokolt.

A 2. § esetében a korábbi javaslattól eltérően kikerültek a várólistára vonatkozó módosítások, és a fekvőbeteg-intézetek régi problémája látszik megoldódni azzal, hogy a határnapon belüli ismételt felvételre vonatkozó összevonási szabály alóli kivételeket a miniszter rendeletben határozza meg. Sok szolgáltató várja, hogy ezt a rendeletet mielőbb véglegesítsék és kihirdessék.

A korábbi, Horváth Ágnes-féle változatban még szerepelt, mostanra szerencsére kikerült az általunk csak büntetővámnak nevezett rendelkezés, amely szerint a beutaló nélkül vagy nem a beutalónak megfelelő szolgáltatónál történő szakrendelés igénybevételekor 2000 forintos büntető vizitdíjat kellett volna fizetni.

A 3., 4., 5., 6. és 7. §-ok az egészségügyről szóló 1997. évi CLVI. törvény módosításai amolyan tűzoltóakció részének tekinthetők. Az épület fele már romokban, de reméljük, van még mit megmenteni. Mire is gondolok? Az egészségügyi reformnak nevezett ámokfutás kezdetén, 2006-ban már elmondtuk: az átalakításhoz a helyzet ismerete és anyagi forrás bevonása szükséges. A népegészségügyi helyzet, tehát a szolgáltatási igény ismerete, valamint a humán erőforrás és a meglévő infrastruktúra helyzetének felmérése nélkül nem lehet semmiféle javulást remélni az egészségügyben. Ehelyett reform címén a helyzet valódi ismerete nélkül súlyos beavatkozás, a társadalom, az egészségügyi szakma és a betegek egyetértése nélkül meghozott döntések sorozata és jelentős forráskivonás történt.

A törvényjavaslat csak most, két év elmúltával tesz kísérletet arra, hogy a humán erőforrás helyzetét felmérje, és ezt teszi nagyon is jó okból. Az elmúlt két évben oly mértékben csökkent a szakma presztízse, oly nagy az el- és kivándorlás erről a területről, hogy az ellátás bizonyos területein már most is súlyos zavarok vannak. Reméljük, hogy a külföldi, Unión kívüli területeken megszerzett diplomák és oklevelek honosításának megváltoztatása, megkönnyítése nem azt a célt szolgálja, hogy távoli országokból, vagy a nem EU-tagállamok magyarlakta területeiről kívánja a kormányzat pótolni azokat a szakembereket, akiket az elmúlt évek alatt elküldött az országból.

Jó lenne látni e sorok között olyan rendelkezési javaslatokat is, hogy mit kíván tenni a kormányzat annak érdekében, hogy a sok ezer egészségügyi dolgozó, aki a pályát vagy az országot elhagyta, visszatérjen a magyar egészségügybe, a magyar betegek gyógyításához.

A 8-21. §:a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény módosításával az Európai Unió jogharmonizációs kötelezettségének tesz eleget az előterjesztő. A 21. § (2) bekezdése szerint az egészségügyi miniszter az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben határozza meg az igazgatási díjak körét és mértékét. Javasoljuk az egészségügyi tárcának, hogy az egyetértésben legyen mértékletes, hiszen alacsonyan megállapított díjak esetén javulhat a gyártók és a forgalmazók jogkövető magatartása.

A 22-28. § az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény módosításait tartalmazza. A törvény 24. §-a a gyógyszertörvény 15. §-át egészíti ki azzal, hogy a kábítószerekkel, pszichotróp anyagokkal kapcsolatos egyes engedélyezési eljárásokért, az engedély kiadásáért, módosításáért a külön jogszabályban meghatározottak szerint igazgatási díjat kell fizetni.

A gyermekgyógyszerekre vonatkozó jogharmonizáció, valamint az indikáción túli gyógyszerrendelésre vonatkozó jogszabály-módosítások látszólag a gyógyítás szabadságát korlátozzák, de bevezetésük indokolt lehet. Az évek óta hiába követelt szakmai protokollok azonban a mai napig nem készültek el. Reméljük, most, hogy az OEP az egészségügyi kormányzat szerint valódi biztosítóként kíván, szeretne működni a jövőben, elősegíti, hogy a szükséges protokollok végre elkészüljenek a gyógyítás és a gyógyszerelés biztonságának növelése érdekében.

A 29. § az egészségbiztosítási hatósági felügyeletről szóló 2006. évi CXVI. törvény módosításáról szól. A hárombekezdésű módosítás jelzi: a másfél éve elfogadott, egy éve hatályban lévő törvény máris módosításra szorul, amely arra utal, milyen sebtében, a nyereségérdekelt biztosítók bevezetése érdekében meghozott törvényről van szó.

Összefoglalva: a törvényjavaslat jellegéből fakadóan hat korábbi törvény módosítását kezdeményezi. Indokát részben az európai jogharmonizációs kötelezettségek, részint a rosszul elindított, számos kárt okozott egészségügyi károkozás kármentesítési akciói és az elmaradt törvényalkotás kényszerei adja.

A törvényjavaslat tartalmaz egy-két indokolt és jó kezdeményezést, de összességében még mindig a megbukott reform szellemében jár el, ezért a Fidesz az egészségügyi bizottságban a törvényjavaslatot általános vitára nem tartotta alkalmasnak.

(22.00)

A törvényhez benyújtott módosító indítványok tartalma és elfogadhatósága döntheti el végleges álláspontunkat a végszavazás során. Egyébként is erős a gyanúnk, hogy a kriptakoalícióban rejtőzködő szabad demokraták, ha az élet úgy hozza, ezúttal is támogatni fogják az előterjesztést. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu