DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A korábban bejelentett és elhatározott változtatások meg fognak történni azon a területen, amiről ön kérdezett. Elkészültek azok a szövegszerű módosító javaslatok, amelyek a Vet. módosítására vonatkoznak. Amikor a parlamentben olyan törvényjavaslat tárgyalására kerül sor, amelyhez ez illeszthető módosítás formájában, az aukciós szabályozással kapcsolatos pontosítás és javaslat a parlament elé fog kerülni. Elkészültek a Vet. módosítására vonatkozó további egyéb javaslatok is, ezért azt gondolom, hogy az Országgyűlésben meg fog történni a következő hónapokban ezen szabályok módosítása.

Azokban a szabályokban pedig, amelyek ezekben a hetekben egész Európában változásban vannak, nagy valószínűséggel júliusban, a július első dekádjára tervezett energetikai miniszteri csúcs az európai uniós országok között fogja meghatározni, hogy hogyan is lesz a továbbiakban az európai egységes szabályozás. Vannak olyan feltételezések, amelyek azt mondják, hogy ez a szabályozási feladat nagy valószínűséggel a július második felében megtartásra kerülő európai tanácsülésre fog maradni. Úgy gondolom, ott eldől az a kérdés, hogy a hálózatüzemeltető, rendszerirányító, illetve az energetikai kereskedelemmel és energiatermeléssel foglalkozó cégek elválasztásának milyen szabályai lesznek érvényesek Európában. Mi teljes mértékben alkalmazkodni kívánunk ehhez a szabályrendszerhez. Azt gondolom, hogy az eddig megtett lépések, az MVM kettéválasztásának előkészítése teljes összhangban van a kialakulóban lévő európai uniós szabályozással. Ezért július végére ez a kérdéskör is pontosítható.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu