DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekben a napokban a Magyar Honvédséget ünnepeljük, azt a honvédséget, amely a magyarság történelmének legszebb, legdicsőségesebb pillanataiban, 1848 forradalmának napjaiban nemzeti egységben született. Fontos, hogy ma ugyanaz a nemzeti egyetértés övezi a Magyar Honvédség tevékenységét, fontos, hogy ma a Magyar Országgyűlés mind az öt pártja támogatja azt a munkát, amelyet a Magyar Honvédség Magyarország érdekében végez. Fontos ez a nemzeti egyetértés, mert a honvédség hősies harcai mellett története azt is mutatja, hogy a honvédség milyen mértékben kiszolgáltatott a politikának.

Ünnepi pillanatokban is emlékezni kell a hosszú XX. század tragikus eseménysorozatára, a két világháborúra, Trianonra, a holokausztra, a diktatúrákra. Ezek máig ható fájdalmas tények, amelyeket ellentmondásos emlékek és ítéletek kísérnek. Van testületi és személyes felelőssége a honvédségnek ezekben a tragikus történésekben, de éppen ezért lehetünk büszkék azokra a katonákra és katonai alakulatokra, amelyek a bonyolult, nehezen áttekinthető történelmi helyzetekben is jól tudtak dönteni. Olyan helyzetekben, amikor a politikai vezetők rossz irányt mutattak a katonáknak, vagy éppen magukra hagyták őket. Ilyen volt Stromfeld Aurél, Kiss János, Tarcsay Vilmos, Nagy Jenő és az 1944-es katonai ellenállás többi résztvevője. Ilyenek voltak a budai önkéntes ezred katonái vagy Maléter Pál, és sorolhatnám tovább.

A nemzetnek, Magyarországnak ma is szüksége van a haza fegyveres védelmét vállaló, arra minden tekintetben képes és kész katonákra. Erre a feladatra csak olyan emberek alkalmasak, akik szellemileg, fizikailag és lelkileg is felkészültek, olyan emberek, akik hivatásuknak tekintik az életpályát, olyan emberek, akik képesek áldozatot vállalni és feldolgozni a sikereket, ha kell, a kudarcokat. A mai önkéntes haderőben ilyen honfitársaink szolgálnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az ünnepi alkalom lehetőség; lehetőség arra, hogy megköszönjük a honvédeknek a szolgálatot, a helytállást. Az itthonit, amikor életet vagy értéket kell menteni természeti vagy ipari katasztrófák esetén, vagy védeni a természetet és a környezetet, gondoskodva közös kincsünkről, Magyarországról, mint ahogy erről a környezetvédelmi bizottság tagjai az elmúlt napokban meggyőződhettek. És megköszönjük a távolit, ahol ezer katonánk teljesít szolgálatot békefenntartóként, hiszen három földrész 13 országának 17 missziójában teljesítenek szolgálatot magyar katonák ezekben a percekben is.

Kiváló katonáknak, nagyszerű embereknek mondunk köszönetet, mert ma jól képzett, felkészült tisztek és tiszthelyettesek, katonák védik hazánkat és szövetségeseinket, és olyan tábornokok vezetik a Magyar Honvédséget, akik itthon és külföldön nagy elismerést vívtak ki a magyar katonáknak. Ilyen Havril András vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke, és ilyen Tömböl László altábornagy, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka.

A mi felelősségünk, az Országgyűlés felelőssége, hogy a feltételeket biztosítsuk, nem csupán a költségvetési feltételeket, hanem azt is, hogy elismerjük a honvédség kimagasló tevékenységét, legyünk rájuk büszkék, beszéljünk rólunk, megérdemlik.

Ebben az évben 160 éves a Magyar Honvédség és a flottilla, 90 éves a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, s 70. születésnapját ünnepli az önálló magyar légierő. Fontosak ezek az évfordulók, mert a honvédség a tradícióira épít, és a jelenével biztosítja a jövőt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönet illeti önöket, mert az elmúlt két évben a Magyar Honvédséget illetően konszenzusos politikát folytatott az Országgyűlés. Annak érdekében, hogy ez a jövőben is így legyen, ötpárti egyeztetést kezdeményeztem, amelyre holnap kerül sor. Holnap szeretném, ha megállapodnánk a stratégiai légiszállítási flotta megalapításáról és annak Pápára telepítéséről.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu