DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Ahhoz szeretnék egy érvet hozzátenni még, hogy miért lenne ésszerűbb az, hogy bizonyos feltételek teljesülése után kell folyósítani bárminemű támogatást akár természetben, akár pénzben. Nevezetesen, adminisztratív oldalról, hogy az egészet kezelni lehessen; ez az önkormányzatok nyakában fog lecsapódni mint feladat. Az önkormányzatok pedig értelemszerűen az ehhez rendelt állami forrást fogják megvárni. Azt pedig csak akkor tudják megkapni, ha nekik is pontos statisztikájuk van arra vonatkozóan, hogy hány gyereket írattak be, és azok hogy meg mint járnak, következésképpen a mostani helyzetben elnézve az önkormányzatok pénzügyi helyzetét, nagyon minimális az esélye annak, hogy az ilyen típusú juttatásokat egyik pillanatról a másikra meghiteleznék, utána lesznek pontos statisztikáik és így tovább.
Ha tehát azt akarjuk, hogy ebből ne legyenek fennakadások, elégedetlenségek, ne szüljön több konfliktust, mint amilyen jó szándék van a dolog mögött, akkor ésszerű azt megvárni, hogy teljesüljenek bizonyos feltételek, összeáll az ehhez szükséges adminisztratív statisztikai bázis. Van mód és lehetőség időben átutalni az ehhez szükséges forrásokat, és az önkormányzatnak erre is van módja és lehetősége ezt utána megfelelően teríteni. Arról nem is beszélve egyébként, hogy a költségekhez ilyenkor bizony hozzá kell számolni az ehhez kapcsolódó adminisztratív költségeket is, ami az önkormányzati feladatkörökből eddig hiányzott. Ezt muszáj bekalkulálni a rendszerbe.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés