DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az ajánlás 11. pontjához azt a megjegyzést szeretném fűzni, hogy ez gyakorlatilag azt a problémát kívánja orvosolni, amit nem tartunk helyesnek az eredeti törvényszövegben, nevezetesen, hogy a közoktatási intézményt irányító főigazgatónak a közoktatási feladatellátása kiveendő lenne az eddigiekből. Magyarán, kötelező óraszámot nem írna elő az eredeti törvény. Azt gondoljuk, hogy ez nem szerencsés. Közoktatási intézmény élén álló vezetőnek a hétköznapok napi gyakorlatából is illik a közoktatás dolgaival tisztában lenni.

A 24. ajánlási pontban, ami bérezésekkel, többletjuttatásokkal foglalkozik, azt kívánjuk pontosítani, hogy az eredeti szándék negatívumait tompítani lehessen. Ugyanis az eredeti szándék a pályakezdő pedagógusok számára nyújtana többletjuttatást, ez az ajánlási pont pedig úgy fogalmaz, hogy az átlagostól eltérő feladatokat ellátó pedagógusokat illetne meg bizonyos fajta többletjuttatás, és nem csak és kizárólag a pályakezdőket. Annál is inkább fontos ez, mert rámutattunk arra, és most is fenntartjuk azon álláspontunkat, hogy azon túlmenően, hogy ez bérfeszültséget is okoz, és egy bizonyos ideig tartó többletjuttatás után még nagyobb lesz a késztetés a pályaelhagyásra, nem látjuk biztosítottnak hosszú távon az ehhez szükséges forrásokat.

Tartunk attól, ami eddig is volt, hogy a beígért többletjuttatásokat az önkormányzatok nyakába lőcsölik, akik viszont képtelenek lesznek ezt kifizetni, és ez további munkahelyelvesztéseket és iskolabezárásokat eredményezhet, tehát pont ellenkező hatást vált ki. Érdemes teljesítményhez kötni, többletfeladatokhoz, az átlagos terheléstől eltérő feladatokat ellátó pedagógusokra generálisan kiterjeszteni, nem pedig bizonyos életkori helyzetet preferálni. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy az oktatásügyben a legelső probléma manapság inkább az, hogy nincs elég álláshely, nem pedig feltétlenül önmagában a pályakezdő pedagógusok kérdése az, ami meg tudja váltani a világot.

Az ajánlás 26. pontjában, azt gondoljuk, túl sok az a kör, amit a rendeletalkotás keretei közé utalna a törvény. Szerencsés lenne itt némi kereteket szabni törvényi szinten is a tekintetben, hogy mettől meddig mozoghat a kormányzat.

A legaggályosabb kérdéseket a 29. pontban szereplő módosító indítvány tartalmazza. Ez egész egyszerűen visszavonná, törölné azokat a pontokat, amelyek alkotmányos aggályokat vetnek fel, nevezetesen, hogy egy kétharmados önkormányzati törvényt hogyan akarnak kijátszani. Olyan kérdéseket kíván visszavonni, amelyek egész egyszerűen jogi nonszenszek. Csak utalnék rá, hogy ilyen megfogalmazások vannak az eredeti szövegben, hogy olyan intézményeket is önkormányzati oktatási intézménynek kell tekinteni, ami egyébként nem az, illetve "ellenkező bizonyításig vélelmezni kell azt, hogy...". Ez gyakorlatilag az a megfogalmazás, amikor az ártatlanságot kellene védeni vagy bizonyítani. Tehát egész egyszerűen jogi nonszenszek sokaságáról van szó. Arról nem is beszélve, hogy a közigazgatási úton hozott oktatási hivatali határozat ellen jogorvoslatnak helye nincsen, csak bíróságon. Ez megint csak nonszensz a jogeljárási gyakorlatban. Tehát jó néhány olyan bekezdése van a 11. §-nak, amelyeket elhagyni javasolunk pontosan azért, hogy ezeket a jogi buktatókat ki lehessen védeni. Még egyszer ismétlem, ezek alkotmányossági aggályokat is felvető ügyek.

Csak szeretnék emlékeztetni arra, hogy jó néhány törvény esetében volt már erre példa. Mindig felhívtuk rá a figyelmet a parlamentben, és ezek mindig süket fülekre találtak, és utána az Alkotmánybíróságnak kellett kimondani. Azt gondolom, szerencsés lenne azt megcselekedni, ha egyszer egy kicsit értőbb füllel hallgatnánk az ilyen természetű kritikákat.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu